Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2010 december 01 szerda - 12:31:06     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Rendezvények
2010 december 01 szerda - 12:29:09     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Versmondó klub

Abonyban Versmondó Klub indul felnőtteknek.

Aki szeretne jó társaságban, jó hangulatban eltölteni hetente vagy havonta néhány órát, jelentkezzen személyesen a könyvtárban vagy az abonyinaplo@citromail.hu e-mail címen! Amint elegendő létszám jön össze, mindenkit értesíteni fogunk az első klub összejövetellel kapcsolatban. Jelentkezni december 17-ig lehet!
2010 november 25 csütörtök - 12:34:05     Meghívók      Hozzászólás0

Szilveszter
2010 november 24 szerda - 09:28:10     Városi rendezvények      Hozzászólás0

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK
 
Büszkeségeink
 
A képgaléri megtekinthető a képre kattintva
 
2010. november 19-én Cegléden került megrendezésre az V. Pest Megyei Kamarazenei Fesztivál és Verseny. Iskolánkat 7 csoport képviselte. Ezen a napon 25 Pest megyei zeneiskola indította növendékeit.
Az eredményeket tekintve a 10 legeredményesebb iskola a CORPUS Kottakiadó jutalmában is részesült, melyet az abonyi Bihari János Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási intézmény is átvehetett.


A versenyen az alábbi eredmények születtek:


Olvasd tovább...
2010 november 22 hétfő - 07:00:08     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Hangverseny látogatások az ősszel”¦

Hangverseny

A XIV. Őszi Szolnoki Művészeti Hetek keretében meghirdetett programok közül az abonyi zeneiskola szervezésében három programon vettünk részt.

Első alkalommal 2010. október 5-én a Megyeháza Dísztermében Sebestyén Márta, Gryllus Vilmos és Gryllus Dániel koncertjére utazott 20 fő.

Majd következett november 3-án a Magyar Állami Népi Együttes „Magyar Rapszódia” előadása, melyre már megtelt a különjáratú autóbusz, hiszen 40 fő tekintette meg e csodálatos előadást az Aba-Novák Kulturális Központ színháztermében.

Pár nap múlva Horgas Eszter fuvolaművésznő, koncertje előtt 2 órás fuvolakurzuson fogadta az abonyi zeneiskola fuvola tanszakos növendékeit. Majd a jelenlévők egy fergeteges koncerten vehettek részt.

A koncertlátogatások nem jöhettek volna létre az szolnoki ARS-IN-KOM Művészeti és Kommunikációs Kft. munkatársai nélkül.

Legközelebb a Légierő Zenekar Szolnok Adventi Hangversenyére szervezünk utazást, mely 2010. december 07-én (kedden) 18 órakor kerül megrendezésre a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központban.
A rendezvény ingyenes, csak a buszköltséget kell kifizetni. Jelentkezést még elfogadok! Telefonszám: 06/53/360-037.


Csizmadia Mihályné
szervező

2010 november 20 szombat - 08:48:44     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Mézeskalács

Szeretettel hívunk és várunk minden Kedves Érdeklődőt a már hagyományos adventi vásárunkra, melyet

2010. november 28-án 16.00 órától

tartunk az Önkormányzat előterében
az Adventi Hangverseny előtt és után.


Megvásárolhatók a csoportunk által készített karácsonyi ajándékok!

A befolyt összeget a karácsonyi Játszóházi programunkra fordítjuk!
2010 november 20 szombat - 08:41:00     Városi rendezvények      Hozzászólás0

„Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat
 gondosan őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.”
(József Attila)
 
Advent


A Bihari János Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
szeretettel meghívja
Önt és Kedves családját

Karácsonyt váró
Adventi hangversenyére

2010. november 28-án (vasárnap) 17,00 órára


az

Önkormányzat Dísztermébe.
2010 november 17 szerda - 13:40:54     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Hangverseny

Vegyes hangverseny a Zeneiskolában


A Bihari János Zeneiskola tanára Benedekné Török Annamária szervezésében 2010. november 16-án vegyes hangversenyt tartottunk, ahol szinte minden hangszer képviseltetve volt. A szereplő növendékek nagyon ügyesen játszották el darabjaikat, melyeket a közönség nagy-nagy tapssal jutalmazott.

Szereplők: Murvai Noémi (altfurulya) S. Tóth Izabella, Szintai-Major Eszter, Egedi Blanka (zongora) Petrezselyem Eszter Zsófia, Brezvai Anna, Lengyel Szonja (fuvola) Major Márk, Földi Attila,Szabó Benedek, Kormos Máté (klarinét) Bognár Szonja, Török Anna Borbála (hegedű)   Bognár Donát (gordonka) Petrucz Piroska, Petrucz Pál, Vincze Tibor István (trombita) Dózsa László Péter (vadászkürt) Urbán Boglárka (tenorkürt).

Ez a hangverseny egyben főpróba is volt, mert 2010. november 19-én Cegléden Kamarazenei Fesztivál és Verseny kerül megrendezésre, ahol iskolánkat 7 kamaracsoport fogja képviselni.

Köszönjük a felkészítő tanárok munkáját!



Zeneiskola Vezetősége
2010 november 17 szerda - 12:03:41     Meghívók      Hozzászólás0

Városháza

M e g h í v ó

Tisztelettel meghívom

2010. november 25-én (csütörtök) du. 16.00 órakor

tartandó Képviselő-testület ülésére.

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Díszterme


A meghívó letölthető pdf formátumban

2010 november 16 kedd - 11:38:10     Városi rendezvények      Hozzászólás0
A Márton naphoz kapcsolódó hagyományos lámpás felvonulásra a Gyulai Iskolában gyülekeztek az érdeklődők. A felvonulás útvonala: Luther utca – Vasút út – Kossuth tér. A felvonulók élén az Abonyi Lovas Klub tagjai: Krupincza Csaba, Nagy Béla és Mádi Gábor lovasok haladtak, őket követték a szerzetesek: Dobozi Bence és Dobozi László, majd a mazsorettek, a Fúvószenekar és több száz lámpás felvonuló. A Szent István Katolikus Templom előtt Bakos Melinda és Barta Károly a Bihari János Zeneiskola által pártfogolt Színkör tagjai köszöntötték a 2010-es Márton napi ünnepség résztvevőit, a lámpásokkal felvonuló óvodásokat, diákokat, a kedves szülőket, pedagógusokat és Abony város érdeklődő lakosságát.

Köszöntötte továbbá a felvonulást vezető Abonyi Fúvószenekari Egyesület tagjait és külön tisztelettel Nagy András esperes-plébános urat, aki kezdetektől fogva pártfogolja a Márton-napi megemlékezéseket.

A rövid köszöntő után Márton naphoz kapcsolódó népszakásokat, hagyományokat elevenítettek fel:




Olvasd tovább...
2010 november 16 kedd - 11:25:29     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Erkel Ferenc élete és munkássága

Kotta


Erkel Ferenc


Születésének ideje 1810. november 7. Születésének helye Gyula (Békés Megye). Zenész családból származott. Dédapja, a pozsonyi Erkel Vilmos, nagyapja Erkel József és édesapja, ifjabb Erkel József is képzett muzsikusok voltak.


Olvasd tovább...
2010 november 12 péntek - 11:04:57     Önkormányzati hírek      Hozzászólás0

Átadás
 
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre

Átadták az új szakorvosi rendelőintézetet Abonyban
 
A Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet ünnepélyes átadását november 11-én tartották Abonyban. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, megközelítőleg fél milliárdos beruházás eredményeként az új egészségügyi centrum Pest megye délkeleti részének alapfokú egészségügyi járóbeteg-szakellátását hivatott biztosítani. A projekt megvalósulásával Abony lakosain kívül Jászkarajenő, Kocsér, Kőröstetétlen, Újszilvás és Tápiószőlős lakosainak minőségi egészségügyi ellátása ugyancsak biztosítottá vált, de a környező településekről is várják a betegeket: így a szakrendelő kistérségi szerepet is el fog látni.
 
A rendezvényen az abonyi mazsorett csoport és fúvószenekar műsora után Romhányiné dr. Balogh Edit, a város polgármestere köszöntötte a meghívott vendégeket és az érdeklődőket. A rendelőintézet ünnepélyes felavatását a szalagátvágás koronázta, melyben a polgármesterasszonynak dr. Czira Szabolcs, országgyűlési képviselő és Nagykőrös polgármestere, dr. Homor Zsuzsanna, regionális tiszti főorvos és dr. Czinege Imre az EU Parlament Egészségügyi Bizottságának volt tagja segédkeztek. Ezt helyszíni bejárással egybekötött sajtótájékoztató követte, majd az érdeklődők is végigjárták, megtekintették az épületet.


Olvasd tovább...
Oldal:  1 2 3 ... 378 379 380 ... 421 422 423
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények