Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2017 május 18 csütörtök - 16:44:26     Városi rendezvények      Hozzászólás0

Ideje: 2017. 05. 21. (vasárnap)
Helye: Abonyi Sportpálya, Imre u. 4.
 
Program:
09:45 Hivatalos megnyitó
10:00 Megye II. osztályú U16-os bajnoki mérkőzés
           Abonyi KID FC - Örkény SE csapatai között
12:00 Megye I. osztályú U14-es bajnoki mérkőzés
           Abonyi KID FC - Veresegyház VSK csapatai között
 
Díszvendég: Nagy Gergely, az NB I-es Vasas, Magyar U21 és felnőtt válogatott kapusa
Benkő Tamás, a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke

Támogatók:
Abonyi KID FC, Pintér és Társa Kft., GU-MO Sprint Team Kft., Új Tüzép, Peze Pékség, Magyar Vegyeskereskedés, Bujdosó Tibor E.V., Magyar Ildikó, Szilváshús Kft., Strand Kisvendéglő.

Médiatámogatók: Abony város hivatalos honlapja (abony.hu), Szolnok TV, Sportszelet

Minden érdeklődőt várunk sok szeretettel! A belépés díjtalan!

Jöjjön Ön is, szurkoljon az abonyi focisták sikeres szerepléséért! 

Nagyításért kattintson a plakátra!

2017 május 18 csütörtök - 16:34:58     Hivatali hírek      Hozzászólás0

levendulatargyak_keszulnek_abonyban_abony.hu_2017.jpgA levendulának számtalan jótékony hatása ismert. Nem csupán illatosít, és regenerál, de nyugodt alvást biztosít és rendkívül jó rovarirtó. Abonyban 2015 óta folyik a levendula-termesztés a közmunka-program keretein belül.
 
A betakarított levendula virágokat a téli időszakban dolgozzák föl, szárítás után különböző dísztárgyakat - levendula párnát, zsákot, szívet és egyéb kisméretű, illatosító textilformákat - készítenek belőle a szorgos kezek. A 100 %-ban illatos, levendula virággal töltött tárgyak nem csak esztétikusak, de igen kedvező áron vásárolhatók meg. Az apró színes levendula díszek lakásunk, gardróbunk ékességei és illatosítói lehetnek. Ha a párnájuk mellé teszik, garantáltan nyugodt lesz az álmuk.
 
A levendula tárgyak az alábbi helyeken és árakon vásárolhatók meg:

Piac- és Vásárcsarnok; Abonyi Lajos Művelődési Ház; Virágmindenség virágbolt (Kunfalviné); Agropont (Csernus); Kreatív-Boutique (Dudinszky); Divatüzlet (Szijjártóné); Design Sport és Divat (Szobonyáné); Gra-Fitt Papír, Írószer; Goods Market; Albertirsa Kertészet.
 
Kispárna: 350,-; Kis zsák: 350,-; Szív: 400,-; Kistáska: 450,; Nagy zsák: 450,-; Tripla: 550,-; Nagypárna: 800,-; Dobókocka: 850,-.
 
Szerző: Darányi Erika
Abony.hu fotó: Szilágyi Tamás
2017 május 18 csütörtök - 11:16:14     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Az utóbbi években jelentős számban keletkeztek az aratással, betakarítási munkákkal összefüggő tevékenységekből származó tüzek, melyek komoly károkat jelentenek mind a tulajdonosok, mind az önkormányzatok számára.

Ezen felül a tüzek eloltása - gyakran nagy kiterjedésük miatt - nem csak a hivatásos, de az önkormányzati tüzoltóságok, valamint önkéntes tűzoltó egyesületek eszközeit is lekötik, igénybe veszik. Mindezek figyelembe vételével kiemelten fontos, hogy a betakarítási munkákat végzők figyelmét felhívjuk az aratási munkák biztonságos végrehajtására, és az aratással összefüggő tüzek megelőzésének fontosságára.


Olvasd tovább...
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
 
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények