Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2018 január 31 szerda - 18:18:57     Sporthírek      Hozzászólás0

abonyi_kid_fc_kelemen_kristof_legjobb_kapus_abony_abonyi_abony.hu_2018.jpgJanuár 27-én Törökszentmiklósra kapott meghívást az Abonyi KID FC 2005-ös csapata, ahonnan bronzéremmel tértek haza. A Torna legjobb kapusa az abonyi Kelemen Kristóf lett. Némedi Tivadar edző értékelője.

Úgy gondolom ebből a tornából majdnem kihoztuk a maximumot. Ha az első, már-már megnyert mérkőzésünket az ellenfél nem menti döntetlenre, talán még előrébb végezhettünk volna. De nem lehetek elégedetlen, hiszen ismét óriási szívvel és elszántsággal küzdöttek a fiaim, akik már-már saját határaikat is súrolták. Tisztában kell vele lenni, hogy Kecskemét, Szolnok, Cegléd, Jászberény, Törökszentmiklós szinte mind-mind fentebb jegyzett, magasabb osztályban edződő csapat. Ilyen egyesületek között nekünk minden mérkőzés egy „döntővel” ér fel. Az első találkozót a házigazda ellen játszottuk, ahol a miklósiaknak az utolsó pillanatban sikerült döntetlenre menteniük a meccset. A Szolnok ellen sajnos túl sokat hibáztunk, nem sikerültek a passzaink, idő kellett mire a teremben fel tudtuk venni a ritmust és a passztávolságokat. A Kecskemétet 2-1-el sikerült felülmúlni egy utolsó pillanatokban szerzett góllal. Majd egy 0-0 ás döntetlen, a végig fölényben játszó Jászberény ellen.


Olvasd tovább...
2018 január 31 szerda - 18:01:28     közbiztonsági hírek      Hozzászólás0
MTI

fokozott_kozuti_ellenorzes_abony_abony.hu_2018.jpgFokozott ellenőrzést rendelt el az országos rendőrfőkapitány Magyarország teljes közigazgatási területére - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon szerdán.

Azt írták, hogy a rendőrkapitány február 1-jén 0 órától június 30-án 24 óráig rendelte el a fokozott ellenőrzést a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása érdekében.





2018 január 31 szerda - 10:33:11     közbiztonsági hírek      Hozzászólás0

szerszamgepeket_lopott_abonyban_eloallitottak_abonyi_abony_1.jpgA ceglédi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást az ellen a 21 éves abonyi férfi ellen, aki az ágyneműtartóba rejtette a lopott szerszámokat.

Állampolgári bejelentés érkezett az Abonyi Rendőrőrsre 2018. január 28-án 19 óra 50 perckor arról, hogy egy ismeretlen férfi egy abonyi családi ház udvarára a nyitott kapun bement és a teraszról két elektromos szerszámgépet eltulajdonított, majd a helyszínről elmenekült. A bejelentést követően a rendőrök adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. Györgyöt. A rendőrök a 21 éves férfit január 29-én délelőtt elfogták, a rendőrőrsre előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. A nyomozók az abonyi lakosnál tartott házkutatás során a lopott szerszámokat az ágyneműtartóban megtalálták és lefoglalták.


Olvasd tovább...
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

 
*****
*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények