Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2019 november 12 kedd - 20:56:38     Kulturális hírek      Hozzászólás0

img_0972.jpgA Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola és az Abonyi Fúvószenekari Egyesület és Mazsorett csoport idén is megrendezte október 11-én hagyományos Márton Napi Lámpás Felvonulását. A felvonulás résztvevői a Gyulai iskolában gyülekeztek, majd a Kálvin út – Luther úr – Vasút út vonalán érkeztek meg a Kossuth térre lovas kísérettel. A Szent István Római Katolikus Templom előtt a legszebb lámpások készítői jutalomban is részesültek. A rendezvényen idén is rengetegen vonultak fel – fiatalabbak és idősebbek egyaránt.
 
Cikk: Jandácsik Pál
Fotók: Borsányi János
(A facebook galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)
2019 november 12 kedd - 15:14:11     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók      Hozzászólás0

aramszunet_kep.jpgAz E.ON a korszerűsítés és biztonságos ellátás érdekében felsorolt abonyi közterületeken tervez áramszünetet a következő időpontokban:

2019. november 19-én 8:00 és 13:00 között:
  • Bocskai István utca: teljes
  • Nagykőrösi út: 36-58 (páros házszám)
  • Mátyás király utca: 5-34
  • Nagykőrösi út: 61-87 (páratlan házszám)
  • Buzgány dűlő: 10-11
  • Szék dűlő: 2-5

2019. november 19-én  11:30 és 15:30 között:
  • Vécsey Károly utca: 1-21 (páratlan házszám)
  • Szent Margit utca: teljes
  • Szolnoki út: 50-90 (páros házszám)
  • Szolnoki út: 61-97 (páratlan házszám)
  • Kiss ernő utca: 1-33 (páratlan házszám)
  • Béke utca: teljes
  • Gárdonyi Géza utca: teljes
  • Aulich Lajos: 8-10, 15-33
  • Temető utca: 1-5 (páratlan házszám)
  • Mikes Kelemen utca: 1
  • Kiss Ernő utca: 2-8 (páros házszám)
  • Tóth Árpád utca: teljes
  • Park utca: 1
Az esetleges kellemetlenségekért a szolgáltató szíves türelmüket és megértésüket kéri!
2019 november 12 kedd - 14:30:19     Önkormányzati hírek      Hozzászólás0

76187150_517536602164085_1615459331715629056_n.jpgNovember 12-én miniszteri elismerő oklevelet és 10 millió forint összegű eszközfejlesztési támogatást kapott az ABOKOM Nonprofit KFT. Az elismerést a közfoglalkoztatási program legsikeresebb 21 foglalkoztatója vehette át a Belügyminisztériumban Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkártól. Az elismerő oklevél átvételénél ott volt Pető Zsolt polgármester és Gáspár Csaba, az Abokom Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Abony Város Önkormányzata
(A nagyításhoz kattintson a képre!)
2019 november 12 kedd - 11:15:24     közbiztonsági hírek      Hozzászólás0

police-lead-kp.jpgA rendőrség számára fontos a megfelelő utánpótlás!
Ennek jegyében a Ceglédi Rendőrkapitányságon (Cegléd, Rákóczi út 22-24.) 2019. november 29-én (péntek) 09 órától 11 óráig NYÍLT NAPOT tartunk, ahol a rendőri hivatás mindennapjaiba adunk bepillantást. 
 
09:00 Rendezvény megnyitása
09:05 Intézkedéstaktikai bemutató
(Személy ellenőrzése, átvizsgálása. Elkövető üldözése, elfogása, bilincs használatának szakszerű bemutatása, elfogás, előállítás.)
09:45 Videovetítés

Folyamatosan zajló programok:
Rendőrségi felszerelés kiállítás
Ittas és drogos állapotot szimuláló szemüveg
Bűnügyi technika – ujjnyomatolás
Rendőrségi előállító helyiség, távmeghallgató szoba, gyermekmeghallgató szoba megtekintése
 
A rendőrkapitányság toborzó csoportjának tagjaitól a rendezvényen bővebb tájékoztatás kérhető, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni a sikeres jelentkezéshez.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Ceglédi Rendőrkapitányság Vezetősége
2019 november 12 kedd - 10:52:37     Önkormányzati hírek      Hozzászólás0

e46b6a743ba1816400f8ada1640a4b03_w758.jpgA Komposztáló Program célja Abony városában élők életminőségének javítása, az avar- és nyesedék égetésének megszüntetése, az itt keletkező zöldjavak helyben tartása, ezáltal a szállítás okozta környezetterhelés csökkentése.
 
További célunk a talaj javítása környezetbarát módszerrel, jó minőségű humusz "előállítása" a háztartásban keletkező kerti és konyhai zöldjavakból.

A programra 2019. november 10-től folyamatosan lehet jelentkezni, az edényeket jelentkezési sorrendben adjuk át.

2020 tavaszán tájékoztató előadásokat szervezünk melyek helyszínéről és időpontjáról a jelentkezés során megadott elérhetőségeken keresztül értesítjük a jelentkezőket.
 
A komposztáló edényeket a Használati megállapodás aláírása után vehetik át az érdeklődők. A megállapodás lényege, hogy az Önkormányzat térítésmentesen biztosítja a komposztáló eszközöket a jelentkezőknek!
 
A Használati megállapodás aláírásával a jelentkezők vállalják, hogy a komposztálóedényeket a városban, az általuk megadott címen használják, a kertjükben és a konyhában keletkező szerves hulladékokat, „zöldjavakat” komposztálják, és ebbe előre egyeztetett időpontban betekintést engednek.
 
Az igényekhez és lehetőségeinkhez mérten igyekszünk minden jelentkező családnak, lakóközösségnek vagy intézménynek (a kert méretétől és a háztartás/ok számától, nagyságától függetlenül) legalább egy  műanyag komposztsilót biztosítani a konyhai zöldjavak komposztálásához.
 
A társasházak jelentkezésénél - a későbbi nézeteltérések elkerülése érdekében - azt kérjük, hogy ha a lakók többsége hozzájárul a komposztáló eszköz elhelyezéséhez a közös területen, akkor erről valamilyen formában nyilatkozzanak (határozat, nyilatkozat a lakók aláírásával). Ha vállalják a ház lakói a konyhai zöldjavak komposztálását is, akkor kérjük, hogy a nyilatkozatban legyen benne ez is.
 
A Komposztáló Programhoz csatlakozó intézmények lehetnek oktatási intézmények (óvodák, iskolák), egészségügyi intézmények (bölcsödék, orvosi rendelők, szociális intézmények) és kulturális intézmények.
 
Az igények pontos felmérése érdekében kérjük, az alábbi linken megtalálható jelentkezési lapot a kokai.dudinszky.monika@abony.hu e-mail címre eljuttatni , illetve Abony Város Önkormányzat portáján leadni!
 
 

komposztls.png
 
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények