Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2010 február 09 kedd - 10:55:40     Országgyűlési választások 2010.      Hozzászólás0

 
 
 
Választás
TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR!

Négyévenként nyílik mód arra, hogy – alkotmányos jogunkkal élve – szavazatunkkal döntsünk arról, kik képviseljenek bennünket az Országgyűlésben. Hazánkban 2010. április 11-én kerül sor az országgyűlési képviselő-választás első fordulójára, 2010. április 25-én pedig a második fordulóra.Ön a napokban kézhez kapja a választói névjegyzékbe történő felvételéről szóló Értesítőt, valamint a képviselőjelölt ajánlásához szükséges ajánlószelvényt. Amennyiben Ön csak a második fordulóban jogosult szavazni, az ajánlás jogával még nem élhet, így ajánlószelvényt nem kapott. Ha az Értesítőn feltüntetett adatai tévesek, kérjük, forduljon a polgármesteri hivatalhoz!

 
 
 
MIRE VALÓ AZ AJÁNLÓSZELVÉNY?

Ahhoz, hogy valaki egyéni választókerületi jelölt lehessen, legalább 750 választópolgár érvényes ajánlását kell összegyűjtenie.Jelöltet ajánlani nem kötelező, de ha Ön élni kíván ajánlási jogával, akkor azt úgy teheti meg, ha az Önnek megküldött hivatalos ajánlószelvényt kitölti, saját kezűleg aláírja, majd azt átadja a támogatni kívánt jelöltnek, vagy megbízottjának.Az ajánlószelvények gyűjtése 2010. március 19-ig történhet.Az ajánlás nem vonható vissza.Egy választópolgár egy jelöltet ajánlhat. Aki ugyanazt a jelöltet többször ajánlotta, vagy aki több jelöltet is ajánlott, annak valamennyi ajánlása érvénytelen.

MIT KELL TUDNI A SZAVAZÁS HELYÉRŐL?

Ön a lakóhelye szerint kijelölt, az Értesítőn feltüntetett szavazókörben szavazhat.
Amennyiben mozgásában akadályozva van (például egészségi állapota miatt), úgy a szavazást megelőzően a jegyzőtől írásban kérhet mozgóurnát. Ebben az esetben a szavazatszámláló bizottság két tagja fogja Önt felkeresni a mozgóurnával.Mozgóurnát végső esetben a szavazás napján – szintén írásban – a szavazatszámláló bizottságtól kérhet.  

HOGYAN SZAVAZHAT, HA A SZAVAZÁS NAPJÁN A LAKÓHELYÉTŐL ELTÉRŐ TELEPÜLÉSEN TARTÓZKODIK?

Ha a szavazás napján Magyarországon, de lakóhelyétől eltérő településen tartózkodik, a jegyzőtől kapott igazolással szavazhat.Igazolás személyesen vagy meghatalmazott útján legkésőbb 2010. április 9-én 16.00 óráig kérhető. Ha ajánlott levélben kéri az igazolást, a kérelemnek legkésőbb 2010. április 6-án meg kell érkeznie a jegyzőhöz. A kérelem benyújtásához letölthető nyomtatvány áll rendelkezésre www.valasztas.hu honlapon, illetve elérhető bármely választási irodában.Fontos tudnivaló, hogy akár az első, akár a második fordulóra kér igazolást, azt a fenti időpontig kell megtennie.Az igazolási kérelemben meg kell adnia nevét, személyi azonosítóját (ismertebb nevén személyi szám), lakcímét, annak a településnek a nevét, ahol a szavazás napján tartózkodik, valamint hogy az igazolást az első, a második vagy mindkét fordulóra kéri-e.Az igazolás birtokában Ön az igazoláson megjelölt szavazókörben szavazhat.

HOGYAN SZAVAZHAT, HA A SZAVAZÁS NAPJÁN KÜLFÖLDÖN TARTÓZKODIK?

Ha Ön a szavazás napján külföldön tartózkodik, hazánk nagykövetségén vagy főkonzulátusán adhatja le szavazatát. Ennek érdekében a lakcíme szerinti jegyzőnél kell kérnie a külképviseleti névjegyzékbe történő felvételét.
A külképviseleti névjegyzékbe történő felvételét személyesen vagy meghatalmazott útján, illetve ajánlott levélben kérheti, amelynek legkésőbb 2010. március 19-én 16.00 óráig kell megérkeznie a jegyzőhöz. A kérelem benyújtásához letölthető nyomtatvány áll rendelkezésre www.valasztas.hu honlapon, illetve elérhető bármely választási irodában.A külképviseleti névjegyzékbe vétel iránti kérelemben meg kell adnia nevét, személyi azonosítóját (ismertebb nevén személyi szám), születési helyét és idejét, anyja nevét, magyarországi lakcímét, annak a külképviseletnek a megnevezését, ahol választójogát gyakorolni kívánja, illetve külföldi értesítési címét, ha a kérelemmel kapcsolatos döntést nem a magyarországi lakcímére kéri.Amennyiben a kérelmet meghatalmazott útján nyújtja be, a meghatalmazás akkor fogadható el, ha a választópolgár a meghatalmazást saját kezűleg írta és aláírta. Ha a meghatalmazás nem saját kezűleg került megírásra, azon – a választópolgár aláírása mellett – szükséges két tanú nevének és lakóhelyének feltüntetése, továbbá a tanúk aláírása is.Fontos tudni, hogy a választás első fordulójára külföldön 2010. április 4-én (az amerikai kontinensen 2010. április 3-án), a második fordulóra a hazai választás napján, azaz 2010. április 25-én (az amerikai kontinensen 2010. április 24-én) kerül sor.

HOL SZAVAZHAT, HA LAKÓHELYET VÁLTOZTAT
A KÉT VÁLASZTÁSI FORDULÓ KÖZÖTT?

Az első és második választási forduló között lakóhelyet változtató választópolgár a második fordulóban nem az új, hanem a korábbi lakóhelyén szavazhat. Ennek érdekében az új lakcíme bejelentésekor az ügyintézőtől szavazásra szolgáló lakcímigazolást kap. Ezen lakcímigazolás birtokában keresheti fel az Értesítőben megjelölt szavazóhelyiséget.

MIT VIGYEN MAGÁVAL A SZAVAZÁSKOR?

Csak akkor jogosult szavazni, ha a személyazonosságát és lakcímét megfelelően igazolja az alábbi igazolványok valamelyikével:
a)                 lakcímet tartalmazó érvényes személyazonosító igazolvány (azaz a régi típusú személyi igazolvány);b)                 személyazonosító igazolvány (kártya formátumú), útlevél, 2001. január 1-jét követően kiállított kártyaformátumú vezetői engedély, ezek azonban csak érvényes lakcímigazolvánnyal együtt fogadhatók el.Ha lakóhelyétől eltérő településen tartózkodik a szavazás napján, akkor az „Igazolás a lakóhelytől eltérő helyen történő szavazáshoz” megnevezésű nyomtatványt is magával kell vinnie a szavazókörbe.Ha a két forduló között lakóhelyet változtat, vigye magával a „Szavazásra szolgáló lakcímigazolás a második fordulóra” elnevezésű nyomtatványt.Javasoljuk, hogy az Értesítőt a szavazatszámláló bizottság munkájának megkönnyítése érdekében a szavazásra vigye magával.

MIT KELL MÉG TUDNI A SZAVAZÁSRÓL?

§  Szavazni csak személyesen, reggel hat órától este hét óráig lehet.
§  Amikor felkeresi a szavazókört, a szavazatszámláló bizottság köteles ellenőrizni az Ön személyazonosságát és lakcímét. Ezután megkapja a jelenlétében lepecsételt szavazólapokat, melyek átvételét a névjegyzék aláírásával kell igazolnia.
§  A szavazás titkossága érdekében javasoljuk, használja a szavazófülkét.
§  Érvényesen szavazni a jelölt, illetőleg a lista neve alatti, feletti vagy melletti körbe tollal írt két, egymást metsző vonallal lehet (+ vagy X). A szavazólapokat a borítékba helyezve az urnába kell dobni.

§  Ha Ön elrontja a szavazólap kitöltését, és ezt még a szavazat urnába dobása előtt jelzi, a szavazatszámláló bizottság a rontott szavazólapot egy alkalommal kicseréli.  

TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR!

Amennyiben az országgyűlési képviselő-választással kapcsolatosan bármilyen egyéb kérdése merül fel, forduljon a lakóhelye szerinti jegyzőhöz, a választási információs szolgálathoz vagy keresse fel a www.valasztas.hu internetes oldalt.

Kérjük, éljen választójogával!

Választási Iroda

forrás: www.valasztas.hu