Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2017 október 26 csütörtök - 18:05:05     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Magánfőzés és bérfőzés keretében is lehetőség van pálinka előállításra, azonban a szabályok betartására mindkét esetben figyelni kell. 

Már a pálinkafőzés megkezdése előtt párlat adójegyet kell igényelnie annak, aki pálinkát akar házilag előállítani.Mind a bejelentett főzőkészülékek számában, mind pedig a kiadott adójegyek esetében Pest megye van az országos lista élén, így a NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai folyamatosan ellenőrzik a megyében található szeszfőzdéket. Párlat adójegyet az igényelhet, aki rendelkezik desztilláló berendezéssel és ezt a lakóhely szerint illetékes önkormányzatnak is bejelentette.


Olvasd tovább...
2017 október 26 csütörtök - 17:40:19     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Szombati napon fontos mérkőzések vártak csapatainkra, ugyanis annak a Dunakeszinek a csapatait fogadtuk, akik eddig veretlenül álltak a tabella elején. 

Az elmúlt bajnoki évadban elég szoros eredményű mérkőzéseket játszottunk, így tudtuk, hogy most is nehéz dolgunk lesz, hogy itthon tartsuk a pontokat. Sajnos ez azonban most nem teljesen így alakult. Ezúttal egy nagyarányú vereség és egy tekintélyes győzelem lett a két csapat közti mérleg.

Junior csapatunk - ugyan voltak hiányzók - igen csak tudása alatt teljesített ezen a mérkőzésen az elég jó játékerőt képviselő, 2016/17-es bajnokság döntőse, a VS Dunakeszi ifjúsági csapata ellen. A mérkőzés elején megmutatta ellenfelünk, hogy kikkel is állunk szemben. Az első játékrészben szinte két vállra fektették csapatunkat, akik a lefújásig csak rohantak az eredmény után. A 10-22-es félidőt követően 31:45 lett a mérkőzés végeredménye.

A képre kattintva fotógaléria nyílik!


Olvasd tovább...
2017 október 26 csütörtök - 17:32:00     Hivatali hírek      Hozzászólás0

A Miniszterelnökség pályázatot hirdet a 2018. évi Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra a közigazgatási életpálya iránt elhivatott, idegen nyelveket beszélő, felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalok részére. 

Jelentkezési határidő: 2017. november 15., 24 óra.

A Magyar Közigazgatási Ösztöndíj a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező, a nemzeti közigazgatás iránt elkötelezett szakember-utánpótlás biztosítása. A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram keretében a felvételt nyert ösztöndíjasok szakmai gyakorlatának időtartama tíz hónap, melyből hét hónapot Magyarországon, egy államigazgatási szervnél (a fővárosi és megyei kormányhivatalok kivételével), három hónapot pedig elsősorban valamely európai uniós ország közigazgatási szervénél töltenek.


Olvasd tovább...
2017 október 26 csütörtök - 17:10:42     Hivatali hírek      Hozzászólás0

cegled_uj_kormanyablak_abony_abony.hu_2017.jpgA Pest Megyei Kormányhivatal Ceglédi Járási Hivatalában 2017. október 26-án átadásra került az új Kormányablak. Az ünnepségen részt vett Vetési Iván és Dr. Baltay Tímea a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. képviseletében és Dr. Wetzel Tamás miniszteri biztos.

Köszöntőt mondott Földi László országgyűlési képviselő, Takáts László polgármester, valamint Dr. Tarnai Richárd Pest megye Kormánymegbízottja.

Régi okmányiroda helyén került kialakításra az új, egységes arculatú Kormányablak, ahol a Ceglédi Járási Hivatal ügyintézői közel 1600 ügytípusban tudnak segítséget nyújtani az állampolgárok részére a korábban megszokott, hagyományos okmányirodai ügyintézések mellett.


Olvasd tovább...
2017 október 26 csütörtök - 11:39:02     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal Ceglédi Járási Hivatalában és kirendeltségein 2017. november 1-én az ügyfélfogadás szünetel.

Cegléd, 2017. október 25.

Dr. Wetzelné dr. Terbe-Szabó Csilla
hivatalvezető





2017 október 26 csütörtök - 11:28:44     Önkormányzati hírek      Hozzászólás0

forgalmi_rend_valtozas_mindenszentek_abony_abony.hu_2017.jpgTisztelt Lakosság!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Mindenszentek és Halottak napi megemlékezés időtartamáig - 2017. október 26. 8:00 óra és 2017. november 02. 15:00 óra között - a Szondi György utca egyirányúsításra kerül a Szemere Bertalan utca felől a Szelei út felé, valamint a Temető utca a 40-es út felől a Nyári Pál út felé a mellékelt ábra szerint.

Fokozott figyelmet kérünk a temetők környékén megnövekedő forgalom miatt, továbbá kérjük a gépjárművel való parkolás során a kocsibejárók szabadon hagyását. Felhívjuk figyelmüket, hogy ügyeljenek értékeik és okmányaik megőrzésére.

Abony Város Önkormányzata

Nagyításért kattintson a képre!

Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
 
*****
*****
*****
 
*****
*****
 
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények