Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2018 június 14 csütörtök - 17:28:55     Hivatali hírek      Hozzászólás0
I. ABONYI SZÖKRÖN LACI BÁCSI ÚSZÓVERSENY - Városi Strandfürdő - Abony 2018. 06. 13.

szokron_laci_bacsi_uszoverseny_abonyban_abonyi_abony_abony.hu_2018.jpg   Közel egy éve, hogy tragikus hirtelenséggel eltávozott közülünk Szökrön László úszóoktató, az MSZP által delegált városi önkormányzati képviselő.

   A mindenki által tisztelt, szeretett Laci bácsi, az elmúlt évtizedekben számtalan sok gyereket tanított meg az úszás alapjaira, imádott a gyerekekkel foglalkozni.

   Rá emlékezve, tiszteletére, a Magyar Szocialista Párt Abonyi szervezete – Laci bácsi régi vágyát teljesítve – rendezte meg abonyi általános- és középiskolás diákok részére,  - remélhetőleg hagyományossá váló - úszóversenyét.

   Az idei verseny nagy érdeklődés mellett, jó hangulatban zajlott. Köszönet az iskolák vezetőinek, pedagógusainak az ötlet felkarolásáért, a testnevelő tanárok aktív, segítőkész közreműködéséért, Medvecky Editnek, a Fergeteg Triatlon SE vezetőjének, a lebonyolítás megszervezéséért.


Olvasd tovább...
2018 június 14 csütörtök - 17:07:29     Hivatali hírek      Hozzászólás0
Dobozi Lászlónak (képünkön) ez már a 60. véradása volt

dobozi_laszlo_60._veradasa_abonyban_abonyi_abony.hu_2018.jpg
  Előre ütemezett időpontban véradást tartottunk Abonyban, 2018. június 13-án.

   Nyáron nem egyszerű a véradásokat megszervezni, ugyanis ilyenkor sokan vannak szabadságon, távol a lakóhelyüktől. De legyenek bárhol is, a véradókra bármikor és bárhol szükség van. Vannak élethelyzetek, amikor kiszámíthatatlan, hogy mikor van szükség egy sürgős orvosi beavatkozásra, mikor történik egy sajnálatos esemény, amikor nagy szükség lehet a Véradók önzetlen segítségére embertársaik érdekében.

   A véradásokon mindig van orvos, aki előzetes vizsgálatot követően dönt arról, hogy alkalmas-e az egyén a vér levételére. Vannak esetek, amikor a véradó valamilyen oknál fogva nem adhat vért /pl. alacsony hemoglobinszint, nátha, torokgyulladás, herpesz, 6 hónapon belüli tetoválás, egyéb esetben/, ilyenkor  háziorvosához irányítják. A jövőben is várjuk a véradókat. Tudják: „Adj vért, megmented három ember életét!”

Az Abony.hu-nak beszámolt Pető Istvánné véradás-szervező.


2018 június 14 csütörtök - 16:59:27     Hivatali hírek      Hozzászólás0

kidolt_kettehasadt_fak_abonyban_abonyi_abony.hu_2018.jpg
   Nagy károkat okozva csapott le a vihar 2018. június 12-én, és június 13-ra virradó hajnalban Abonyban.

   Reggel kettéhasadt, és kidőlt fák sora fogadta az ébredőket szerte a városban. A károk elhárítása és a műszaki mentés az önkormányzat, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az áramszolgáltató részéről azonnal megkezdődött.

- A tegnapra virradó hajnalban érkezett vihar egész éjjel munkát adott a Pest megyei tűzoltóknak. Szerda reggel hat óráig közel száz bejelentés érkezett a műveletirányításra - tájékoztatta lapunkat Csámpai Attila, tű. százados, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei szóvivője, aki hozzátette, a megye déli részét érintő vihar leginkább kidőlt fákat, leszakadt ágakat hagyott maga mögött.

   Sajnos több helyütt a fákat már nem lehetett megmenteni, azokat ki kellett vágni. Köztük egyet a Főtéren is, melyet a reggeli órákban az Abokom Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársai és a közfoglalkoztatásban résztvevők végeztek el. De iskolák udvarán, orvosi rendelőnél, önkormányzati ingatlanoknál, utak mellett is számtalan helyen dőltek fák az útra és az elektromos hálózatokra, ami azonnali intézkedést igényelt. Így az önkormányzati cég alkalmazottai is egész nap dolgoztak a természet okozta károk felszámolásán. 


Olvasd tovább...
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

 
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények