Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2019 július 13 szombat - 09:51:56     Kulturális hírek      Hozzászólás0

plakt_t_party_kiegsztett.jpgAz Abonyi Lajos Művelődési Ház, Könyvtár és Múzeumi Kiállítóhely ismét megrendezi a Tó Party című nagyszabású szabadtéri rendezvényét augusztus 3-án a Mikes-tónál.
Az egész napos program egy délelőtti főzőversennyel indul, amely az abonyi tarka borjú legendáját járja körül. A szervezők cégeket, egyesületeket, baráti társaságokat, családokat várnak erre e megmérettetésre, illetve bárkit, aki szeret főzőcskézni. Az elmúlt években még külföldről is érkeztek vendégek, akik egy kiváló szakmai zsűri előtt mutatták meg főzőtudásukat az értékes ajándékokért. Három kategóriában lehet nevezni: bográcsos ételeket, sülteket, grilleket és egyéb, Kinizsi korabeli ételeket kell elkészíteni marhahúsból vagy borjúhúsból.
 


A délelőtt során fellép a Kéknefelejcs Dalkör, illetve Csányi Sándor és Simon Évike Varázslatos Duója. Egész nap kézművesek, étel-ital árusok várják a vendégeket. Délután több abonyi tehetség, együttes ad műsort: a Kipp-Kopp Rock, Melody Band, Dalma Dance, Sztojka Frank és a Bihari Ifjúsági Stúdió, illetve a gyermekeknek simogatással és sétáltatással egybekötött „élő” dinoszaurusz show-val kedveskednek a szervezők.
Az esti órákban neves előadók szórakoztatják a nagyérdeműt: a Groovehouse, a Fresh, továbbá a Kerozin 20 éves élő jubileumi koncertet ad, majd retro disco zárja a programot.
A hagyományos lampion készítő versenyre az alkotásokat névvel és életkorral ellátva július 31-ig lehet leadni a Kultúra Házába, illetve a rendezvényen készült, #toparty2019 szöveggel ellátott szelfik feltöltői között értékes ajándékok kerülnek kisorsolásra!
 
Jandácsik Pál
(A nagyításhoz kattintson a képre!)
2019 július 13 szombat - 09:05:26     Kulturális hírek      Hozzászólás0

imgp9695.jpg2019. június 12-én az abonyi Kultúra Háza aulájában nyílt egy gyönyörű gobelin kiállítás. A megnyitó kezdetén a Bihari János Alapfokú Művészeti Iskola Bihar Trió 2017 formációja reneszánsz táncokat játszott.
A gobelin, avagy szövött kárpit, faliszőnyeg, falkárpit a fal takarására és díszítésére szolgáló textil, esetleg festett vagy préselt bőr. A gobelin-minták tárháza végtelen, gyakran híres festmények hű vagy kevésbé hű másolatai is megszületnek gobelinhímzéssel faliképként. Az abonyi Kultúra Háza 2017-ben is otthont adott egy gobelin kiállításnak Tűalkotások címmel, amely Hegedűsné Lankus Hajnalka műveiből állt. Az idei kiállítás alkotásai négy művész portfóliója, amelyek számtalan témából merítenek: emberalakok, tárgyak, csendéletek, tájképek rajzolódnak ki a fonalakból, amelyek a művész sokoldalúságát hangsúlyozzák ki.
Szabó Lászlóné 1948-ban született egy Borsod megyei kis faluban. Itt járt általános iskolába, majd nyolcadik osztály után a sárospataki Rákóczi Gimnáziumban érettségizett. Érettségi után Budapestre költözött, itt dolgozott egy ideig. Gyermeke születése után Abonyba került, és a Mechanikai Műveknél vállalt állást, ahol 25 évet töltött el. Nyugdíjba vonulása után kezdett el foglalkozni a gobelin kézimunkával, amit nagyon megszeretett. Nem csak műveli ezt a hobbit, hanem szívesen segít másoknak is, tanácsokat ad a gobelin készítéssel kapcsolatban.
Kopjás Ferencné 1966-ban költözött Abonyba. Azóta itt él. Itt tanult meg szőnyeget szőni, majd amikor a gyerekei nagyobbak lettek, elment a Mechanikába dolgozni. Végül a ceglédi kórházból ment nyugdíjba. Ő is nyugdíjas éveiben kezdett el gobelinezni. Nagyon szereti művelni ezt a hobbit, leköti és megnyugtatja. Mindig örömmel tölti el, ha elkészül egy alkotással, és lehet benne gyönyörködni. A kedvencei a tájképek és virágos képek.
Imréné Piroska a gobelin hímzéssel 2008-ban ismerkedett meg. Gyerekkorában édesanyja segítségével tanult meg hímezni, kötni, amely már akkor is kellemes időtöltést jelentett neki. Jellemzően előnyomott Szamosközi faliképeket hímez, de szereti a leszámolható mintákat is, amik sokkal nagyobb kihívást jelentenek a számára. Szerinte a gobelinezés rendkívül hasznos időtöltés, mert az alkotás örömével ajándékozza meg őt, továbbá ajándéknak is kiváló. Fali képei díszítik saját és családtagjainak otthonát is.
Dorogi Béláné a legidősebb kiállító – már betöltötte 90. életévét –, aki egészségügyi állapota miatt sajnos személyesen nem tudott részt venni a megnyitón, de a munkái képviselték őt. Ő az ékes bizonyíték, hogy nem számít az életkor, ha egy hobbiról, szenvedélyről van szó.

imgp9693.jpg

A gobelin munkákat július végéig lehet megtekinteni az Abonyi Lajos Művelődési Ház, Könyvtár és Múzeumi Kiállítóhely nyitvatartási idejében.
 
Cikk és fotók: Jandácsik Pál
(Nagyításhoz kattintson a képekre!)
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények