Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2017 szeptember 26 kedd - 12:45:22     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Tisztelt Ügyfeleink!
 
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal Ceglédi Járási Hivatal Kormányablak és Okmányirodai Osztályán (2700 Cegléd, Kossuth tér 10/A.) az ügyfélfogadás 2017. szeptember 27– 29. között szünetel.

A fenti időszakot követően előreláthatólag 2017. október 2-án (hétfő) a Kormányablak a megújult régi helyén, 2700 Cegléd, Kossuth tér 1. szám alatt (Városháza) fogadja az ügyfeleket.

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a szünetelés ideje alatt ügyeiket az Abonyi Kirendeltségen, illetve a Nagykőrösi Járási Hivatal Kormányablak és Okmányirodai Osztályán intézhetik.

Szíves megértésüket köszönjük!

Dr. Wetzelné dr. Terbe-Szabó Csilla
járási hivatalvezető

2017 szeptember 26 kedd - 11:29:11     Hivatali hírek      Hozzászólás0

A magyar fiatalok 30 százaléka közösségimédia-függő, naponta átlagosan 1,8 órát töltenek ezeken az internetes felületeken - derül ki a Vodafone Magyarország és az NRC közös kutatásából, amely a közösségi média és online tartalomfogyasztási szokásokat vizsgálta a fiatalabb, Y és Z generáció, a 16-37 évesek körében.

A két társaság közleménye szerint az Y és Z generációs magyar felhasználók leginkább vicces tartalmakat, zenét és filmeket néznek, és hetente átlagosan 22 órát interneteznek. Elsősorban a Facebookot, a Facebook Messengert és a Youtube-ot használják, főleg kapcsolattartási és tájékozódási céllal: 30 százalékuknak pedig, amint van néhány szabad perce az iskolában, vagy a munkahelyén, első dolga, hogy átfussa a közösségi oldalakat, miközben 55 százalékukat idegesíti, ha ismerősei minden apróbb történésről beszámolnak.


Olvasd tovább...
2017 szeptember 26 kedd - 10:54:12     Sporthírek      Hozzászólás0

A Gelbert és az Imperiál múlt hétről elmaradt mérkőzésével indult a seniorok vasárnapi fordulója. A két méltatlanul hátul kullogó együttes nagy küzdelem után kénytelen volt megosztozni 1-1 ponton.

A második meccsen a Bercelona jó kezdés után összeroppant a Trans Plast nyomása alatt. A háromszoros bajnok Bármikő esélyeshez méltóan fölényes győzelmet aratott a szimpatikus jászkarai Sördögök felett. Lapzárta után kedden pótolják a Gedi-Press és a Kéttorony és pénteken az Öregfiúk-Gelbert mérkőzést.


Olvasd tovább...
2017 szeptember 26 kedd - 10:41:59     Hivatali hírek      Hozzászólás0

egyenlo_banasmod_hatosag_oktoberi_ugyfelfogadasa_abony_abony.hu_2017.jpg
Nagyításért kattintson a plakátra!
2017 szeptember 26 kedd - 10:38:02     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Még a hulladékgyűjtésre vállalkozó önkénteseket is meglepte az a szemétrengeteg, amelyet a külterületi dűlőutaknál és a 4-es elkerülő szakaszon tapasztaltak Abonyban, a TeSzedd mozgalom pénteki napján, 2017. szeptember 15-én.

Ha listát akarnánk írni róla, hogy mit rejthet egy-egy bokor mélye, napestig tartana felsorolni, olyan színes a választék: találhatunk ott sok-sok pelenkát, egykoron temetőben díszelgő koszorúkat, építési törmelékeket, kiszuperált ruhadarabokat, műanyagok tömkelegét vagy például mosdókagylót, hogy csak néhányat említsünk a kiszanált darabokból. A csontmaradványok arról árulkodnak, hogy egyesek még egykori házi kedvenceiket is ilyen méltatlan módon helyezték örök nyugalomra.

A képekre kattintva galéria nyílik!


Olvasd tovább...
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

***** 
*****
*****
*****
*****
*****
 
*****
*****
*****
 
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények