Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2018 február 19 hétfő - 23:07:05     Önkormányzati hírek      Hozzászólás0

 
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatokat hirdet sportcélú szervezetek, egyesületek, alapítványok illetve kulturális tevékenységet végző társadalmi szervezetek számára.
 
A pályázatok célja: A városban működő sportcélú szervezetek, egyesületek, alapítványok, kulturális, közbiztonsági, egészségügyi és társadalmi szervezetek, egyesületek, alapítványok támogatása.

A támogatás a kulturális tevékenységet végző társadalmi szervezetek működési, fenntartási és fejlesztési kiadásaira, programok, rendezvények szervezésére, pályázati önrész biztosítására igényelhető.
 
A pályázók köre: Abony város közigazgatási területén székhellyel vagy telephellyel rendelkező, legalább 1 éve törvényesen működő, hivatalosan bejegyzett, és Abony városában tevékenységet végző, jogi személyiséggel rendelkező kulturális tevékenységet végző társadalmi szervezetek (civil szervezetek, alapítványok, egyesületek, nonprofit szervezetek, stb), sportegyesületek, sportcélú civil szervezetek.


Olvasd tovább...
2018 február 19 hétfő - 13:26:50     Hivatali hírek      Hozzászólás0
MTI

lehules_tel_abonyban_abony_abony.hu_2018.jpgA tél legerősebb lehűlése közelít - hívta fel a figyelmet hétfőn a meteorológiai szolgálat, amely keddtől ismét havazásra figyelmeztet. Az előrejelzés szerint kedden a legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 4 és plusz 1 Celsius-fok között alakul, napközben mínusz 1 és plusz 5 fok között lesznek a maximumok.

   Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint - nagyrészt kontinentális eredetű - fagyos levegő árasztja el több hullámban Európa legnagyobb részét, ezzel - viszonylag szokatlan módon - február utolsó, illetve március első napjaiban lehet Magyarországon a szezon leghidegebb időszaka: egyre több helyen napközben is fagypont alatt marad a hőmérséklet, éjjel több helyen mínusz 10, helyenként mínusz 15 Celsius-fok alatti minimumokra kell készülni.


Olvasd tovább...
2018 február 19 hétfő - 13:07:10     Intézményi hírek      Hozzászólás0

farsang_abonyi_idosek_klubja_abony_abony.hu_2018.jpgA februári időszakot megtölti a vidámság és a jókedv. A farsang lényege a nevetés és a színek, melyet a mulatozás, vidámság, bálok jellemeznek, az önfeledt ünneplés a húsvéti böjt előtt. 

   2018. február 14-én került megrendezésre a Humán Szolgáltató Központ, Idősek Klubjában a Farsangi összejövetel. A köszöntő szavak után nem maradhatott el az ilyenkor szokásos finom farsangi fánk sem, melyet ezúton szeretnénk megköszönni az Innoven Kft-nek. Jó hangulatú, vidám délutánt töltöttünk együtt. Fotóinkat kedves klubtagunk, Rivaszné Icu készítette.

Az Abony.hu-nak beszámolt: Dirnerné Tóth Sára és Szabóné Ferenczi Mária.

Még több fotó a képre kattintva!

2018 február 19 hétfő - 09:23:04     állásajánlatok, pályázati információk      Hozzászólás0


Ceglédi Tankerületi Központ Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Ceglédi Tankerületi Központ Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 
Tanító
munkakör betöltésére.
 
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozott idejű 2018.06.15. –ig tartó közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

A munkavégzés helye: Pest megye, 2740 Abony, Kálvin utca 11.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Tanítói és napközis feladatok ellátása a jogszabályi feltételeknek, illetve az intézmny pedagógiai programjának megfelelően.


Olvasd tovább...
2018 február 19 hétfő - 07:11:04     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók      Hozzászólás0

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2018. február 19-25. között a BENU Gyógyszertár az ügyeletes patika.

Ügyeleti feladatait hétköznap 18-22 óráig, szombaton 12-22 óráig, vasárnap 08-22 óráig látja el.   

Abony.hu






Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

 
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények