Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2010 április 16 péntek - 05:37:59     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Felhívás
2010 április 15 csütörtök - 12:06:22     Városi rendezvények      Hozzászólás0

 
 
 
Győztesek
 
Újabb siker a Montághban!

Csapatunk Pest megye második helyezettjeként bejutott a Komplex Tanulmányi Verseny országos döntőjébe, ami június 16-17-18-án Ajkán kerül megrendezésre.

Versenyző tanulóink:


Alaxai Dávid 6. osztály

Komáromi Melinda 7. osztály
Rafael Májk 7. osztály
Siklódi Sándor 7. osztály
 
Hat állomáson mérték össze tudásukat a megye hasonló típusú iskoláival, három esetben maximális pontszámot szereztek.

Az értékeléskor kiemelték, hogy dicséretes összhangban, igazi csapatként működtek együtt. Köszönjük a tanulók szorgalmát, és elismerésünket tolmácsoljuk a felkészítő kollégáknak: Dóra Anikónak, Kozma Nikolettának, Szűcsné Földi Évának, Tarjányi Istvánnak és Andrási Istvánnak!
2010 április 15 csütörtök - 11:19:17     Városi rendezvények      Hozzászólás0

 
 
 
Véradás
Véradási tájékoztató

A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat   kihelyezett véradó napot tart

2010. április 20-án    9-14 óra között

a
  ZENEISKOLÁBAN.  

Beteg embertársaink nevében   szeretettel várjuk a régi véradókat és az először véradásra jelentkezőket. Mindig szükség van rá, hogy minden rászoruló számára biztosítva legyen az életmentő, pótolhatatlan vér. A személyi igazolványt, a TAJ. kártyát és a véradó igazolványt kérjük hozzák magukkal.    

Pető Istvánné
Városunk Fejlődéséért Egyesület
2010 április 15 csütörtök - 11:15:41     Városi rendezvények      Hozzászólás0

 
 
 
Érvizsgálat
INGYENES ÉRVIZSGÁLAT

2009. decemberében hirdettük meg első alkalommal, hogy a Ceglédi Kórház ingyenes érvizsgálatot tart Abonyban a Művelődési Házban /Báthory u. 2. sz. a., Zeneiskolával szemben/. 2009. decemberében két vizsgálati napot terveztünk,  a nagy érdeklődésre tekintettel azonban 2010. februártól  hetenként, szerdai napon folytatódtak a vizsgálatok. Több száz jelentkező részére került biztosításra az ingyenes vizsgálat.

A következő vizsgálati nap 2010. április 21-én lesz, majd ezt követően néhány hétig  szünetel. Az érdeklődők, akik  az érhálózatuk állapotára kíváncsiak, vagy érszűkületre utaló panaszaik vannak, esetleg érbetegségük már ismert, akkor az április 21.-i vizsgálathoz időpont egyeztetésért kérem hívják a 06/30/544-3662 telefonszámot.  

Pető Istvánné
Városunk Fejlődéséért Egyesület
2010 április 14 szerda - 11:48:43     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Makka Béla díszkovács műhelyében felújításra kerültek Abony Város Polgármesteri Hivatal főbejáratát díszítő kovácsoltvas lámpatestek.

Ezúton is köszönjük a vállalkozó munkáját!

Városháza
2010 április 14 szerda - 11:15:51     Városi rendezvények      Hozzászólás0

1%

"Ez a kép tartalmazza  az információ 1%-át!!!
Ha többet akar tudni, kattintson az alábbi linkre!

www.fszk.hu/baba
 

2010 április 13 kedd - 13:56:42     Városi rendezvények      Hozzászólás0

 
 
 
Vöröskereszt


JÁTSZÓHÁZ!  


2010. 04. 17-én szombaton délután
14 – 17 óráig   a
Római Katolikus Plébánia
 Közösségi termében.


Olvasd tovább...
2010 április 13 kedd - 06:06:19     Városi rendezvények      Hozzászólás0

 
 
 
Mérgező élelmiszerek és veszélyes áruk!
Itt nézheti meg, mit NE vásároljon:
 
Felhívás
2010 április 08 csütörtök - 09:35:08     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Meghívó
2010 április 02 péntek - 05:42:58     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Ovi

Megújult a Montágh ovi játszóudvara. A törvényi előírásoknak megfelelően eu-konformmá lett.

Örömmel vették birtokba a gyerekek az igényes kivitelezésű, nagyon szép és biztonságos játszóhelyet.
Komplex mászóka, felújított játszóház és mérleghinta teszi szebbé a gyerekek napjait.

A gyerekek és valamennyi dolgozónk nevében megköszönjük a JÓ-CÉG KFT.-nek és ügyvezető igazgatójának Juhász Lászlónak a magas színvonalú munkát, a türelmet és a sok segítséget!


Ovi
2010 április 01 csütörtök - 09:48:58     Városi rendezvények      Hozzászólás0

 
 
 
Zeneiskola

Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy aki a negyedéves térítési díj fizetést választotta, az utolsó, IV. negyedéves befizetési napok az alábbiak:  

2010. április 07-én (szerda) 08-án (csütörtök) 09-én (péntek) 8:00 órától 16:00 óráig
 

Helyszín: a zeneiskola irodája.
 

Kérjük a határidő pontos betartását!
     

Zeneiskola Vezetősége
Oldal:  1 2 3 ... 322 323 324 ... 350 351 352
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
 
*****
*****
*****
 
*****
*****
 
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények