Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2017 március 01 szerda - 17:45:46     Intézményi hírek      Hozzászólás0

Féktelen nevetésbe fulladt a Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola farsangi délutánja, ahol az osztályok különböző kreatív produkciókkal örvendeztették meg az iskola tanulóit és a zsűri tagjait.
 
Énekes, zenés, táncos, verses darabok, jelenetek és paródiák is a színpadra kerültek 2017. február 27-én a Kultúra Házában. A vicces, olykor meghökkentő műsorszámok után azok a tanárok adhatták le voksaikat, akik nem osztályfőnökök, és minden osztályból egy fő is szavazhatott. A zsűri hat főszempont alapján hozta meg döntését:
 
A képre kattintva megtekinthetők a farsangi mulatság legizgalmasabb pillanatai.


Olvasd tovább...
2017 március 01 szerda - 12:57:56     közbiztonsági hírek      Hozzászólás0

eltunt_megtalalt_kerekpar_abony_abony.hu_2017.jpgLopott férfi kerékpárt találtak a rendőrök Szolnokon, melyet információk szerint Abonyból tulajdonítottak el. A kerékpár lopásának tényéről bejelentés nem történt.
 
A Rendőrség munkatársai keresik a képen látható világoskék színű, "Vortex" fantázianévre keresztelt férfi kerékpár tulajdonosát, hogy visszaadhassák számára. Akinek érdemi információja van a drótszamárról, vagy felismeri a saját kerékpártját, jelentkezzen az alábbi elérhetőségeken:
 
Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya
Timár Atilla c. rendőrzászlós
Tel.: 56/501-600 mellék: 19-55

Darányi Erika

Nagyításért kattintson a képekre!


lopott_megtalalat_kerekpar_abony_abony.hu_2017.jpg
2017 március 01 szerda - 12:22:44     Intézményi hírek      Hozzászólás0

Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy a Pingvines Óvoda nyílt napokat tart az alábbi időpontokban:

Központi épület (Bethlen G. u. 3-5.) 2017. március 28. kedd
Garas-féle telephely (Bethlen G. u. 8.) 2017. március 29. szerda
Arany János utcai telephely (Arany J. u. 8.) 2017. március 30. csütörtök

A nyílt napok 8-12 óráig tartanak óvodánkban.

Várunk szeretettel minden érdeklődő szülőt és gyermeket.
 
Sátorné Tóth Melinda
intézményvezető
2017 március 01 szerda - 11:20:27     közbiztonsági hírek      Hozzászólás0

traffipax_abony_abony.hu_2017.jpgPest megyében a mai napon is több ponton mérik a járművek sebességét a rendőrök.
 
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint 2017. március 1-jén (szerdán) 13:00-16:00 óra között sebességellenőrzésre lehet számítani a 4-es főút Abonyi elkerülő szakaszán.
 
Közlekedjenek körültekintően, tartsák be a sebességhatárokat! DE
 
Fotó: vezess.hu
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények