Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2011 március 23 szerda - 14:06:33     Városi rendezvények      Hozzászólás0
Fergeteges, Anyák Napi operett gála Abonyban


„Mágnás Miskától a Csárdáskirálynőig”

címmel 2011. május 1-én, vasárnap (pontos helyszín és időpont még egyeztetés alatt) a zeneiskola Bihari Színköre világhírű operett részleteket és örökzöld slágereket ad elő.


A műsorban fellépnek:
·      a szolnoki Nótaverseny győztesei: Acsai Ferenc, Bakos Melinda és Kovács Andor.
·      a színkör primadonnája: Bakos Judit,
·      a táncos-komikus: Barta Károly,
·      Csúti Izabella,
·      a színkör énekesei, táncosai,
·      vendégművészek.

Zenei rendező: Dudinszky György
A táncokat betanítja: Schulzné Szűcs Éva

Jegyek megvásárolhatók április 15-től a Zeneiskolában, a PÉK ABC-ben és a Sportcsarnokban.

Jelenleg elkezdődtek Collodi: Pinokkió című, főleg gyermekek részére ajánlott színházi darab és a Csókos asszony című operett bemutatására a szöveg- és az énekpróbák.

Mindenkit szeretettel várunk!




Az Abonyi Muzsikáló Gyermekekért Alapítvány és az Abonyi Fúvószenekari Egyesület a 2011. évben is várja az Önök támogató együttműködését.
Kérjük, hogy segítsék adójuk 1 %-ával a zenekultúrát.



Fehérné Juhász Anna Klára





2011 március 22 kedd - 12:53:40     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Hangverseny

2011. március 8-án egy Tavaszváró vegyes tanszaki hangversenyt rendeztünk a Bihari János Zeneiskola hangversenytermében.

A műsorban az alábbi zeneszámokat adták elő iskolánk tanulói:

Lista letöltése (pdf)


Köszönjük a szereplők és a felkészítő tanárok munkáját.
 
Legközelebbi hangversenyünk a Testvéri hangverseny lesz április 12-én, melyre ezúton is szeretettel várjuk az érdeklődőket!
 
Bakosné Kocsi Judit
Igazgató
 
 
2011 március 21 hétfő - 14:16:55     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Játszóház
2011 március 21 hétfő - 14:13:08     Hivatali hírek      Hozzászólás0

NAV
Ne rendelkezzen személyi jövedelemadójának 1 százalékával parlagfű”‘mentesítésre!


A 2011. évben benyújtott 1 százalékos rendelkező nyilatkozatokban nem lehet a parlagfű mentesítés feladatai költségvetési előirányzatot megjelölni.

Az összevont adóalap után személyi jövedelemadót fizető magánszemélyek minden évben rendelkezhetnek adójuk 1 + 1 százalékáról. Az egyik 1 százalékos összeget vagy egyházak, vagy kiemelt költségvetési előirányzatok számára lehet felajánlani. A 2011-ben megjelölhető költségvetési előirányzat kizárólag a Nemzeti Tehetség Program feladatai (technikai szám: 1823).

A 1053 számú személyi jövedelemadó bevallás nyomtatott kitöltési útmutatója szerint az 1 százalékos összeget a parlagfű mentesítés feladatainak támogatására is fel lehet ajánlani. Mivel a bevallások nyomdai előállítása (a benyújtott törvénytervezet figyelembevételével) már 2010. december 20-án megkezdődött, míg a 2011. évi kiemelt költségvetési előirányzatokat meghatározó jogszabályt, a 2011. évi költségvetésről szóló törvényt csak 2010. december 30-án hirdették ki, így azt az állami adóhatóság nem tudta a nyomtatvány kidolgozásakor figyelembe venni. A bevallás elektronikus úton elérhető kitöltési útmutatóját az állami adóhatóság időközben pontosította.

A személyi jövedelemadó 1 + 1 százalékáról elsősorban a bevallás, az egyszerűsített bevallás részét képező EGYSZA megnevezésű nyomtatványon lehet rendelkezni. Az adózóknak lehetősége van arra is, hogy a bevallástól elválóan, külön lezárt borítékban személyesen vagy postán, illetve külön elektronikus nyomtatványon juttassák el a rendelkező nyilatkozatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Amennyiben valaki a bevallásában – érvénytelenül – a parlagfű mentesítés feladatai javára rendelkezett, megteheti, hogy a törvényi határidőig (2011. május 20.) új, a bevallástól elváló rendelkező nyilatkozatot nyújt be, melyben a Nemzeti Tehetség Program vagy valamely egyházi kedvezményezett részére rendelkezhet. Ebben az esetben az állami adóhatóság a második, érvényes nyilatkozatot teljesíteni fogja, feltéve, hogy a rendelkezés további törvényi feltételei teljesülnek. Természetesen ez az új nyilatkozat nem érinti a korábban, az adó másik 1 százalékára vonatkozó, valamely civil kedvezményezett javára tett érvényes nyilatkozatot.

Honyek Péter adószakmai szóvivő
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
 Sajtó- és Kommunikációs Főosztály
2011 március 19 szombat - 07:34:02     Hivatali hírek      Hozzászólás0

NAV

Áfával trükközött a cukros nagykereskedő


Különösen nagy értékre, folytatólagosan elkövetett adócsalás, magánokirat-hamisítás és számvitel rendjének megsértése alapos gyanúja miatt kezdeményezett büntetőeljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága egy cukorkereskedelemmel foglalkozó társasággal szemben. A budapesti székhelyű Kft. saját gyártású „számlákkal” és több mint 127 millió forint áfa eltitkolásával próbált nyerészkedni.

A NAV vámszakmai területének jelzése alapján indult adóhatósági ellenőrzés során kiderült, hogy az adózó jelentős értékű kristálycukor szabadforgalomba helyezését indítványozta egy EU tagállamban, ugyanakkor az értékesítést terhelő adót annak ellenére sem vallotta be, hogy a számlákat kiállította és azok ellenértékét a vevő – a ténylegesen megvalósult gazdasági események tükrében – ki is egyenlítette.

Az ügy további érdekessége, hogy az adóvizsgálat során a revizorok olyan számlákra bukkantak, amelyek állítólagos kibocsátói az adózóval tényleges gazdasági kapcsolatban nem álltak, sem a Kft-t, sem annak ügyvezetőjét nem ismerték, számlatömbös, vagy teljesen más formátumú számlát használnak, sőt akadt olyan is közöttük, amely a vizsgált időszakban gazdasági tevékenységet egyáltalán nem végzett, így számlát sem állított ki. Ezen fiktív bizonylatokról – amelyekről a cukros nagykereskedő nyilatkozni sem volt hajlandó – az is megállapítható volt, hogy egyazon számlázó programmal generálták őket.

A vizsgálat eredményeként az adóigazgatás több mint 127 millió forint adóhiányt tárt fel, és feljelentést tett a NAV Bűnügyi Igazgatóságánál.


 Nemzeti Adó- és Vámhivatal                        
 Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága                                
2011 március 19 szombat - 07:19:49     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Felhívás
Továbbra is várom a Delikátos zacskókat, kódokat!


2011-ben újabb nyolc település lakói nyerhetnek összefogásukkal egy-egy vadonatúj játszóteret. Szeretném, ha az egyik ABONY-ban épülne meg.

Ez egy lehetőség, hogy városunk egy új játszótérrel gyarapodjon, és ezt nem szabad kihagyni! Mindannyiunk érdeke, hogy településünkön a gyerekek biztonságos, kulturált környezetben tölthessék szabadidejüket.

Szeretném kérni a háziasszonyokat, hogy az üres Delikát8 termék csomagolását juttassa vissza a boltokba, illetve az eddigi gyűjtőpontokba (óvodák, iskolák, könyvtár, stb.), vagy hozzám, a Zeneiskolába. Ne vesszen el egy delikátos zacskó/kód sem!

A delikátos kódok gyűjtésének határideje: 2011. május 15.

Eddigi segítségüket megköszönöm és mindenkit biztatok a további GYŰJTÉS-re!


Köszönettel:

Csizmadia Mihályné
06-30-454-0456


2011. március 18-án az alábbi táblázat található a www.delikat.hu oldalon. letöltés

Nagy örömömre szolgál, hogy ABONY az első helyen van. Jelenleg 179 település van játékban.
2011 március 19 szombat - 07:01:21     Városi rendezvények      Hozzászólás0

E-On
ÁRAMSZÜNETI INFORMÁCIÓ


Abonyban több helyen gallyazás miatt áramszünet várható 2011. március 24-én 8 órától 16 óráig. A szükséges munkálatok elvégzésének érdekében Abonyban, az alábbi utcákban ÁRAMSZÜNET lesz:

Török Ignácz u., Csokonai u., Dr. Hirn Márton u.

Szemere Bertalan u. a 25-75 és 18-66 szám között

Jókai Mór u., Báthory István u., Deák Ferenc u., Pál u.

Hunyadi János u. (Strandfürdő és Szolnoki út között)

Szolnoki u. a 15-65, 2-52 szám között

Tószegi u. a 2-28, 1-13 szám között

Szabadságharcos u., Antos J. u., Kemény Zsigmond u.

Harkányi Frigyes u. 16-32, 15-29 szám között

Kosztolányi Dezső u., Wekerle Sándor u., Táncsics Mihály u. a 20-30 szám között

Darab u., Radák Katalin u. a 35-87, 24-82 szám között


A szolgáltatás átmeneti szüneteltetése miatt kérjük szíves megértésüket!
2011 március 17 csütörtök - 12:50:34     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Kinizsis Diákok

A Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által kiírt, középiskoláknak meghirdetett Társadalmi Szolidaritás (TÁRS) pályázati programjában sikeresen pályázott.

„ A 2011. év az Önkéntesség Európai Éve, ennek a szellemében valósítjuk meg legújabb pályázatunkat”

2011 tavaszán TÁRsadalmi Szolidaritási programot szervezünk önkéntes kinizsisek foglalkoztatásával. Iskolánkkal együttműködik a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Humán Szolgáltató Központja, valamint a Fiatalok Egészséges Életmódjáért Egyesület.


Az elnyert támogatás összegének – 300.000 Ft - felhasználásával az önkéntes munkára felkészítő foglalkozásokat tartunk, műsorokat szervezünk idősek részére (nőnapi, húsvéti, anyák napi ünnepség) életútinterjúkat készítünk. Külsős mentor közreműködésével megbeszéljük, hogy a segítséget igénylők, az életüket elmesélő idősek mire hívják fel a diákok figyelmét, a velük folytatandó beszélgetések milyen élményhez juttatják tanulóinkat. Tudatosítjuk a fiatalokban az idősek iránti odafigyelés szükségességét, a generációs együttélést, a toleranciát. Ezzel az iskola felkészül arra a lehetséges kormányzati szándékra, hogy az érettségihez való jutás feltétele lesz a középiskolai évek alatt elvégzett önkéntes helyi szolgálat.
2011 március 11 péntek - 10:35:20     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Tájékoztatjuk a lakosságot aPolgármesteri Hivatal ünnepi ügyfélfogadási rendjéről

Tályékoztató

2011.március 14. hétfő
ZÁRVA

2011. március 16. szerda
8.00-18.00

2011. március 17. csütörtök
Nincs ügyfélfogadás

2011. március 18. péntek
8.00-12.00

2011. március 19. szombat
8.00-11.00


Abony Város Önkormányzat
Polgármesteri Hivatala
2011 március 10 csütörtök - 13:29:42     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Rendezvény

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre

2010. március 10-én a Montágh Imre Általános Iskola tanulói és tantestülete ünnepi megemlékezést tartott.

Az alkalomhoz illően díszített tornaszobában a műsor alatt projektoros vetítés mutatta be a forradalom és szabadságharc legfontosabb eseményeit. Versekkel, a forradalomról szóló írások részleteivel idéztük fel az 1848. március 15-én történteket, emlékeztünk a szabadságharc hőseire, áldozataira.
2011 március 09 szerda - 12:04:27     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Hirdetmény
HIRDETMÉNY
bírósági ülnökök jelöléséről



A Magyar Köztársaság Alkotmányának 46. § (2) bekezdése értelmében a törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák (ülnökök) is részt vesznek az ítélkezésben.

A Köztársasági Elnök 30/2011. (II. 18.) KE határozatával a bírósági ülnökök megválasztását 2011. március 7. és 2011. április 30. közé eső időtartamra tűzte ki.

A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény (a továbbiakban: Bjt.) rendelkezik az ülnökjelölés és választás szabályairól.

A Bjt. 122. § (1) bekezdése alapján ülnöknek az a büntetlen előéletű, választójoggal rendelkező magyar állampolgár választható meg, aki 30. évét betöltötte, de 70. életévét el nem érte.

A Bjt. 123. § (1) bekezdése értelmében az ülnököket a bíróság illetékességi területén lakóhellyel és választójoggal rendelkező magyar állampolgárok, a bíróság illetékességi területén működő helyi önkormányzatok és a társadalmi szervezetek – kivéve a pártokat – jelölik.

A (2) bekezdés szerint a fiatalkorúak büntető ügyeiben eljáró bíróság pedagógus ülnökeit a bíróság illetékességi területén működő alapfokú és középfokú nevelési-oktatási intézmények tantestületei jelölik.

A (4) bekezdés szerint a munkaügyi bíróság ülnökeit elsősorban a munkavállalók és munkaadók érdek-képviseleti szervei jelölik.


Olvasd tovább...
Oldal:  1 2 3 ... 372 373 374 ... 421 422 423
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények