Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2019 december 21 szombat - 15:23:36     Sporthírek      Hozzászólás0

A napokban köttetett meg az a szerződés, mely szerint az Abonyi Kézilabda Club 4,5 millió forintos TAO támogatást kap a SHOWTRADE Kft- től, melynek az ügyvezetője Járdány Barna, pénzügyi igazgatója Széles Attila. 


Lapunknak Bárány József, az Abonyi Kézilabda Club elnöke elmondta, hogy nagyon nagy boldogság az, hogy Pető Zsolt polgármester, és Járdány Vanda települési képviselő közbenjárására Járdány Barna cége nekik adta a Társasági Adójának egy részét, 4,5 millió forintot.

„ Nagyon örülünk, szinte hihetetlen, ez fantasztikus dolog! Köszönöm mindenkinek a segítséget, aki tett azért, hogy ezt az összeget mi kaphassuk meg. A mai világban nagyon ritka az, amikor valaki teljesen önzetlenül adakozik! Mindenképp az utánpótlás csapataink versenyeztetése és utaztatása az ami a legtöbb pénzt felemészti nálunk. Hét utánpótlás csapatot versenyeztetünk, ami számunkra igen nagy dolog, viszont ezek költség szempontjából igen komoly összegek. 

Erre fordítjuk a kapott támogatás többségét. A jövő év elején egy up tornát is szeretnénk szervezni, ami több korosztályt is érint. Emellett olyan további eszközök vásárlása is cél, melyekkel a lehető legjobb edzésmunkát tudnak végezni a gyerekek. Nagyon boldog vagyok, hogy ezzel az anyagi segítséggel erősödni fog az utánpótlás nevelési munka.”- mondta el lapunknak Bárány József clubelnök 


Megkérdeztük Járdány Barnát is a TAO támogatás Abonyba való utalásának miértjéről:

 „Mindenesetre, ha nem is élek már vagy 20 éve Abonyban, abonyinak vallom magam. Örülök a mostani önkormányzati változásoknak, jól látható azonnali eredményei vannak. Ha tudjuk ezt segíteni, és most úgy hogy az abonyi sportéletet támogatjuk, akkor miért ne tennénk? Nem akartuk mi ezt nagydobra verni, nem is ezért csináltuk! Az igazság az, hogy évek óta oda utaltuk a TAO-t ahol a fiam is játszik, de őszintén szólva nagyon rosszul esett, hogy annyit sem mondtak, hogy „kakukk”, és még a telefont sem vették fel.... Pedig csak meg akartuk kérdezni, hogy megkapták-e a pénzt. Abban biztos vagyok már most is, hogy Abonyban a kézilabdásoknál remek helyen van a támogatást! Ezúttal is kívánok nekik sok szép sportsikert! HAJRÁ ABONY!”

Lejegyezte: Lőrinczy Veronika







Tanulság: Abonyt valóban felrázták! A városvezetésnek fontosak a civilek! A vállalkozók pedig szívesen adakoznak, mert tudják, hogy jó helyre kerül a támogatásuk. Így érdemes!
2019 december 21 szombat - 14:26:32     Önkormányzati hírek      Hozzászólás0


Készülünk a karácsonyra- 6. rész - Cikksorozatunkban Abony Város Önkormányzatának képviselőit kerestem meg, hogy meséljenek nekünk arról, hogy mit is jelent számukra a karácsony, és hogyan töltik szeretteik körében az ünnepet. 

Hatodik interjúmban Járdány Vanda önkormányzati képviselőt kérdeztem a családja karácsonyi hagyományairól. Járdány Vanda neves, köztiszteletben álló fényképész, nagycsaládos anyuka, aki játékboltot is vezet. Ezek mellett a mindig tevékeny, örökmozgó Vanda a Városunk Fejlődéséért Egyesület adventi programsorozatát is megszervezte. A képviselő asszony Családja is közismert városunkban, édesapja és nagypapája is fényképészként dolgozott. A szókimondó és extravagáns, szeretettel tele Vanda karácsonyi sztorija is éppen olyan laza, mint ő maga. Fogadják tőle szeretettel! 

Vanda írja: 

Karácsonyi készülődés. Lőve kérésére. Imádom a kéréseit! Az egész ott kezdődött, hogy tavasz, meg méhecskék meg Ámor nyila így az összes Gyerek karácsony tájékán született. Még a férj is. Így ez az időszak a családi ünnepségek tömkelege. A Játékboltos rohamot, a karácsonyi fotózásokat, a tűzijáték pakolászást a család már megszokta.

Ezt húzták, egy kereskedő, vállalkozó fényképész játékboltos tűzijátékos anyucit. Tudják, hogy anya ilyenkor éjszakánként árut vesz át, éjjel megy a mosógép, nincs vasalt ing, nincs mézeskalács illat meg szegfűszeges narancshéj. Nem kell a leégett bejglit és kiszáradt mézeskalácsot megkóstolniuk, hiszen reggelente kiadom a virtuális étkezési jegyeket, amiket a mamáknál lehet beváltani, itthon mindenki eszik azt, amihez hozzájut csellel, vagy Shrekes macskaszemekkel apára nézve . 

A lakás november közepe óta fel van díszítve. Ez arra jó, hogy mindenki ráhangolódjon a karácsonyi őrületre, és vésse az eszébe, hogy ilyenkor nincs. Anyaaaaa...hol a zoknim, meg... Vigyél már el a körmöshöz!
De! Mielőtt rám küldené valaki a gyámügyet, vagy a lelki segélyszolgálatot, tisztázzuk, hogy van egy anyukám, aki olyan igazi mézeskalács sütögető fajta. Aki nem eszi meg a szaloncukrot mielőtt feltenné a fára. Akinél meleg van és szeretet, karácsonyfa, sült liba és mogyoró. December 24-én nála lecsapódik az összes rohanó rokon, körbeüljük a terített asztalt, degeszre esszük magunkat, eldőlünk a kanapén, pihegünk és nevetünk a gyerekeken ha hisztiznek, hogy nem azt hozta a Jézuska amit kértek. 

Idén másképp fogom tervezni a karácsonyt. Karácsony másnapján Krupiékhoz megyek, úgysem lesznek otthon és megeszem a maradék lazacot és rákot. Lefényképezem Kókai- Dudinszky Móni karácsonyfáját és abból lesz képeslapom. Kérek Ilike mákos Guba tortájából egy szeletet. 

Huszonnyolcadikára kiheverem a rengeteg kaját és szaladok be táncolni a Főtérre! 

Minden kedves abonyinak, és nem abonyinak is Boldog Karácsonyt, kellemes Új Esztendőt kívánok magam és Családom nevében! VANDA” 

Kikerekítette: Lőrinczy Veronika
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények