Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2017 augusztus 08 kedd - 18:47:56     közbiztonsági hírek      Hozzászólás0

talalt_lopott_kerekparok_abonyban_abony.hu_2017.jpgEgy abonyi illetőségű bicikli tolvajt állították elő a helyi rendőrök 2017. augusztus 02-án, Abonyban.
 
A gyanúsított házában több eltulajdonított kerékpárt is lefoglaltak a zsaruk, mivel a tulajdonjogát az elkövető nem tudta igazolni.
 
A Rendőrség munkatársai keresik a képen látható kerékpárok és kerékpár alkatrészek tulajdonosait, hogy visszaadhassák számukra. Akinek érdemi információja van a biciklikről, illetve az alkatrészekről, vagy felismeri a saját kerékpárját, jelentkezzen az alábbi elérhetőségeken:
 
Abonyi Rendőrőrs
Abony, Ceglédi út 1.
Tel.: 53/ 360-152
 
Nagyításért kattintson a képekre!


Olvasd tovább...
2017 augusztus 08 kedd - 11:46:58     Hivatali hírek      Hozzászólás0

csontos_patika_ugyeletes_abony_abony.hu_2017.jpgTájékoztatunk mindenkit, hogy ezen a héten (2017.08.07-08.13-ig) a CSONTOS PATIKA az ügyeletes gyógyszertár.
 
Hétfőtől péntekig nyitva 08.00-17.30-ig, utána ügyelet: 17.30-22.00-ig. Szombaton nyitva 08.00-12.00-ig, utána ügyelet: 12.00-22.00-ig. Vasárnap ZÁRVA, ügyelet: 08.00-22.00-ig.
 
Csontos Patika



2017 augusztus 08 kedd - 11:16:14     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók      Hozzászólás0

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2017. augusztus 21-25. között az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. az Önkormányzattal közösen a közszolgáltatás keretében ingyenes LOMTALANÍTÁSI AKCIÓT szervez.

A háztartásokban nap, mint nap keletkező kommunális hulladék mellett selejtezések, nagytakarítások alkalmával, eseti jelleggel nagyméretű, a vegyes hulladéktól külön gyűjtendő, kidobásra szánt bútorok, lomhulladékok is felhalmozódhatnak. Ezek lakossági gyűjtése akciósorozatokkal valósítható meg a leghatékonyabban.

Az akció során lehetősége van Abony valamennyi ingatlan tulajdonosának, hogy a háztartásában keletkező lomokat, selejtezésre került használhatatlan bútorokat (szék, ágy, szekrény stb.) ingyenesen elszállíttassa. 


Olvasd tovább...
2017 augusztus 08 kedd - 11:04:21     Hivatali hírek      Hozzászólás0

varga_janos_abony_abony.hu_2017.jpg
A magyar birkózás egyik kiemelkedő egyéniségéról, az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Varga Jánosról megjelent írás folytatása következik.

- Az 1968-as mexikóvárosi olimpia aztán visszaadta a bukaresti hiányzó első helyet…
 
Varga János: Megint Baciu volt az, akivel az első helyért meg kellett ütközni. A románok könyörögtek, ne verjem meg nagyon. Nekem elég volt egy pontozásos vereség is, de végül döntetlen lett a vége, s azzal Baciunak jutott az olimpiai második helyezés. Nekem pedig a csodálatos élmény, elvégre soha olyan jól nem ment a birkózás, mint akkor. Tovább a teljes interjúra --> 

Forrás: http://jochapress.hu, Szerző: Szabó Sándor
Fotó: Polyák Attila

Kapcsolódó hírek:


2017 augusztus 08 kedd - 10:41:33     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az E.ON Energiaszolgáltató Kft. megbízásából 2017. augusztus 22-én az elektromos felsővezeték védőtávolságán belüli fák gallyazása történik meg a Mikes Kelemen utcában, a Szolnoki úton, a Kazinczy Ferenc utcában, a Nagysándor József utcában, a Damjanich utcában és egyéb szomszédos utcákban.

A gallyak elhelyezéséről, megsemmisítéséről lehetőség szerint az érintett ingatlan-tulajdonosaknak kell gondoskodniuk. A gallyazási munkálatok a megjelölt napon időszakos áramkimaradással járnak a felsorolt területeken. A lakosok értesítése az E.ON Energiaszolgáltató Kft. részéről folyamatban van.


Olvasd tovább...
2017 augusztus 08 kedd - 09:45:11     állásajánlatok, pályázati információk      Hozzászólás0

Abony Város Önkormányzataa "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján
pályázatot hirdet
Varga István Városi Sportcsarnok
intézményvezető (magasabb vezető)
beosztás ellátására.
 
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony          

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, 3 év 2017.12.01.-2020.11.30.-ig szól.

A munkavégzés helye:Pest megye, 2740 Abony, Kossuth tér 18.


Olvasd tovább...
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
 
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények