Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2011 május 13 péntek - 10:17:41     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Önkéntes Kinizsisek – anyák napi műsor

Anyák napja


Május 5-én az „Önkéntes Kinizsisek” a Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola a TÁRSadalmi szolidaritás pályázati programjának keretén belül ismét műsort adtak az Idősek Otthonában anyák napja alkalmából. Az ünnepségre lelkesen készültek a fiatalok. Babicz Petra 11.b osztályos tanuló saját kezűleg fűzött gyöngyökből kis virágokat, amiket az ünnepséget meglátogatóknak adtak át a diákok. Ismételten szép számmal gyűltek össze az Idősek Otthonának lakói, és az Idősek Klubjába járók közül is sokan kíváncsiak voltak a kinizsisekre. Szívet melengető volt, ahogyan az idősek meghatódtak a fiatalok műsorán.
2011 május 12 csütörtök - 12:27:49     állásajánlatok, pályázati információk      Hozzászólás0

Pályázat
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete
                           
a "Köztisztviselők jogállásáról szóló" 1992. évi XXIII. törvény 10. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete

jegyző
munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közszolgálati jogviszony


Olvasd tovább...
2011 május 11 szerda - 14:01:37     Meghívók      Hozzászólás0

Meghívó
2011 május 11 szerda - 12:57:48     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Foltvarró kiállítás Abonyban

Kiállítás
 
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre

Az abonyi Bihari János Zeneiskolában nyílt kiállítás a tápiószelei Folton-Folt Baráti Társaság abonyi képviselőinek munkáiból 2011. május 06-án, pénteken délután.
Azt alkotók; Dandárné Gönczöl Katalin, Juhász Istvánné, Kozmáné Földi Zsuzsa, Kókai Lászlóné és Ujszászi Lászlóné munkái, valamint Buchwald Erzsébet Abonyban élő porcelánfestő képei megtöltötték a hangversenyterem falait.
A kiállítást Bakosné Kocsi Judit igazgatónő nyitotta meg, aki néhány mondatban szólt a foltvarrás történetéről, valamint bemutatta Buchwald Erzsébetet, ill. a porcelánfestészetet. A megnyitót ünnepélyessé tették a Bihari János Zeneiskola zongorás és hegedűs növendékei. A szép számmal megjelent közönség között a megnyitó végén sorsolást tartottunk, ahol az alkotók kisebb-nagyobb saját készítésű munkáikat nyerhették meg. A csodálatos alkotások megtekintése után nagyon szép, gazdag élménnyel tértünk haza. Sok sikert kívánunk a kiállítóknak.

A kiállítás megtekinthető 2011. május 27-ig 9-18 óráig.

Buhwald Erzsébet porcelán képeit meg is lehet vásárolni!


Csizmadia Mihályné
2011 május 11 szerda - 12:17:33     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Zeneiskola
A Bihari János Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény értesíti a tisztelt szülőket, hogyintézményünk a

2011-2012-es tanévre az ÚJ NÖVENDÉKEK FELVÉTELIJÉT ÉS BEÍRATKOZÁSÁT

2011. május 16-án (hétfőn) és 17-én (kedden) 9-17 óráig tartjuk.

Kérjük a szülőket, hozzák magukkal gyermekeiket, valamint születési anyakönyvi kivonatukat.
Gyermekvédelmi támogatásban részesülő növendékek esetében a beiratkozáskor az arról szóló határozatot be kell mutatni. (Térítési díjat nekik nem kell fizetni.)

Zeneiskola Vezetősége
2011 május 11 szerda - 12:11:49     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Hangverseny

Nagyításért kattintson a képre

2011 május 10 kedd - 11:22:33     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Az Abonyi Napló áprilisi száma várhatóan csütörtök délutántól vásárolható


Abonyi Napló


A tartalomból:



Olvasd tovább...
2011 május 10 kedd - 10:47:50     állásajánlatok, pályázati információk      Hozzászólás0

Pályázat

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
 
Abony Város Önkormányzata Képviselő-testülete (2740. Abony, Kossuth tér 1.) ötlet pályázatot hirdet a Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet (2740 Abony, Újszászi út 21-23.) mögött elhelyezkedő Fadrusz és a Vörösmarty utcákról megközelíthető 2071 helyrajzi számú játszótér (közismert nevén kis foci pálya) megnevezésű önkormányzati tulajdonú ingatlan tájrehabilitációjának tervezésére, melynek célja a Rendelőintézet parkolási gondjainak megszüntetése és a mélyen fekvő terület víztelenítésének megoldása.

Az alapkoncepció: a fenti ingatlanon park, kisebb tó illetve parkoló kialakítása

INGATLANRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Az ingatlan adatai: Abony, 2071 helyrajzi számú játszótér (közismert nevén kis foci pálya)
                                                            Művelési ág: kivett közterület
                                                            Földrészlet összesen: 6089 m2


Olvasd tovább...
2011 május 10 kedd - 09:56:11     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Dr. Czira Szabolcs

Tájékoztatjuk

 a lakosságot, hogy Dr. Czira Szabolcs országgyűlési képviselő
fogadóórát tart

 2011. május 12. (csütörtök) 14:30 órától
a
 Polgármesteri Hivatalban.
2011 május 06 péntek - 10:32:23     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Zeneiskolai Hírek

Zeneiskola

Április 20-án Gödön rendezték meg a II. Pest Megyei Rézfúvós Versenyt, mely kimagasló eredményeket hozott iskolánknak.

Trombita III. korcsoportban II. helyezett Koncsik Tibor, III. helyezett Urbán Dávid

Kürt I. korcsoportban I. helyezett Polónyi Richárd
Kürt II. korcsoportban III. helyezet Polónyi Levente

Tenorkürt/baritonkürt I. korcsoportban I. helyezett Barati Bendegúz, II. helyezett Urbán Boglárka

Tanári különdíj trombita: Dr. Gajdos István József
Korrepetítori díj/mélyréz kategóriában: Hévizi Györgyi

A versenyen részt vettek még Nyári Bence, Dózsa László Péter, Kengyel Máté, Vincze Tibor, és Petrucz Piroska.

Szívből gratulálunk minden versenyzőnek és

IGAZGATÓI DÍCSÉRETBEN

részesül minden növendék.

A szép eredmények Benedek Gyula, Csáki Kálmán, dr. Gajdos István József és Petrucz György felkészítő tanárok, valamint Hévizi Györgyi, Kovács Erika és Polyákné Györe Éva zongorakísérő tanárok áldozatos munkájának köszönhetők.




Zeneiskola Vezetősége
2011 május 06 péntek - 10:27:52     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Fuvolások

Jártunk, láttunk, tapasztaltunk !!!


2011.május. 5-én Biatorbágyra utaztunk az I. Regionális Fuvolás találkozóra, ahol Marosné Kovács Tünde győri fuvolatanárnő tanítási módszeréből meríthettünk, tapasztalhattunk.

A találkozó célja a környékbeli fuvolatanárok közötti kapcsolatfenntartás, tapasztalatcsere, szakmai beszélgetés.
Külön élmény volt a gyerekeknek a FUVOLA   történetéről szóló hangszertörténeti előadás, a régi, ősi fafuvolák kipróbálása, megszólaltatása.

A napunkra a koronát a közös zenélés   jelentette, ahol közel 40 kicsi, nagy, még nagyobb fuvolista fújta Beethoven: Örömódáját, majd Reichart: Vivace kamaraművét.

 Gratulálok két növendékem Brezvai Anna és Petrezselyem Eszter Zsófia egész napos fáradtságot nem ismerő aktív, odaadó munkájához, helytállásához és szép muzsikálásukhoz.
 
                                                                                                                                                                                                                                          Tatár Csilla
fuvolatanár
2011 május 06 péntek - 10:24:35     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Abonyi Pünkösdölő /Előzetes/

Időpont:
2011. június 11. (szombat) du. 3-kor


Rendezvény

Tervezett programok:

15:00 – Kabaré és Dalkör (Szolnok)
16:00 – „Kinizsi” Színdarab (a Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola előadásában)
16:40 – Nóta és Operett műsor (Bihari János Zeneiskola)
17:10 – Az Abonyi Nosztalgiakórus műsora
18:00 – Dalma Dance bemutató, Karate bemutató, Just Blaze (Hip-Hop bemutató)
19:00 – Sztárvendég
20:00 – Utcabál - Retro diszkó /közben fellép a Fate-Rock, és lesz hastáncbemutató/

A részletes programot később adjuk közre! A műsor változtatásának jogát fenntartjuk!

Oldal:  1 2 3 ... 391 392 393 ... 445 446 447
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
 
 
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények