Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2017 február 10 péntek - 16:16:26     Sporthírek      Hozzászólás0

abonyi_kezilabda_club_pest_megyei_bajnoksag_ullo_abony_abony.hu_2017.jpgBajnokságunk 14. illetve 15. fordulójában a felnőtt csapatukkal előkelő 3. helyen, junior csapatukkal a 10. helyen álló Üllői VKSK fogadtuk. Mind játékosaink, mind pedig publikumunk nagyon várta már az év első hazai mérkőzését. Az üllői játékosokon kívül, mindenki önfeledten távozott a sportcsarnokból, hiszen csapataink látványos, magabiztos játékkal tartották itthon a 2-2 pontot.
 
Junior mérkőzés első negyed órája tartogatott izgalmakat, de aztán a fiúk felvették a meccs ritmusát és szinte az első félidőben eldöntötték a mérkőzést. Ennek ellenére Nagy Attila csapata 60. percig fegyelmezetten játszott és igen gólzáporos mérkőzést produkált a kilátogató nézőknek. 21:9-es félidőt követően 47:22 eredménnyel zártuk ezt a bajnokit. A sikert egy negatív dolog is kísérte, ugyanis a bemelegítés során bokasérülést szenvedett Kiss Döme. Vélhetőleg hosszabb kihagyást igényel felépülése, akinek ezúttal is mielőbbi gyógyulást kívánunk. 


Olvasd tovább...
2017 február 10 péntek - 09:11:36     közbiztonsági hírek      Hozzászólás0

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya G. Lóránt 35 éves abonyi lakos ellen.
 
A gyanúsított a jelenlegi adatok szerint 2017. február 7-én a délutáni órákban többször becsengetett egy veresegyházi családi házba, körbejárta az ingatlant és mivel onnan senki nem jött ki, bement az udvarra, betörte a teraszajtó üvegét és a házból egy laptopot, valamint ékszereket tulajdonított el.
 
Néhány perccel később ugyanezzel a módszerrel ment be egy másik családi házba, azonban az otthon tartózkodó tulajdonos megzavarta, ezért elfutott a helyszínről.A gödöllői rendőrök a betörések utána város egyik utcáján elfogták a 35 éves férfit, előállították, majd őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki. Megtalálták nála és lefoglalták az eltulajdonított laptopot és ékszereket is.
 
A Gödöllői Járásbíróság 2017. február 9-én elrendelte G. Lóránt előzetes letartóztatását - tájékoztatott a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság.
 

Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
 
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények