Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2019 szeptember 06 péntek - 12:55:48     Intézményi hírek      Hozzászólás0

imgp0413.jpg2019. szeptember 1-jén került sor a Kinizsi Pál Gimnázium évnyitójára. Az esemény rendhagyó volt, ugyanis az intézmény hatvanéves fennállásának tiszteletére rendezett megemlékező rendezvénysorozat első állomásaként is funkcionált.
Abonyban a gimnázium 1958-59-es tanévben nyitotta meg kapuit, így igazából már a tavalyi tanévben betöltötte fennállásának 60. évét, de most, a 2019-es tanév kezdetén emlékezünk meg először róla. Az intézmény történetéhez hozzátartozik, hogy a ’79/80-as tanév végén átmeneti időre bezárták, emiatt volt 10 év szünet, amikor nem működött gimnáziumi oktatás nappali tagozaton. Ezekben az években a Kossuth Lajos Gimnázium kihelyezett levelező tagozataként működött. Más célokat is szolgált akkor ez az épület: központi napközi otthon működött benne, illetve általános iskolás diákok jöttek ide tanulni. A középfokú oktatás 1987-ben indult újra a Gyors- és Gépíró Szakiskolával. A „fiatal” gimnázium 1990-ben nyitotta meg kapuit az új generáció előtt, 1997-től szakközpiskolai képzés is működött 2016-ig, így egészében tekintünk az intézmény múltjára – taglalta Kavecsánszkiné Pál Erika, a Kinizsi Pál Gimnázium igazgatónője.
Az ünnepélyes tanévnyitón több egykori kinizsis diák is megjelent, akik mára fontos pozíciót töltenek be. Jelen volt Földi László, országgyűlési képviselő, aki emlékszalagot kötött az iskolazászlóra, illetve egykori diákcsínyekről is beszámolt. Dévainé Kazinczy Sára, alpolgármester asszony, a gimnázium egykori tanulójaként, pedagógusaként és igazgatójaként is jelen volt, Kókai Béla, a Ceglédi Tankerületi Központ műszaki osztályának vezetője szintén ebben az iskolában végezte a tanulmányait. A megnyitón megjelent továbbá Fodor Gábor, a Ceglédi Tankerületi Központ igazgatója, Mádi Lajos alezredes, a MH 86. Szolnoki Helikopter Bázis zászlóaljparancsnoka, Kapás Béla az iskola volt tanulója, őrnagy az Abonyi Rendőrőrs képviseletében, illetve Simon Szabina, az Abonyi Lajos Művelődési Ház, Könyvtár és Múzeumi kiállítóhely igazgatója, továbbá Nagy Tamás, a Varga István Városi Sportcsarnok igazgatója és Győri Enikő, iskolai védőnő.

69537804_2963923263680918_3388589580042108928_n.jpg
A kép forrása: Kinizsi Pál Gimnázium facebook oldala

Stummer-Mészáros Bernadett, a gimnázium igazgatóhelyettese ugyancsak volt diák. Először ő köszöntötte a megjelenteket. Átadta a kiemelkedő tanulmányi munkát végző tanulóknak az elismeréseket. Tamasi Gyopárka átnyújtotta Szekeres Renátónak (12. a) a kitűnő bizonyítványáért a Fiatalok Egészséges Életmódjáért Egyesület elismerését.
Kis tantestület vagyunk. 18 kinevezett tanárunk van jelenleg, tantestületünk 30 százaléka ide járt. A családias hangulat hozzájárul, hogy visszajönnek, jól érzik magukat itt, helyben, ismerős falak között, ismerős környezetben, ismerős emberek társaságában – jegyezte meg az intézményvezető.
Kavecsánszkiné Pál Erika a megnyitón szintén köszöntötte az iskola vendégeit, pedagógusait, diákjait és a jelenlévő szülőket. Elismerően beszélt kollégái munkájáról. Eredményeiket tanúsítja, hogy sok diák a gimnáziumi évek alatt megszerzi a középfokú komplex nyelvvizsgát, és szép eredményekkel érettségiznek emelt és középszinten.
Nem csupán az évnyitón emlékeznek meg az intézmény fennállásának hatvan évéről. Kavecsánszkiné Pál Erika a kollégáival együtt ellátogatott azon egykori tanárok és vezetők sírjaihoz is, akik már nem lehetnek közöttünk. A gimnázium több évtizedes hagyománya az őszi szüreti nap, amely – az időjárás függvényében – minden szeptember harmadik hetének péntekén (idén szeptember 20.) kerül megtartásra. Ezt kiegészítik a kora esti órákban egy „öreg diák találkozóval”, a november 23-i szalagavatón pedig a „fiatal” gimnázium egykori és jelenlegi tanárait, diákjait szeretnék vendégül látni. Az intézmény kiemelt eseményének számít a Honvédelmi Nap is.
– Ezt pályázati keretek között tudjuk megvalósítani. A Magyar Honvédség 86-os Szolnoki Helikopter Bázisával együttműködésben vagyunk. A Honvédelmi Sport Szövetséghez pályáztunk, akik olyan egész napos rendezvényt támogatnak, ahol sportversenyen és katonai jellegű versenyeken vehetnek részt a diákok. Ez szeptember 25-én kerül megrendezésre – számolt be a jubileumhoz kötődő további programról az igazgatónő.
A Kinizsi Pál Gimnázium központi szerepet tölt be Abony életében. Nem csupán kiváló szakembereket képez. Diákjai már tanulmányaik ideje alatt is értékes közreműködői a városi közéletnek, szereplői a különféle megemlékezéseknek, kulturális rendezvényeknek, sporteredményeikkel öregbítik a település hírnevét. Ez az elhivatott tantestület és a diákok közös érdeme.
Abony Város Önkormányzata nevében is további sok sikert kívánunk az intézményvezetőnek, illetve eredményes munkát a Kinizsi Pál Gimnázium Tantestületének és Tanulóinak egyaránt!
 
Cikk és fotó: Jandácsik Pál
(Nagyításhoz kattintson a képekre!)
2019 szeptember 06 péntek - 10:45:31     Hivatali hírek      Hozzászólás0

aramszunet_kep.jpgAz E.ON felsorolt abonyi közterületeken tervez áramszünetet:
2019. szeptember 30-án 8:00-16:00-ig:
- Kerektó dűlő (állomás körzet): teljes
- Hegyes dűlő: 1-11.-ig, 0217/18 hrsz.
- Kerektó dűlő: 1-72.-ig, 9001,0223/2 hrsz.

2019. október 1-én 8:30-tól 15:30-ig:
- 30082 Táncsics u. tr.  Táncsics u.-Táborhegy ág
- Táncsics u.: 1-20-ig - 30074 Táborhegy dűlő tr.  Darab dűlő felé, Egedy dűlő felé
- Egedy dűlő: teljes
- Táborhegy dűlő: 105, 109, 11, 2, hrsz:0306/10, 47, 5, Hrsz.:0306/7, 66, 67, 71, 82, B, 82, C, 90, A, Hrsz:0304/5, Hrsz.:0312/14
- Táborhegy dűlő: 1, 101, 102, 104, 107, 108, 109, 12, 13, 15, 16, 17, 18, 20, 21, 3, 35, 36, 37, 38, 39, 4, 40, 41, 42, 43, 44, 0306/16 hrsz., 45, 46, 47, 5, 6, 63, 64, 65, 67, 68, 69, A, 69, B, 7, 70, 71, 71, A, 75, 76, 77, 79, 8, 82, 83, 85, 86, 87, 88, 89, 9, 90, 91, 92, 93, 94, 95, A, 96, 97, 98, 99
 
Az esetleges kellemetlenségekért a szolgáltató szíves türelmüket és megértésüket kéri!  
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények