Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2018 február 12 hétfő - 16:20:16     Sporthírek      Hozzászólás0

Abony város sportegyesületei idén is megtartották a Városi Sportbált a Varga István Városi Sportcsarnokban, 2018. február 10-én. A rendezvényen a helyi sportegyesületek, sportkörök díjazták a 2017-es esztendő legkiemelkedőbb sportolóit, de az év edzője díjat is kiosztották.

Az elismeréseket Korbély Csabáné, a Humánpolitikai Bizottság tagja és a városi sportegyesületek vezetői és edzői adták át. Az eseményt Nász Róbert konferálta. Íme a díjazott sportolók klubonként:

Abonyi Lovas Klub:

Az Abonyi Lovas Klub idén egy olyan fiatal tehetségnek adja a díjat, aki tehetségével, kitartásával és szorgalmával példaértékű lehet a mai fiatalok számára. Ez a fiatalember idén sikeres rajtengedélyvizsgát tett fogathajtásból, számos versenyen, mint például a megyei és az országos döntőn segédhajtóként vett részt. Ez az esztendő volt számára az első év, ahol felnőtt, rutinos, tapasztalt versenyzők között mérethette meg magát, igen szép eredményekkel. Öt versenyből három hibátlan pályát teljesített. Kis csapatával jelentős részt vett ki az Abonyi Lovasnapok megrendezésében, valamint több vidéki versenyre hívták, mint pálya szolgálat. Ezen eredményei elismeréseként 2017-ben az Abonyi Lovas Klub versenyzője lett az Év sportolója:

- Szűcs Balázs -
 
***

A képre kattintva megelevenednek a sportbál legjobb pillanatai.

Abonyi Birkózó Club:

Lányok:
A Budapesten megrendezésre kerülő női Országos Diákolimpián aranyérmet, Kaposváron a Magyar Bajnokságon bronzérmet nyert. A fiúk és lányok területi és országos csapatbajnoki döntő mérkőzésein szinte minden mérkőzését megnyerve nagyban hozzájárult csapataink eredményes szerepléséhez.

- Terék Gerda -

A Budapesten megrendezésre kerülő serdülő női Országos Diákolimpián bronzérmet, Kaposváron a  Magyar Bajnokságon szintén bronzérmet nyert. A serdülő fiúk és lányok területi és országos csapatbajnoki döntő mérkőzésein hozzájárult csapataink eredményes szerepléséhez.

- Terék Fruzsina -

---

Fiúk:
A Somogyi Imre Általános Iskola 8.m osztályos tanulója, aki jeles tanulmányi és kiváló birkózó  eredményeiért 2017. évben az „Abony Város Sportolója” díját, vehette át. 

Az elmúlt év legjobb eredményei:
- Kötöttfogású Országos Diákolimpia Soltvadkert, országos döntő I. helyezettje,
- Szabadfogású Országos Diákolimpia Kecskemét, országos döntő I. helyezettje,
- Szabadfogású Magyar Bajnokság Szentes, országos I. hely

- Komáromi Viktor -

---

76 kg-ban a kadet korosztály legnépesebb súlycsoportjában Kecskeméten, a szabadfogású Magyar Bajnokságon ezüstérmet nyert. Az elmúlt évben rengeteget fejlődött, amelyre a kadet és felnőtt szabadfogású válogatott edzők is felfigyeltek, így meghívást kapott a világversenyekre készülő válogatott edzőtáborokba is.

- Kiss Máté -
 
***
 
Abonyi Kézilabda Club:

Női Junior:
Az idei év díjazottja egy olyan junior játekos, aki önzetlenül irányítja csapatát. Lelkességével és motiváltságával a csapattársak bizalmát is elnyerte, s így 2017 óta a junior csapat kapitányaként van jelen. Csapatát mindig rendületlenül buzdítja, és soha nem adja fel a harcot. Posztját illetően az átlövői feladatokat vívta ki magának. És ha a csapat jókedvéről, szórakoztatásáról van szó, elsők közt van a mókázásban, állandó vidámsága a társait is pozitív irányba billenti. Több alkalommal már a felnőtt NBII-es csapatban is szerepet kapott, ahol a lehető legjobb tudása szerint segítette csapatát. A 2017-es év legjobb junior játékosa:

- Rieger Melanie -

Női Felnőtt:
Már 3 éve oszlopos tagja a felnőtt csapatnak. A csapatban, mint beállós tölti be szerepét, de egyben a csapat lelke is. Edzéseken, éppúgy, ahogyan a meccseken is, mindig a maximumot nyújtja, csapattársaival segítőkész és igyekszik mindig segíteni nekik. A meccsek előtti percekben képes feltüzelni és buzdítani az egész csapatot, ami lendületet ad mindenkinek! Mindene a kézilabda és ezt nem csak a mérkőzéseken, hanem az edzéseken is bizonyítja. Ezért és a még hosszasan sorolható jó tulajdonságai miatt érdemli meg a 2017-es év legjobb felnőtt női kézilabdázó díját:

- Vlaszák Borbála -

Férfi Junior:
A kézilabdázás rejtelmeit általános iskolai tanulmányaival együtt sajátította el a Somogyi Imre Általános Iskola falai között. A diákolimpiák során évről évre fejlődött és korosztályából hamar kitűnt. Ennek is köszönhetően nevelőedzője, Nagy Attila javaslatára 2013-ban az Abonyi Kézilabda Club junior játékosa lett. Az egyesület színei alatt tovább fejlődött tudása, amely az elmúlt évben csúcsosodott ki. A 2016/17-es Pest Megyei junior bajnokságban, vezérletével csapata magabiztosan nyerte meg az alapszakaszt, majd végül a 3. helyet szerezték meg, ahol a góllövő lista elején végzett 132 góllal és a hazai góllövő lista másodikja lett. Mindezek mellett, már a felnőtt csapatban is bemutatkozott. A 2017/18-as bajnoki idényben a Pest Megyei Bajnokság mellett, az NB. I/B-s Törökszentmiklós KE ifjúsági csapat irányítója is lett. Mindkét bajnokságban kiválóan szerepel és szintén a góllövők éllovasaihoz tartozik. Technikai tudását, cseleit, kiváló lövőtechnikáját az ellenfél csapatai is elismerték már, ugyanis a 2017. évben két alkalommal lett a Pest Megyei Bajnokság hónap játékosa. Az elmúlt évben kimagasló teljesítményt nyújtott, amellyel nagyban hozzájárult csapatai sikeréhez, ezért méltán megérdemli a 2017-es év junior kézilabdázója címet:

- Komáromi Zoltán -

Férfi Felnőtt:
A 2017. év felnőtt kézilabdázója a 2016-os évben mutatkozott be abonyi színekben. Személyisége által hamar beilleszkedett a csapatba és megtanulta, hogy milyen is abonyi játékosként játszani, küzdeni, nyerni és veszíteni. Kivételes tudását átlövő poszton és védekezésben kamatoztatja. A védőfal igazi bástyája, a támadó sor igazi huszára. A sport iránti alázata megmutatkozik az edzéseken, mérkőzéseken, amely példaértékű az utánpótlás korosztály mellett csapattársai számára is. Kiváló védőmunkája mellett, személye a góllövők elitjéhez tartozik. Kiemelkedő teljesítménye csapatársait is ösztönzi és mára a csapat egyik legmeghatározóbb játékosává nőtte ki magát. Az elmúlt évben hétről hétre fejlődött játéka és egyre nagyobb százalékban járult hozzá csapata sikeréhez. Így az év felnőtt kézilabdázója címet büszkén veheti át:

- Szűcs Balázs -

Utánpótlás Fiúk:
Az Abonyi Kézilabda Club alatt 7. éve működő utánpótlás egyik oszlopos tagja. A kezdetektől a mai napig kitartóan edz és dolgozik. Az alapokat a szivacskézilabdázásban sajátította el. Már akkor is látszott, hogy inkább a kapuban jeleskedik. Bár mezőnyjátékosként is megmutatta, hogy képes hasznos tagja lenni a csapatnak, de végül a kapuban találta meg a helyét és számtalan tornán elhódította a legjobb kapus címet. Azóta is folyamatosan edzésről edzésre fejlődik. Most már az U14-es csapatunk meghatározó játékosa. Remélem, ezzel a díjjal egy újabb erőt kap és tovább fejlesztve képességeit egy kitűnő kapust tisztelhetünk meg majd benne. Hiszen, hogy kezdődik a kézilabdában egy csapat összeállítása: VÉGY  EGY  JÓ  KAPUST! A fiú utánpótlás ide díjazotja:

- Nagy Dominik -
 
Edzőjük: Nagy Attila, Gulyás Péter. Kapusedző: Dévai István.
 
 
Utánpótlás Lány:
A lány utánpótlásban szintén egy olyan játékos kerül díjazásra, aki a kezdetektől, amikor még csak 5-en voltak edzésen, köztük volt. Töretlen volt a kitartása és szorgalmával, igyekezetével, akaratával az évek alatt egy igen komoly szintre lépett, hogy ma már egyik vezéregyénisége az U13-as női csapatunknak. Érdekesség, hogy ő is a kapuban találta meg azt a posztot, ami számára és a csapat számára is a legmegfelelőbb. Kívánjuk neki, hogy ez a kitartása, akarata vigye végig élete során és számtalan kézilabdás siker kisérje életét. A női utánpótlás díjazottunk: 

- Dudok Boglárka -

Edzői: Májerné Nagy Zsuzsanna, Farkas-Földi Anikó. Kapusedző: Dévai István

***

Abonyi Torna- és Akrobatika Klub:

A mezőny legnépesebb korosztályában sikerült a lányoknak a legjobbak közé kerülniük, habár az előző évben még más egységekben versenyeztek. Kitartó munkájuknak köszönhetően a Magyar Bajnokságon a dobogó harmadik fokára állhattak fel. Amellett, hogy kiváló sportolók, mindketten kitűnő bizonyítvánnyal is rendelkeznek!

Eredményeik:
ÉTC Kupa 5. hely, Grassalkovich Kupa 5. hely, BASE Kupa 3. hely, Abony Kupa 2. hely, FTC Kupa 1. hely, Magyar Bajnokság 3. hely.

- Nagy Karina- Debreczeni Lili -

***
 
Nagyabonyi Íjászok:
 
1. A fiatal történelmi íjász 2017. évben szinte minden versenyen, ahol elindult érmet szerzett.

Eredménye: 11 első, 4 második és 2 harmadik helyezés.
Legemlékezetesebb versenyei: - III. Akácostavi Íjászverseny, Muhi 1., IV. Kötöny Népe íjászverseny, Karcag 1., Nagyabonyi Íjászok IV. Íjászpróbája, Abony 1., ahol a mezőny legjobb gyermekversenyzőjeként Földi László országgyűlési képviselő Úr értékes különdíját is elnyerte. XIII. Besenyszögi Íjászviadal Besenyszög 1., VII. Ónodi Nyílröptető Viadal, Ónod 1., Bese Íjászpróba kilencszeres bajnoka. E szép eredményeken túl több alkalommal nyerte meg a versenyek mellett megrendezett távlövő és íjászpárbajokat gyermek kategóriában. A Nagyabonyi Íjászok díjazottja:

- Skultéti Bence -

---

2. A fiatal abonyi íjász eredményeit tekintve szorosan bátyja nyomaiban jár.

2017. évi eredményei: 8 első, 5 második, 1 harmadik helyezés.
Legemlékezetesebb versenyei: Dobó Kupa Eger 1., Turulmező Örömíjász verseny, Budapest 1., XIII. Besenyszögi Íjászviadal Besenyszög 1., Bese Íjászpróba ötszörös bajnoka. Ő is szintén többszörös távlövő és íjászpárbaj győztes gyermek kategóriában. A Nagyabonyi Íjászok díjazottja:

- Skultéti Bendegúz -

***

Kinizsi DSE:

Lány:
A Kinizsi Pál Gimnázium 10. c osztályos tanulója. Általános iskolai tanulmányait a Somogyi Imre Általános Iskola testnevelés tagozatos osztályában folytatta. Jelenleg 10. évfolyamos tanuló a Kinizsi Pál Gimnázium négy évfolyamos gimnáziumi osztályában. A triatlon sportágat 8 éves korában kezdte a Fergeteg Triatlon SE színeiben, melynek a mai napig tagja.

Eredményei a 2017. évben: 
Veresegyház Duatlon Ranglista: 9. hely, Balatonboglár Duatlon Országos Bajnokság: 12. hely, Balassagyarmat Triatlon Ranglista: 8. hely, Balassagyarmat Aquatlon Országos Bajnokság: 7. hely, Mezei Megyei Futó Diákolimpia: 4. hely, Százhalombatta Úszó Diákolimpia: 3. hely, Duatlon Ranglista: 10. hely, Fonyód Triatlon Ranglista: 15. hely. 2017. évben a Triatlon Díjátadó Gálán ifjúsági korcsoportban aranyjelvényes Sportoló lett duatlon sportágban. Aquatlon OB Balassagyarmat 6. hely, Futapest összesített ranglista 3. hely.

- Nagy Olívia -

Fiú:
A Kinizsi Pál Gimnázium 12. a osztályos tanulója. Általános iskolai tanulmányait a Somogyi Imre Általános Iskola testnevelés tagozatos osztályában folytatta. Jelenleg 12. évfolyamos, érettségi vizsgára készülő tanuló a Kinizsi Pál Gimnázium ötévfolyamos gimnáziumi osztályában. A kézilabda sportágat a Somogyi iskolában kezdte meg 5. osztályos korában. Az Abonyi Kézilabda Club ifjúsági csapatának 2013. óta tagja. A kézilabda csapatban eleinte beállósként játszott, majd 2015. óta a kapus poszton jeleskedik. Az érettségi vizsga után szeretne továbbtanulni, de a kézilabdázást sem hagyja abba. Jelenleg az Abonyi Kézilabda Club és a Törökszentmiklósi Kézilabda Egyesület sportolója.

Eredményei:
2016-2017-es évadban: a Pest Megyei Férfi Junior csapattal bronzérmet szerzett
2015-2016-os évadban: az NBII Déli csoportban a Junior csapattal 8. helyezést ért el
2014-2015-ös évadban: az NBII Déli csoportban a Junior csapattal 7. helyezést ért el

- Bugyi Gergő -

***

Abonyi KID FC:

U14:
Ő már lassan 3 éve az U14-es csapat meghatározó játékosa. Az idei szezonban főként a gólokért felel. Komoly érdemei voltak abban, hogy vezérletével a fiúk Budapesten a Grund Kupán bronzérmet szereztek. Tagja volt a Majális Kupát és a Barátság Tornát nyert csapatnak. Az U14-es bajnokság másodosztályának bajnoka, a Kolláth Béla Emléktorna bronzérmese, a Pilisi UP Torna II. helyezettje. Az előző szezonban az első osztályú U14-es bajnokságban harmadik helyen végzett az együttessel. A jelenlegi szezonban csapatával vezetik az I. osztályú tabellát, 29 góljával pedig a bajnokság legeredményesebb játékosa. Az U16-os bajnokságban is bemutatkozhatott és ott sem tétlenkedett, 33 góljával ott is ő a legeredményesebb a ligában. Januárban a Szarvas Kupán döntőig vezette csapatát ahol gólkirály tudott lenni. Edzője Némedi Tivadar szép jövőt jósol neki, szerinte képes lehet majd a későbbiekben a legmagasabb szinten játszani, de véleménye szerint ott majd a középső védő lesz az igazi posztja. De nemcsak gólokat tud lőni, hanem példamutató ahogyan edzéseken dolgozik, kiváló karakter, vezéregyéniség, az U14-es csapat kapitánya. Ő nem más mint:

- Gulyás Norbert -

U16:
Ebben az évben az U16-os csapat legjobb játékosa az “idősebb” generáció egyik tagja. A 2016/17-es bajnoki kiírásban nagy szerepet vállalt abban hogy csapata bajnoki aranyat szerzett!!! Igazi sportember és csapatjátékos aki mindig a maximumot nyújtja az edzésen és a mérkőzésen is. A középpályán és a védelemben is tud játszani, mind a két poszton kiváló teljesítményre képes!!! Az idei szezonban  csapatával ismét vezetik a bajnokságot ahol a védelem tengelyében nyújt hétről hétre kiváló teljesítményt. Az őszi szezonban már az U19-es csapatban is bemutatkozott. Az abonyi labdarúgás egyik nagy tehetsége! Ez a játékos pedig:

- Balogh Levente -

Ifi:
Egy hosszabb szünet után tért vissza a nyáron a KiD FC Abony csapatához. 12 meccsen 9 gólt rúgott U19es csapatban az ő teljesítménye lényegesen segítette, hogy az U19 csapat az őszi szezonban az első helyen végzett. Kapott lehetősége a felnőtt csapatban is és ott is 8 mérkőzésen 2 Gólt rúgott. Ő nem más mint,

- Szávai Norbert -

Felnőtt:
2015-ben az év felfedezettje volt a KID FC soraiban. Most 2017-ben az egyik kulcsjátékosa az U19-s társaságnak, a csapat meg is nyerte a bajnokságot és jelenleg is az első helyen áll a tabellán. 2017-ben 29 meccsen 23 gól rúgott vagy inkább fejelt. A felnőtt csapatban is stabil taggá vált és 31meccsen 5 gól rúgott. Ő nem más, mint:

- Szabó Richárd -

***

Gelbert Eco FC SE:

Amikor csatlakozott hozzánk, csak egy kimagasló tehetséget láttunk benne, kevés akarattal és kitartással. Az idő múlásával biztosan lehet állítani, mára ő maga a Gelbert egyik legmeghatározóbb tagja lett. Ez sikerekben, gólkirályi címekben, legjobb játékos díjakban is mérhető. Csapata vezére lett, ezáltal jöttek az eredmények is:

2. Újévi Kupa: 1. helyezés, Pintér és Társa Bajnokság: 3. helyezés, 3. Gelbert Eco Kupa: 1. helyezés, 2017 Vasutasnap: 1 helyezés, Szent István Kupa: 2. helyezés, Imperiál Kupa: 1. helyezés. Sokan szokták mondani: "Ahogy ő adja a kötényeket, nem adja úgy senki Abonyban". És ez a játékos nem más, mint

- Homoki Márk -

***

Somogyi DSE:

Lány:
A Somogyi Imre Általános Iskola kiváló sportolója a következő sorokban méltatott diák. Kézilabda és Atlétika sportágakban kimagaslóan szerepel. A Többpróba Atlétikai Diákolimpián körzeti bajnok, mind csapatban, mind egyéniben. A megyei fordulóban, csapatban a III. helyezést sikerült megszereznie. A Megyei Atlétikai Diákolimpia egyéni versenyén a 4x100m-es váltófutásban második helyen továbbjutott csapatával, így Debrecenben az Országos Döntőn képviselhette iskolánkat. Az Országos Mezei Futóverseny megyei versenyén 186 indulóból a 23. helyen ért célba, csapatával az ötödik helyet szerezte meg. Sokoldalúságát jellemzi, hogy az iskolai kézilabda csapatnak is oszlopos tagja és a gyermekbajnokságban is kimagaslóan versenyzik. Az idei évben a Körzeti kézilabda diákolimpián a harmadik helyet sikerült megszereznie csapatával. Szorgalmával és kitartásával példaként szolgálhat minden kortársa számára. Iskolája és testnevelői Farkas-Földi Anikó és Mayer-Nagy Zsuzsanna joggal büszkék tanítványukra, aki nem más, mint

- Kollár Dorottya -

Fiú:
A 2017-es év legjobb fiú sportolója a Somogyi Imre Általános Iskolából az a diák, kinek magatartása, szorgalma, és a sport iránti alázata példaértékű. Számos iskolai és diákolimpiai versenyen jelen van, és kimagasló tudásának, erejének köszönhetően dicsőíti az iskola hírnevét. Fő sportága a kézilabdázás, melyben az iskolai csapat meghatározó embere. A nagyszerű technikai és taktikai tudásának köszönhetően szinte minden poszton gólerős játékos. A jövőben még több akarattal, kitartással és sok-sok munkával élvonalbeli játékossá válhat. A kézilabda mellett atlétikában is jeleskedik. Évek óta tagja a mezei futó és a többpróba csapatnak. A sport mellett a tanulásban szintén kimagaslóan teljesít, a következő tanévben sportgimnáziumban folytatja tanulmányait. Joggal büszke rá az iskolája és testnevelője Nagy Attila. A Somogyi Iskola legjobb fiú sportolója

- Falusi Dániel -

***

Power Karate SE:

III. Rátót kupa  III. hely, VII. Tadashi Kupa, Kiskunhalas  I. hely, V. Pünkösd Kupa, Csongrád  I. hely, IV. Nyíradonyi Kyokushin Kupa  I. hely, Y Brand „Motiváció” Kupa, Jászberény  III. hely és Legharcosabb lány különdíj, III. Halas Kupa, Kiskunhalas II. hely, Dream Cup World, Budapest Világkupa győztes, XX. Bushido Kupa Magyar Bajnokság I. hely, IV. Hinomoto IBK Kupa III. hely

- Dankó Gabriella -

---

VI. VICTORY gála I. hely, III. Rátót kupa  I. hely, Kyokushin Karate Diákolimpia 2016/2017 Tanév Döntő, Veszprém II. hely, VII. Tadashi Kupa, Kiskunhalas  I. hely, IV. Nyíradonyi Kyokushin Kupa III. hely, Pécel kupa utánpótlás verseny I. hely, és legharcosabb fiú különdíj, V. Pünkösd kupa utánpótlás bajnokság, Csongrád II. hely, III. Halas Kupa, Kiskunhalas III. hely, II. Zengos Kyos Kupa Országos Utánpótlás Bajnokság, Balatonlelle Kyokushin Karate Verseny I. hely, Knockdown utánpótlás Magyar Bajnokság II. hely, IV. Hinomoto IBK Kupa  I. hely, XVII. Nagykun kupa utánpótlás kyokushin országos bajnokság I. hely

- Rafael Krisztián -

---

VI. VICTORY Gála I. hely, Kyokushin Karate Diákolimpia 2016/2017 Tanév Területi Selejtező B csoport, Várpalota I. hely, Kyokushin Karate Diákolimpia 2016/2017 Tanév Döntő, Veszprém I. hely, III. Rátót Kupa II. hely, XXI. J. S. Speed kupa Gyermek-Junior-Felnőtt C kumite – Utánpótlás Kata, Tata I. hely, VII. Tadashi Kupa, Kiskunhalas I. hely, V. Pünkösd kupa utánpótlás bajnokság, Csongrád III. hely, IV. Nyíradonyi Kyokushin Kupa I. hely, II. Zengos Kyos Kupa Országos Utánpótlás Bajnokság, Balatonlelle Kyokushin Karate Verseny I. hely, III. Halas Kupa, Kiskunhalas I. hely, Knockdown utánpótlás Magyar Bajnokság I. hely, Y Brand „Motiváció” Kupa, Jászberény I. hely, IV. Hinomoto IBK Kupa II. hely, XVII. Nagykun kupa utánpótlás kyokushin országos bajnokság I. hely

- Rafael Ádám -

---

Power Karate SE kiváló edzője:
1971. február 2-án született Cegléden. 1983 októberében ismerkedett meg a kyokushin karatéval a ceglédi sportcsarnokban Krupincza Jánosnak köszönhetően. 1991. május 5-e óta, mikor is a POWER Karate Sportegyesület alakult, oszlopos tagja a sportegyesületnek. A POWER első versenyzői közt volt. Több országos versenyen vett részt, dobogós eredményeket ért el. 2011-ben sikeres mestervizsgát tett, azóta 1. danos mesterként folytatja munkáját. 27 éve indította el Törtelen az edzéseit a POWER Sportegyesület szárnyai alatt. Törtelen kívül 10 éve Csemőben is van egy csoportja, a tavalyi évben pedig Nagykőrösön is átvett egy kis csoportot. A 2017-es évben sok szép eredményt értek el tanítványai, több nemzetközi, magyar és diákolimpiai bajnok is született a kezei alatt. Több esetben az Ő tanítványai közül választották ki egy-egy verseny legharcosabb résztvevőjét. Szívvel-lélekkel kovácsolja össze kis csapatait a POWER Karate Sportegyesület színeiben:

- Orosz Zoltán -  
 
***

Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola:

A Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola 8. b osztályos tanulója. Sporteredményei mellett példamutató magatartásával, szorgalmával és jeles tanulmányi eredményével is méltó az elismerésre. 2017-es évben az Abonyi KiD FC U14-es csapatával Pest Megye bajnoka lett. Korosztályos csapatában csapatkapitányként, meghatározó játékosként volt részese a sikernek. Edzője: Némedi Tivadar. 2017-ben ezzel párhuzamosan az Abonyi KiD FC U16-os csapatával is bajnoki címet szerzett, ahol védő munkájával tett sokat azért, hogy csapata aranyérmet  szerezzen. Edzője: Boros Zsolt. Edzésmunkája és szorgalma példaértékű. A mérkőzéseken mindig a maximumot nyújtja. Jó példával szolgál a nála is fiatalabb labdarúgóknak:

- Antal Kristóf -

***

Fergeteg Triatlon SE:

A triatlonos egyesület legfiatalabb válogatott tagja. 2017-ben lett Heraklesz válogatott kerettag. Igen ígéretes tehetség triatlonban, hiszen úszásban a legjobbak között van.   

Eredményei:
Aquatlon OB Balassagyarmat 2. hely, Duatlon OB Balatonboglár 3. hely, Triatlon Ranglista Fadd-Dombori: 3. hely, Aranyjelvényes sportoló triatlonban, duatlonban, Triatlon Ranglista 3. helyezett, Magyarország Jó tanulója, jó sportolója díjazottja

- Soós Gergő -

---

A Fergeteg Triatlon Sportegyesület junior korú válogatott tagja. Magyarország Jó tanulója, jó sportolója díj kitüntetettje, aki a Verseghy Ferenc Gimnázium tanulója.

Jelentősebb eredményei, mellyel egyesületét, ezáltal Abony városát, és a magyar triatlon válogatottat képviseli:
Tereptriatlon Európa Bajnokság 3. hely Marosvásrárhely, Olimpiai reménységek Versenye, Fadd-Dombori 1. hely, Triatlon, duatlon ranglista győztes, Év sportolója duatlonban, Európa Kupa Nemzetközi ranglista ezüst érmes magyar lánycsapat tagja

- Soós Fanni -

---

Egyesületünk egyik oszlopos tagja, aki nem csak versenyzőként, hanem az edzések megtartásában is nagyon sokat segít.

Legjobb eredményei:
Rövidtávú Triatlon OB Budapest: 2. hely, Sprint Triatlon Ranglista: 2. hely, Triatlon Amatőr ranglista: 3. hely, Duatlon Amatőr ranglista: 1. hely, Futapest terep-versenysorozat ranglista: 1. hely, I. osztályú sportoló triatlonban és duatlonban

- Major Gábor -

***

Erőemelő és Bothúzó:

Magyar Professzionális Erőemelő Liga kupa + scitec pro show. Felhúzás: Elite kategória abszolút 1. hely, Gpa-Ipo world grand prix, felhúzás: -100kg súlycsoport 1. hely, abszolút 2. hely, Mezőhegyes bothúzó kupasorozat -105kg 3. hely, Battonya, bothúzó kiemelt magyar kupa -105kg 5. hely, Muscle Beach bothúzó kupa -105kg 5. hely, Bothúzó -100kg OB 3. hely

- Kiss Gábor - 

Erős Ember és Bothúzó:

Salgótarján Kelet-Magyar Herkules Bajnokság teljesítve, Csárdaszállás Strong man Talent: 3. hely, Battonya Erős Ember verseny: 8.hely, Abony Erős Emberek verseny: 2 hely, Tiszakécske Erős Emberek Magyar kupa: 6. hely, Szank: Erős Emberek Verseny Magyar kupa: 7. hely, Alattyán Erős Emberek verseny: 3. hely, Ipolyvisk (Szlovákia) Nemzetközi Erős Emberek verseny: 5. hely, Békésszentandrás: Erős Emberek Verseny: 4. hely, Kiskunmajsa: Erős Emberek Magyar kupa: 7. hely Budapest: Bothúzó Ezüst kupa  -105kg: 1 hely

Jancsovics Tivadar -

Bothúzó Eredmények:

-80kg-os kategória HSMA BOTHÚZÓ OB  Látrány 2. hely,  HSMA KIEMELT BOTHÚZÓ MAGYAR KUPA Mezőhegyes 3. hely, HSMA KIEMELT BOTHÚZÓ MAGYAR KUPA Battonya 3. hely, HSMA MAS-WRESTLING SCITEC MUSCLE BEACH INTERNATIONAL CUP Siófok 2. hely, HSMA SCITEC BOTHÚZÓ LIGA DÖNTŐ Kislőd  3. hely   IMWF MAS-WRESTLING WORLD CUP Győr 8. hely

Batta Zoltán -  

Az év edzője:
Az Ő neve kevesek számára ismeretlen városunkban. Munkássága során számos országos bajnokot nevelt, több Európa bajnok tanítványa volt. Ezen felül több tanítványának lehetősége nyílt különböző világbajnokságokon szerepelni, ennek köszönhetően születtek világbajnokok is a klubban. A látható eredményeken felül sok ember életét megváltoztatta azzal, hogy megismertette velük a karate sportot. Tanítványai közül többen is ennek szentelték életüket és fő állásban ezzel foglalkoznak, mára saját klubot alapítottak mesterük segítségével. 2006-ban indította első önálló abonyi csoportját a Somogyi Imre Általános Iskola tornatermében, majd az egyesület igazi megkoronázása volt, mikor 2007-ben  megnyitotta az első önálló helyi edzőtermét, mely azóta is aktívan működik. 2017. januárjától lehetősége nyílt az egyesületnek az Önkormányzat segítségével egy nagyobb edzőterembe költözni. Az évek során számos versenyt és szemináriumot szervezett, ezzel is öregbítve városunk hívnevét. (Többek között: 2011. 02. 05. Diákolimpia, 2013. 03. 2-3. Kata szeminárium, 2013. 09. 6-7. Kata szeminárium) 2018-ban ünnepeli az egyesület a 35 éves fennállását. A tanítványok oktatásán kívül a saját fejlődését is szem előtt tartva 2015-ben valóra vált élete álma, amikor is lehetősége nyílott kiutazni Japánba és ott a Világszervezet dan kollégiuma előtt számot adni tudásáról. Ekkor szerezte meg a 4. dan fokozatát többek közt a minőségibb oktatás érdekében, ezzel is öregbítve a sportegyesület és a város nevét. Több száz abonyi sportoló vagy sportolni vágyó fordult meg nála, kiket egytől egyig mindig szívesen fogadott. Jelenleg az abonyi székhelyen körülbelül 50 tanítványt edz, a POWER Karate Sportegyesület összlétszáma pedig megközelíti a száz főt. Csoportjai működnek Abonyon kívül Csemőben, Nagykőrösön, és Törtelen.

Krupincza János -

A díjátadó után vacsorával folytatódott az este. A jó hangulatról az Abonyi Mulatós Zenekar és DJ HERB gondoskodott.

Abony Város Önkormányzata nevében szívből gratulálunk valamennyi díjazott sportolónak és edzőnek!

Darányi Erika
Abony.hu fotók: Székely Szilárd