Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2010 augusztus 02 hétfő - 10:32:53     Hivatali hírek      Hozzászólás0

 
Nyudíj

Az alábbiakban a Közép-magyarországi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság felhívása olvasható!

A Közép-magyarországi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság (KMRNYI) felhívja a foglalkoztatók, egyéni vállalkozók, őstermelők figyelmét, hogy a 2009. évi nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatás határideje 2010. április 30-án lejárt.

Aki ezt a kötelező adatszolgáltatást eddig az időpontig elmulasztotta, kötelezettségét – többek között a biztosított foglalkoztatottak érdekében – haladéktalanul szíveskedjék pótolni!Az adatszolgáltatást továbbra is elmulasztókat az Igazgatóság levélben fogja felszólítani a kötelezettségük teljesítésére.

Az ügyfélszolgálataink várják jelentkezésüket!



Olvasd tovább...
2010 július 27 kedd - 06:15:38     Meghívók      Hozzászólás0

 
Városháza



M e g h í v ó
 
Tisztelettel meghívom

2010. július 29-én (csütörtök) du. 16.00 órakor

tartandó rendkívüli Képviselő-testületi ülésre.
   

A nyilvános ülés 18 órakor kezdődik!


Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Díszterme
2010 július 23 péntek - 09:36:09     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Áramszünet információ  

A szükséges munkálatok elvégzésének érdekében 2010. augusztus 18-án és 25-én, naponta 8.00 órától várhatóan 16.00 óráig Abonyban, a Homok u. 1-27., 2-20/a. sz. alatt, a Knézich és Mónus utcákban áramszünet lesz.  

A szükséges munkálatok elvégzésének érdekében 2010. augusztus 17-én 8.00 órától várhatóan 16.00 óráig és augusztus 25-én 8.00 órától várhatóan 12.30 óráig Abonyban, a Szolnoki úton a Bajtárs és Nyári P. u. között, a Nyári P. u. 1-5., 2-18. sz. alatt, a Temető úton a 7. számtól végig, a Nép utcában áramszünet lesz.    

A szükséges munkálatok elvégzésének érdekében 2010. augusztus 25-én 8.00 órától várhatóan 12.30 óráig Abonyban, a Nyári P. u. 7-33., 18/a-30. sz. alatt, a Kodály u. 48-62., 33-41/b. sz. alatt áramszünet lesz.
 
A szolgáltatás átmeneti szüneteltetése miatt kérjük megértését! A tervezett üzemszünetekről internetes oldalunkon tájékozódhat:www.eon-hungaria.com.

E-On
2010 július 23 péntek - 09:31:26     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Áramszünet információ  

Tisztelt Ügyfelünk!



Folyamatos korszerűsítést hajtunk végre hálózatunkon. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték időszakos feszültség-mentesítése.A szükséges munkálatok elvégzésének érdekében

2010. augusztus 24-én és 26-án, naponta 8.00 órától várhatóan 16.00 óráig

Abonyban, a Körte, Szamóca, Szeder, Szőlő utcákban áramszünet lesz.

A szolgáltatás átmeneti szüneteltetése miatt kérjük megértését!
A tervezett üzemszünetekről internetes oldalunkon tájékozódhat:www.eon-hungaria.com.

E-On
2010 július 22 csütörtök - 06:57:45     Városi rendezvények      Hozzászólás0

 
 
 
”¦ „Kezetekben a hatalom!”
Vagytok a béke szent katonái,
Halállal küzdő hadsereg!...
Áldás, dicséret, s hála tinéktek
Hisz vért adtatok – az életet!
/Bujdosó Ágnes: Az életmentőknek/

 
Véradás


 
 
Köszönet a Véradóknak!
 
 
 
Véradóink július 20-án ismét jöttek a hívó szóra, vért adtak és ezáltal életeket mentettek. A megjelenési arány kevesebb volt a vártnál, de mint tudjuk, amikor emberi élet mentéséről van szó, akkor a vérnek minden cseppje kincs. Nem számított a hőmérséklet, nem számított a várakozási idő, Ők türelmesek voltak,   pedig a hőmérséklet ezen a napon is igencsak megviselt mindenkit. A türelem volt jellemző az egészségügy dolgozóira is, akik csendben, mosolyogva tették a dolgukat, nem is volt téma, hogy meleg van. Aktivistáink limonádéval fogadták az érkezőket. Legnagyobb örömünkre jöttek a fiatalok is, a Polgármesteri Hivatal több dolgozója együtt érkezett, de volt apuka, akit a 3 év körüli kislánya kísért. A fontos az volt, hogy jöttek, ezzel is kifejezve azt, hogy számíthatunk rájuk, és ez nagyon fontos.

 
Szeretnék köszönetet mondani a véradóknak és azoknak, akik munkájukkal segítették a véradás sikerét.


 
Pető Istvánné
Városunk Fejlődéséért Egyesület
2010 július 20 kedd - 11:06:29     Hivatali hírek      Hozzászólás0


E-On


Az E.On Tiszántúli Áramhálózati Zrt. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy folyamatos korszerűsítést hajt végre a hálózatokon, és a tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték időszakos feszülség-mentesítése.


A szükséges munkálatok elvégzésének érdekében

2010. augusztus 4-én, 5-én és 6-án, naponta 8.00 órától
várhatóan 16.30 óráig Abonyban, a Mária Terézia úton, a Mikes és Dembinszky u. között, a Dembinszky u. Mária Terázia u. felőli végén, a Rózsás dűlőben áramszünet lesz.

Figyelem! A csempeboltot és a vákuumgépházat csak 5-én érinti az áramszünet.

2010. augusztus 6-án 8.00 órától várhatóan 16.30 óráig Abonyban, a Dembinszky, Illyás, Hold utcákban áramszünet lesz.

A szolgáltatás átmeneti szüneteltetése miatt kérjük megértését!

A tervezett üzemszünetekről internetes oldalunkon tájékozódhat: www.eon-hungaria.com


2010 július 20 kedd - 09:43:33     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Tábor


Gyermekzsivalytól volt hangos az abonyi katolikus plébánia udvara egy héten keresztül. A Karitász abonyi csoportja egy hetes nyári napközis tábort szervezett július 12-16. között hátrányos helyzetű gyermekek számára, illetve olyan gyermekek számára, akiknek a szülei dolgoznak és a gyermekek elhelyezése gondot okoz számukra. A karitász tagok személyesen keresték fel a szülőket, felajánlva számukra ezt a lehetőséget. Így 20 gyermeket hívtunk meg a táborba, de a segítő karitász tagok gyermekeivel naponta 28-30 gyermeknek tudtuk biztosítani ezt az emlékezetes egy hetet.


Olvasd tovább...
2010 július 20 kedd - 06:25:59     Meghívók      Hozzászólás0

Jótékonysági rockkoncert az árvízkárosultak megsegítésére

2010. július 24-én.


2010 július 15 csütörtök - 05:44:41     Városi rendezvények      Hozzászólás0

 
 
 
Véradás

Véradási tájékoztató  


A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat   kihelyezett véradó napot tart


2010. július 20-án  9-14 óra között

a   ZENEISKOLÁBAN.  

Beteg embertársaink nevében   szeretettel várjuk a régi véradókat és az először véradásra jelentkezőket. Mindig szükség van rá, hogy minden rászoruló számára biztosítva legyen az életmentő, pótolhatatlan vér.

A személyi igazolványt, a TAJ. kártyát és a véradó igazolványt kérjük hozzák magukkal.    

Pető Istvánné
Városunk Fejlődéséért Egyesület    
2010 július 14 szerda - 11:06:25     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Verseny
Oldal:  1 2 3 ... 371 372 373 ... 405 406 407
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

 
*****
*****
 
*****
*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények