Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2018 június 01 péntek - 07:36:21     anyakönyvi hírek      Hozzászólás0

hazassagkotesek_abonyban_abonyi_abony_abony.hu_2018.jpg"Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert,
akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait,
akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát,
akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk."
(Hemingway)

   Az Abonyi Polgármesteri Hivatalban az idei évben eddig 25 pár választotta a házasság intézményét és kötötte össze életét immár hivatalos formában - tájékoztatta az abony.hu-t megkeresésünkre Méri Irén anyakönyvvezető.


Olvasd tovább...
2018 június 01 péntek - 07:18:48     Intézményi hírek      Hozzászólás0

   2018. május 31-én rendezték meg az abonyi Speciális Otthon immár kilencedik nyílt napját.

   A szándék nem csak az volt, hogy a lakók családtagjainak, és a szakma képviselőinek bemutassák magukat, számot adjanak a munkájukról, hanem hogy az abonyi helyi lakosság is megismerhesse egészen közelről az intézmény életét, és több bizalommal, együttérzéssel viszonyuljon az otthonhoz és lakóihoz.

   Én gyakran megfordultam már a Kazinczy-Beöthy kúriában. A Kazinczy évfordulókon tartott emlékező rendezvényeken, a bejáratnál a (valaha volt) Kazinczy mellszobornál. Aktív tanár koromban osztályokkal adtunk rövid műsorokat. Öregek napján már benn, a kúria épületében. Mostanában az otthon lakóinak műsorát szoktam meghallgatni, amit nemzeti ünnepekre állítanak össze óriási lelkesedéssel.


Olvasd tovább...
2018 június 01 péntek - 06:22:49     Hivatali hírek      Hozzászólás0

gazvezetek_szakitasok_pest_megyei_katasztrofavedelem_abonyban_abonyi_abony_abony.hu_2018.jpg   Az elmúlt hetekben több esetben is riasztották a megyei tűzoltókat gázvezeték szakítás miatt. Csak ebben az évben a Pest Megyei Katasztrófavédelem Igazgatóság tűzoltó egységeinek tizenöt esetnél kellett beavatkozniuk gázvezeték sérüléséből adódó káreseményeknél.
 
   A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen káresetek döntő többsége emberi mulasztásra vezethető vissza, például a földmunkát végzők nem kellő körültekintéssel járnak el. Leggyakrabban tehát géppel, illetve kézzel történő munkavégzés során sérül a gázvezeték, gyakori, hogy fűnyíróval vágják el a kiálló földgázcsonkot. Az ilyen balesetek mögött az előírások be nem tartása áll, hiszen a földmunkát végző cég vagy személy sokszor nem szerzi be a területre vonatkozó közműtérképet.

   Az ilyen hibák, mulasztások komoly következményekkel járhatnak, hiszen a sérült vezetékből kiáramló gáz rendkívül gyúlékony, robbanásveszélyes, gyakran szükség van a környéken élők kitelepítésére. Átlagosan 15-20 embernek kell ilyen eseteknél elhagynia otthonát, a beavatkozás 10-15 tűzoltót és három gépjárművet igényel, vagyis a gázvezeték-sérülés miatt keletkező károk felszámolása akár 100 ezer forintos plusz kiadást is jelenthet a riasztott tűzoltóság számára.


Olvasd tovább...
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények