Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2009 szeptember 01 kedd - 13:03:48     Városi rendezvények      Hozzászólás0

 „Izeg – mozog, jár a keze – lába,

ha zenét hall, máris odafigyel, semmi másra.”





Kedves Szülők!

 

A Bihari János Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárai szeretettel várják azokat a gyermekeket, akiknek zenei érdeklődésére felfigyel családjuk.

Iskolánk tanárai zeneóvodai foglalkozást tartanak, ahol a zenei képességfejlesztést, mondóka- és daltanulást ritmushangszerekkel tesszük még színesebbé.  
A hallás-és ritmusérzék fejlesztés hozzásegít a sikeres zeneiskolai felvételhez!
 

A Bihari János Zeneiskola tanárai várják gyermekét, hogy a zenetanuláson keresztül jobb esélyt teremtsenek számára.

 Beiratkozás:
2009. szeptember 1-10. között
a zeneiskola irodájában
10 – 16 óra között.  

Bővebb felvilágosítást a zeneiskola irodájában adunk, vagy az 53/360-037-es telefonszámon.

Kedves Gyerekek!  

SZERETETTEL VÁRUNK BENNETEKET A ZENEISKOLÁBA!

2009 szeptember 01 kedd - 07:03:29     Hivatali hírek      Hozzászólás0

A Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács az alábbi pályázati döntésekről értesítette az Önkormányzatot:

    Báthory, Deák Ferenc, Jókai Mór, Thököly és Vak Bottyán utak felújítására benyújtott pályázatot támogatásra érdemesnek ítélte.  

A Báthory, Deák Ferenc és Jókai Mór utcák felújításának összköltsége 16.210.791 Ft, melyből a megítélt támogatás mértéke 8.105.395 Ft.
   
-             A Thököly és Vak Bottyán utcák felújítása összesen 13.680.272 Ft, ebből a megítélt támogatás 6.840.136 Ft.
   
-             A Települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének támogatása (TEUT) c. programra benyújtott „Szapáry utca felújítás” című KMRFT-TEUT-137/2009 regisztrációs számú pályázatot forráshiány miatt tartaléklistára helyezte.
   
-             Az Önkormányzati fejlesztések támogatása területi kötöttség nélkül (CÉDE) c. programra benyújtott „Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola külső nyílászáróinak cseréje” című és KMRFT-CÉDE-001/2009. regisztrációs számú pályázatot forráshiány miatt tartaléklistára helyezte.
   
-             A Területi kiegyenlítést szolgáló önkormányzati fejlesztések támogatása hátrányos helyzetű térségekben, településeken (TEKI) c. programra benyújtott „„Irány Abony” Turisztikai alap információs rendszer kiépítése Abonyban” című és KMRFT-TEKI-023/2009. regisztrációs számú pályázatot forráshiány miatt tartaléklistára helyezte.
 


A Tanács a tartaléklistán szereplő pályázatok támogatásáról – az időközben felszabaduló források függvényében – legkésőbb 2009. december 15-ig hoz döntést.    

Abony Városi Önkormányzat
2009 augusztus 31 hétfő - 12:33:09     Hivatali hírek      Hozzászólás0
Abony Városi Önkormányzat fenntartása alatt működő Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola tetőcseréje és statikai megerősítése 2009 július végén kezdődött.
A munkálatok kivitelezője a Bolax Építőipari Kft.
A kivitelezés várható végrehajtási ideje 2009. szeptember 15.
A munkálatok a tanítás kezdetét nem zavarják.  

A diákok elhelyezése - az intézmények segítőkészségének köszönhetően - a következő módon biztosított a munkálatok ideje alatt:  
1 osztály – Focipálya klubhelyisége
2 osztály – Gimnázium udvari termében
1 osztály – Zeneiskolában

3 osztály – Művelődési Házban (Báthory u. 2.)

2 osztály – az Önkormányzat termeiben
.  



A munkavégzés során semmiféle probléma nem adódott, a Vállalkozó a munkálatokat folyamatosan és szakszerűen végzi.
Kérjük türelmüket a tetőcsere befejezéséig.
 

Abony Városi Önkormányzat
2009 augusztus 31 hétfő - 12:21:56     Városi rendezvények      Hozzászólás0
 
Az utóbbi időszakban rendkívüli módon megszaporodtak városunkban a kóbor ebek, ezért ezúton is felhívjuk az eb tulajdonosok figyelmét Abony Város Önkormányzatának az állattartás egyes helyi szabályairól szóló 4/2009. (II.26.) sz.   rendeletének 7. § (4) bekezdésére,mely szerint:

„ Ebet közterületre, vagy más közforgalmú területre a lakóház közös használatú helyiségeibe, annak udvarára kivinni, csak az eb megfékezésére képes személy által, annak felügyeletével, biztonságos- vezetésre alkalmas- pórázon szabad. Harapós vagy támadó természetű ebet szájkosárral kell ellátni.”



Tekintettel arra, hogy a közterületen gazdátlanul kóborló állatok sérüléseket okozhatnak, a sérülteket védőoltásban kell részesíteni a kóbor állatok befogásra kerülnek.
 
Kérjük, az eb tulajdonosokat, hogy a lakosság és az  állataik fokozott védelme érdekében, azokat közterületre ne engedjék ki és   gazdátlanul kóborolni ne hagyják.
 
 
Abony Város Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal


2009 augusztus 28 péntek - 10:39:13     Hivatali hírek      Hozzászólás0
2009 augusztus 24 hétfő - 14:29:11     Meghívók      Hozzászólás0

Tisztelettel meghívom


2009. augusztus 27-én (csütörtök) du. 16.00 órakor tartandó Képviselő-testületi ülésre.  

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Díszterme

A meghívó letölthető pdf formátumban.
 
2009 augusztus 24 hétfő - 13:42:24     Városi rendezvények      Hozzászólás0


A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre
2009 augusztus 19 szerda - 11:43:00     Hivatali hírek      Hozzászólás0
Szeptemberi adózási határidők  
 
Szeptember 14., hétfő:
”¢ A kifizető, munkáltató által levont személyi jövedelemadó és a tb-járulékok, a korkedvezmény-biztosítási járulék, az egészségügyi szolgáltatási járulék, az egészségügyi hozzájárulás, az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (EKHO), a munkaadói, a munkavállalói, a START-járulékok, valamint a vállalkozói járulék befizetése
”¢ Az egyéni vállalkozó által benyújtandó 0958-as számú, és a kifizető, munkáltató által benyújtandó 0908-as számú bevallás-adatszolgáltatás, amelyek a magánszemélyek személyi jövedelemadó és járulékkötelezettségeiről, bejelentendő adatairól szólnak


Olvasd tovább...
2009 augusztus 17 hétfő - 13:47:37     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Újszász Város Önkormányzata a Szabadság Horgász Egyesülettel
közös szervezésben, a Városnaphoz kapcsolódó szeptemberi sporthónap keretében

2009. szeptember 12-én (szombaton)

4. alkalommal rendezi meg az
 
Alsó- Zagyva Térségi Települések Horgászversenyét.

2009 augusztus 17 hétfő - 13:04:19     állásajánlatok, pályázati információk      Hozzászólás0
Gyöngyszemek Óvodája
2740 Abony, Köztársaság út 11./a.
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. - alapján
pályázatot hirdet
Gyöngyszemek Óvodája 2740 Abony, Köztársaság út 11./a.


Óvodapedagógus
 

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozott idejű előreláthatólag 2010. 06.30. –ig tartó közalkalmazotti jogviszony


Olvasd tovább...
2009 augusztus 14 péntek - 09:26:56     Meghívók      Hozzászólás0

Programajánló
2009. augusztus 20.




Nagyításhoz kattintson a képre!

2009 augusztus 14 péntek - 09:25:00     Hivatali hírek      Hozzászólás0





Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az augusztus 20-i ünnep miatt a hivatal nyitvatartása és ügyfélfogadása az alábbiak szerint alakul:


Augusztus 20-21 ZÁRVA
Augusztus 29. ügyfélfogadás nincs.


Abony Város Önkormányzat

Polgármesteri Hivatala

Oldal:  1 2 3 ... 408 409 410 ... 421 422 423
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények