Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2017 június 23 péntek - 11:51:30     Önkormányzati hírek      Hozzászólás0

Tisztelettel meghívom a 2017. június 29-én (csütörtök) délután 14:00 órakor tartandó Képviselő-testületi ülésre.

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal díszterme
 
Tisztelettel,
Romhányiné Dr. Balogh Edit
polgármester
 
Az ülést 14 órától élőben, online közvetítjük a honlapon!
 
 


2017 június 23 péntek - 11:21:48     Intézményi hírek      Hozzászólás0

kinizsi_pal_gimnazium_szakkozepiskola_erettsegi_abony_abony.hu_2017.jpgLezajlottak az érettségi vizsgák a Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskolában is. A 2016-2017-es tanév 12. a osztálya nagyon szépen teljesített, büszkék vagyunk Rájuk! Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő tanároknak.
 
A vizsgák az alábbi eredményekkel zárultak:
 
középszinten:
magyar nyelv és irodalom 66,88%
matematika 67,68%
angol nyelv 84,80%
történelem 69,92%
német nyelv 69,00%
biológia 58,66%
földrajz 66,00%
informatika 69,00%
társadalomismeret 92,00%
vizuális kultúra 88,00%
ének-zene 80,00%
katonai alapismeretek 86,00%
testnevelés 74,00%


Olvasd tovább...
2017 június 23 péntek - 10:41:51     közbiztonsági hírek      Hozzászólás0
A ceglédi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a 13 éves lány megtalálásához

zsigar_zsaklin_eltunt_abonyi_lakasotthon_abony_abony.hu_2017.jpgA Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 13020/3770/2017. ált. ügyszámon körözési eljárást folytat a 13 éves Zsigár Zsaklin Martina dunavarsányi lakos eltűnése miatt.   

A jelenlegi adatok szerint a 13 éves lány 2017. június 18-án 23 óra 30 perckor egy abonyi lakásotthonból engedély nélkül ismeretlen helyre távozott, tartózkodási helye azóta ismeretlen.  

Zsigár Zsaklin Martina 165 centiméter magas, testsúlya körülbelül 56 kilogramm, átlagos testalkatú. Haja barna, kleopátra fazonú, szeme színe barna, arca kerek.

A lány eltűnésekor szűk szabású fekete nadrágot, fekete alapon sárga foltos pólót viselt.


Olvasd tovább...
2017 június 22 csütörtök - 16:32:41     Akikre büszkék vagyunk      Hozzászólás0

kallai_adam_fokep_versenytancos_abony_abony.hu_2017.jpg„Mozgalmasan” telnek a napok az abonyi Kállai családnál, Lídia és öccse, Ádám ugyanis a nap minden pillanatában és a ház valamennyi szegletében táncot jár. Először Lídiát fertőzte meg e mozgásforma szeretete, de a tízéves Ádám sem maradt le sokáig, hiszen már egész kicsi korában elleste nővére hip-hop mozdulatait, amelyet a Gyulai iskolában sajátított el. A nővér életében mára hobbivá szelídült a tánc, Ádám viszont még csak most kezd igazán belelendülni.

- A kisfiam 6 éves korában, Abonyban kezdett el járni kezdő társastánc tanfolyamra néhány osztálytársával együtt - kezd bele a történetbe Kállainé Halász Hajnalka. - Először csak kipróbálta, de miután tetszett neki, tovább folytatta. Tanárának, Püspöki-Markó Ágnesnek hamar szemet szúrt, hogy jó érzéke van a tánchoz és nagyon gyorsan tanul. Javasolta, hogy járjunk át Szolnokra, a versenyző csoportba, és keressünk neki egy megfelelő partnert, akivel versenyszerűen űzheti ezt a sportot. Fél évig csak szólóban járt az órákra, majd 2015 szeptemberében megtaláltuk Ádám legideálisabb párját, Válik Rebeka személyében - folytatja az anyuka.
 


Olvasd tovább...
2017 június 22 csütörtök - 07:09:48     állásajánlatok, pályázati információk      Hozzászólás0

A ceglédi Ecseri Kft. az alábbi nyitott pozíciókra várja a munkavállalók jelentkezését.
 
 
 
 
 
 
2017 június 22 csütörtök - 06:50:22     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Négy napig tartó, II. fokú hőségriasztást rendelt el Szentes Tamás országos tisztifőorvos, az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése alapján: szerda éjféltől vasárnap éjfélig (június 22–26. között) tartós kánikulára számíthatunk, és legalább három napon át 27 fok felett alakul a napi középhőmérséklet.
 
Bár a kánikulát zivatarok enyhíthetik, a következő napokban nőhet a hőmérséklet: szerda délután például 33 fokot is mértek az ország déli térségében, Szegeden és Pécsen is - csütörtökön pedig már 34 fokra számíthatunk a régióban.
 
Napközben Európa-szerte a hazaihoz hasonló vagy még nagyobb hőség tombolt: az MTI összefoglalója szerint Franciaországban a hőhullám elérhette a 37 fokos rekordértéket, Spanyolország déli vidékén pedig 40-42 fokot is mérnek. Londonban akár 34 fokig is kúszhat a hőmérő higanyszála szerdán, ezzel a brit fővárosban a szerdai lehet a legforróbb júniusi nap 1976 óta.


Olvasd tovább...
2017 június 21 szerda - 18:12:19     Hivatali hírek      Hozzászólás0

somogyi_imre_altalanos_iskola_8_b_osztaly_ballagok_tablo_abony_abony.hu_2017.jpg
Nagyításért kattinson a képre! Fotó és tabló: Járdány Vanda
2017 június 21 szerda - 17:50:50     közbiztonsági hírek      Hozzászólás0

rendorsegi_eloadas_gyulai_tabor_abony_abony.hu_2017.jpgIzgalmasan telnek a Gyulais diákok napjai a napközis táborban, ahová Kapás Béla r. törzszászlós és Sós Zsanett r. tőrm. kisasszony is ellátogatott 2017. június 19-én, hogy a nyári szünidőre ellássák a gyerekeket hasznos tanácsokkal.  
 
Sós Zsanett, a Ceglédi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály baleset-megelőzési előadója a gyalogos, kerékpáros közlekedés szabályait ismertette a gyerekekkel, Kapás Bélával pedig a kerékpáros akadálypályát próbálhatták ki a tanulók. A kisdiákok nagyon aktívak voltak és ügyesen megbirkóztak a feladatokkal. 
 
DE
 
Még több fotóért KLIKK a képre!

2017 június 21 szerda - 16:38:32     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Másodfokú hőségriasztást ad ki az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár csütörtökön 0 órától jövő hétfőn 24 óráig - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.

Azt írták, Szentes Tamás azért döntött így a tárca szakmai ajánlásait figyelembe véve, mert az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján tartós hőség várható az elkövetkező napokban. Az Emmi országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkársága értesítette a megyei kormánymegbízottakat a hőségriadóról, egyúttal kérte őket, hogy tájékoztassák az illetékességi területükön működő egészségügyi szolgáltatókat és megyei védelmi bizottságokat is. Jelenleg nincs szükség további intézkedésekre - hangsúlyozták.


Olvasd tovább...
2017 június 21 szerda - 13:57:22     közbiztonsági hírek      Hozzászólás0

Öt autónyi rendőr és nyomozó vett részt abban a kiemelt akcióban, amit ma reggel folytattak le Abonyban. 
 
Házkutatási parancsokkal és drogtesztekkel érkeztek meg az abonyi és ceglédi zsaruk az Arany János utcába. Több állampolgári bejelentés előzte meg a „bevetést”, mely szerint a lakásotthonban élő fiatalok részére egy helyi illetőségű személy kábítószereket értékesít. Az adatgyűjtések és a nyomozás megerősítette ezt a tényt, így a drogfogyasztók- és esetleges terjesztők hathatós előállítása érdekében a korai órákra időzítették az összehangolt rendőrségi razziát. Az ellenőrzést Korsós Gábor rendőr hadnagy, a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának megbízott vezetője irányította, aki a rajtaütést megelőzően eligazítást tartott a Rendőrőrs épületében, ahol egyeztették a házkutatás menetét is. 
 
KLIKK a fotóra a képgalériához!
 


Olvasd tovább...
2017 június 21 szerda - 11:36:43     Hivatali hírek      Hozzászólás0
- 2017. július 1. Tápiógyörgye, Strandfürdő -

tapio_menti_fuvoszenekari_talalkozo_tapiogyorgye_abony_abony.hu_2017.jpgTápiógyörgyén a helyi zeneoktatás, zeneiskola története a 60-as, 70-es évekre nyúlik vissza. A rendszerváltás előtti években alakult úttörő zenekar jó alapokat szolgáltatott ahhoz, hogy a Tápiógyörgyei Ifjúsági Fúvószenekar mai kinézetével 1990-től napjainkig is folyamatosan működhessen.

Elsősorban az együttes fennmaradása és a település zenei hagyományainak megőrzése érdekében alapították meg 2000-ben a Tápiógyörgyei Ifjú Fúvósokért Egyesületet. Ezen civil szervezet azonban nemcsak a zenekar támogatását, hanem a település zenei-kulturális programjainak szervezését, fenntartását is céljául tűzte ki. Ezt olyannyira fontosnak tartották az alapítók, hogy az egyesület alapszabályában is fő célként állították fel egy helyi zenei-zenekari találkozó megszervezését, és lehetőség szerint hagyománnyá alakítását.

Az I. Tápió-menti Fúvószenekari Találkozó 2015 júniusában Nagykátán került megrendezésre 4 zenekar részvételével. Ez a rendezvény már jó kiindulópont volt az ideihez, amelynek megszervezéséhez több helyről is sikerült támogatást szerezni. Egyrészt a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott nyertes pályázatból; másrészt a programot jelentős mértékben támogatja Tápiógyörgye Község Önkormányzata, mind anyagi, mind személyi segítséggel. És természetesen az egyesület is hozzáteszi a szükséges erőforrásokat.


Olvasd tovább...
2017 június 20 kedd - 16:38:36     Hivatali hírek      Hozzászólás0

tuzgyujtasi_tilalom_magyarorszag_teljes_terulete_2017_marcius_abony_abony.hu.jpgTűzgyújtási tilalmat rendeltek el 2017. június 20-án (kedd) Magyarország teljes területére, így Pest megyére is! A tűzgyújtási tilalom elrendelése és annak visszavonása függ a meteorológiai körülményektől, az erdőben található élő és holt biomassza szárazságától és a keletkezett tüzek gyakoriságától.
 
Fontos tudnivalók a tűzgyújtási tilalomról, a tűzgyújtás szabályairól
 
A tűzgyújtási tilalommal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók, továbbá az erdőterületen és a szabadban történő tűzgyújtás szabályai az alábbiakban olvashatók. Fokozott tűzveszély esetén az erdészeti hatóság, illetve az erdőgazdálkodásért felelős miniszter rendelheti el a tűzgyújtási tilalmat, például a katasztrófavédelem kezdeményezésére. Tűzgyújtási tilalom idején tilos tüzet gyújtani az erdőterületeken, valamint a fásításokban és az ezek 200 méteres körzetén belül lévő külterületi ingatlanokon. Ide értendők a felsorolt területeken található tűzrakó helyek, a vasút és közút menti fásítások, de tilos a parlag- és gazégetés is.


Olvasd tovább...
Oldal:  1 2 3 ... 317 318 319
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények