Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2017 február 24 péntek - 14:03:36     Intézményi hírek      Hozzászólás0

kidoboverseny_gyulai_iskola_abony_abony.hu_2017.jpgA Gyulai iskolában 2017. február 21-én kedden, kidobó versenyt szerveztek a testnevelők a felső tagozaton. A gyerekek lelkesen készültek, a versenyen 130 diák vett részt. Sikerült igen sok gyermeket megmozgatni. Fontosnak tartottuk a részvételt, a mozgás, a sport megszerettetését, a sportszerű magatartást.
A nebulók izgultak egy kicsit, de nagy elszántsággal vetették bele magukat a küzdelmekbe. Az osztálytársak a tornateremben drukkolhattak, jó hangulatban telt a délután. 
 
Első helyezett csapatok:
5. évfolyam: 5.ba
6. évfolyam: 6. a
7. évfolyam: 7. z
8. évfolyam: 8. ba
 
A verseny győztes csapatai serleget kaptak.

Gratulálunk a győztes csapatoknak és valamennyi résztvevőnek!
 
Az Abony.hu-nak beszámolt Szabó Irén és Szalinka Szilvia testnevelő.
 
A fotógaléria a képre kattintva tekinthető meg.


Olvasd tovább...
2017 február 24 péntek - 12:41:22     Hivatali hírek      Hozzászólás0

mucsi_zoltan_abony_toth_janos_abony.hu_2017.pngMárcius 9-től új sorozat látható a Duna Televízión az abonyi származású Mucsi Zoltán, Jászai-Mari díjas színművész főszereplésével, csütörtök esténként 20:30-tól.
 
Az új sorozatban a korábban az M1, majd a Duna Televízió műsorán évek óta sikerrel futó Munkaügyekből jól ismert Tóth János (Mucsi Zoltán) élete válságba kerül. Miután Jánost munkahelyéről kirúgják, és anyja (Csoma Judit) összeköltözik húsz évvel fiatalabb szeretőjével (Kőszegi Ákos), hősünk kénytelen 55 évesen új életet kezdeni. Elhagyja a családi fészket és összebútorozik vidéki unokaöccsével, Molnár Balázzsal (Csémy Balázs). Az agglegény János, akiről egész életében anyja gondoskodott, és a fiatal vidéki fiú, aki épp most kezdi gyógyszerész tanulmányait a fővárosban, együtt indul el a felnőtté válás rögös útján. Munkavállalás, pénz, siker és szerelem a cél, de helyzetükön nem könnyít a felbukkanó takarítónő, Valika (Bozó Andi) és lobbanékony lánya, Szilvi (Rujder Vivien) vagy a kétes erkölcsű pszichológus-vállalkozó, Dr. Angyal (Szabó Simon) sem. DE
2017 február 24 péntek - 10:10:31     közbiztonsági hírek      Hozzászólás0

hatarvadasz_toborzo_cegled_abony_abony.hu_2017.jpgTovább folytatódik a határvadászok toborzása, 2017. február 20-án például a Ceglédi Rendőrkapitányságra várták az érdeklődőket. Egy abonyi férfi, Pinviczki György is részt vett a tájékoztatón. Őt főtörzsőrmester édesapja és a hazaszeretete motiválja a képzés elvégzésére.  A jelentkezőket alkalmassági vizsgára várják, leellenőrzik életvitelüket, majd fél éves képzést kapnak, ami után vizsgázniuk kell.
 
"Kezdje meg a felvételi eljárást és legyen ön is határvadász" - szól az országos felhívás. A rendőrség már jó néhány településen tartott toborzást. Most ismét Ceglédre érkeztek. Az Országos Rendőr-főkapitányság által kiírt határvadász pályázatra a 18. életévüket betöltött, a felvételi követelményeknek megfelelő magyar állampolgárok jelentkezését várják. 2017. február 20-án a Ceglédi Rendőrkapitányságon egy abonyi férfi, Pinviczki György is érdeklődött, szívesen jelentkezne határvadásznak.


Olvasd tovább...
2017 február 24 péntek - 09:25:07     Sporthírek      Hozzászólás0

abonyi_kezilabda_club_karitasz5_abony_2016.jpgFebruár 18-án, hazai pályán a Mogyoródi KSK csapatait fogadtuk a Pest megyei bajnokság 16. fordulójában, kiknek otthonából a korábbi 6. fordulóban elhoztuk a 4 pontot. Ezúttal sem volt szabad hibáznunk, pontokat vesztenünk. Ehhez mérten a hullámzó teljesítmények ellenére, kiváló védekezéssel, magabiztos győzelmeket arattunk.
 
Junior mérkőzés:
Abonyi KC - Mogyoródi KSK 37:29 (19:13)
Játékosok: Bagi S. (9), Benyus M.(1), Bugyi Cs. (1), Bugyi M.(5), Komáromi Z.(3), Majoros L.(1), Prunner A.(4) Szabó K.(1), Újhelyi T. (8), Varga A.(4), Varga M.
Kapus: Bugyi G., Pintér L.
 
Mérkőzés eredményének alakulása: 5.p 1;2 10.p 4:5; 15.p 7:6; 19.p. 10:6; 22.p 12:10; 26.p. 13:11; 30.p 19:13; 33.p. 20:14; 38.p. 23:15; 44.p. 26:18; 50.p. 29:21; 55.p. 32:23; 60.p. 37:29;


Olvasd tovább...
2017 február 24 péntek - 08:57:31     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók      Hozzászólás0

Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2017. március 1-től az alábbi menetrend módosításokat vezetjük be a helyközi autóbusz menetrendeket érintően:
 
4640 Szolnok-Abony autóbuszvonal:
370 sz. (Abony, Kossuth tér indul 5:50 órakor, Szolnok, aut. áll. érk. 6:18 órakor) munkanapokon,
 
368 sz. (Abony, Kossuth tér indul 5:55 órakor, Szolnok, aut. áll. érk. 6:23 órakor) munkaszüneti napok kivételével naponta közlekedő járatokat egységesen 5 perccel korábban közlekedtetjük,
 
311 sz. (Szolnok, Jubileum tér ind. 5:23 órakor, Abony, Kossuth tér érk. 5:46 órakor) tanszünetben munkanapokon,
 
371 sz. (Szolnok, aut. áll. ind. 5:25 órakor, Abony, Kossuth tér érk. 5:54 órakor) munkaszüneti napok kivételével naponta.


KMKK KÖZÉPKELET-MAGYARORSZÁGI Közlekedési Központ Zrt.
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

***** 
*****
*****
*****
*****
*****
 
*****
*****
*****
 
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények