Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2017 július 18 kedd - 17:39:09     Városi rendezvények      Hozzászólás0

A teljes képernyős nézethez nyomja meg a négyzetet a lejátszó jobb alsó sarkában!
Internetsebessége függvényében a videó lejátszása akadozhat. Ebben az esetben állítsa meg pillanattal a lejátszást,
hogy a folyamatjelző betöltődjőn, utána zökkenőmentesen tovább nézhető.
2017 július 18 kedd - 17:32:56     Intézményi hírek      Hozzászólás0

kemence_salgobanyai_ifjusagi_tabor_abony_abony.hu_2017.jpgÚj szolgáltatással bővült az önkormányzati tulajdonú salgóbányai tábor kínálata: az udvaron egy impozáns kemence kapott helyet.

A Salgóbányára ellátogatók tapasztalhatják, hogy évről évre egyre több fejlesztés valósul meg a retro táborban. Az elmúlt években teljesen felújították a vizesblokkot, a fürdőt és az egyéb szociális helyiségeket. Kifestették a faházakat, új bútorokat, függönyöket, ágyneműket vásároltak bele. Felújították a főzőkonyhát és az ebédlőt, az udvaron tűzrakó helyet és kerti kiülőt építettek a táborozók komfortérzetének javítása érdekében.


Olvasd tovább...
2017 július 18 kedd - 12:25:46     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról szóló 56/2008. (IV.25.) FVM rendelet alapján meghatározott feltételekkel az állattartó jogosult az állati hullákkal kapcsolatos szolgáltatások támogatására.
 
A támogatás célja az állattartó telepeken keletkező állati hulla ellenőrzött, biztonságos elszállításának és ártalmatlanításának (amely az állattartó költsége és kötelezettsége) elősegítése, ezáltal az állat-egészségügyi biztonság növelése.
 
Bővebb információ a Pest Megyei Kormányhivatal Ceglédi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály munkatársaitól kérhető. E-mail cím: cegled-elelmiszer@pest.gov.hu
 
Dr. Wetzelné dr. Terbe-Szabó Csilla
járási hivatalvezető
2017 július 18 kedd - 07:49:09     Egyesületi hírek      Hozzászólás0

barati_laszlo_hagyomanyorzo_abonyi_neptanc_egyuttes_abony_abony.hu_2017.jpgÚjabb oklevéllel bővült a Hagyományőrző Abonyi Néptánc Együttes büszkeség-gyűjteménye. 

Az együttes a Balatonszárszói Nemzetközi Néptánctalálkozón képviselte Abony városát 2017. július 15-én. A fesztiválra nyolc együttes kapott meghívást, köztük egy montenegrói csoport. A már több mint 5 éve működő együttes tagjai nagyon büszkék rá, hogy nemzetközi színtéren is megmutathatták tudásukat.


Olvasd tovább...
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
 
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények