Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2017 április 21 péntek - 10:47:21     állásajánlatok, pályázati információk      Hozzászólás0


Abonyi Polgármesteri Hivatal
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
Abonyi Polgármesteri Hivatal 
Gazdasági Osztályvezető 
munkakör betöltésére.
 
A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozatlan időre szól.

A munkavégzés helye: Pest megye, 2740 Abony, Kossuth tér 1.

A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök: 1. sz. melléklet, 19. pont szerinti feladatkör

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A Gazdasági Osztály munkájának irányítása, gazdasági vezetői feladatok ellátása.
 
A munkakör betöltője irányítása alá tartozó szervezeti egységek megnevezése: Gazdasági Osztály

Az irányítása alá tartozó személyek száma: 12 fő

Jogállás, illetmény és juttatások: A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény , valamint a(z) Abonyi Polgármesteri Hivatal Közszolgálati Szabályzat rendelkezései az irányadók.
 
Pályázati feltételek:
• Magyar állampolgárság,
• Cselekvőképesség,
• Büntetlen előélet,
• Főiskola, Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 12. § -a szerinti végzettség: A gazdasági vezetőnek a felsőoktatásban szerzett végzettséggel - állami felsőoktatási intézmény gazdasági vezetőjének a felsőoktatásban szerzett végzettséggel és gazdaságtudományok képzési területen szerzett szakképzettséggel - és emellett a) okleveles könyvvizsgálói vagy államháztartási mérlegképes könyvelői szakképesítéssel vagy az engedélyezés szempontjából ezzel egyenértékű szakképesítéssel, vagy b) gazdasági vezetői, belső ellenőri, érvényesítői, pénzügyi ellenjegyzői - 2012. január 1. előtt az Áht. szerinti ellenjegyzői -, vagy a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.) 150. § (1) és (2) bekezdése szerinti feladatok ellátásában költségvetési szervnél szerzett legalább öt éves igazolt szakmai gyakorlattal, valamint mérlegképes könyvelői szakképesítéssel vagy a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggel kell rendelkeznie. c) Ha a költségvetési szervnél a pénzügyi-számviteli feladatok ellátását önálló szervezeti egység végzi, és annak vezetője megfelel az (1) bekezdés szerinti feltételeknek, a gazdasági vezetőnek - az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően - a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggel és költségvetési szervnél szerzett öt év vezetői tapasztalattal kell rendelkeznie,
• Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: legalább 2 Mrd főösszegű költségvetéssel rendelkező önkormányzatnál szerzett gazd. vz. tapasztalat

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
• A pályázó szakmai életútját részletesen bemutató fényképes önéletrajz a 45/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete szerint
• végzettséget igazoló bizonyítványok másolatát
• három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt
• öt éves szakmai gyakorlat, és vezetői gyakorlat igazolása
• nyilatkozat a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak kezeléséhez,

A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. április 28.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Dr. Balogh Pál jegyző nyújt, a 06/53-562-095 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:
• Postai úton, a pályázatnak a Abonyi Polgármesteri Hivatal címére történő megküldésével (2740 Abony, Kossuth tér 1.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: HSZO/51/2017, valamint a munkakör megnevezését: Gazdasági Osztályvezető.
• Személyesen: Dr. Balogh Pál jegyző, Pest megye, 2740 Abony, Kossuth tér 1.

A pályázat elbírálásának határideje: 2017. május 5.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ: Amennyiben a pályázat benyújtásakor erkölcsi bizonyítvány nem áll rendelkezésre, az erkölcsi bizonyítványt kérő lapot be kell csatolni.
 
A kinevezés 6 hónap próbaidő kikötésével határozatlan időre jön létre.

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.abony.hu honlapon szerezhet.