Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2017 január 31 kedd - 17:01:05     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal Ceglédi Járási Hivatal Abonyi Okmányirodájában (2740 Abony, Kossuth tér 1.) az ügyfélfogadás 2017. február 1. napján szerdán 8.00-12.00 óráig valamennyi ügytípus esetében átmenetileg szünetel.
 
A ügyfélfogadás szünetelésének idejében a járási hivatalhoz tartozó Ceglédi Okmányirodában van lehetősége teljeskörű ügyintézésre.



Olvasd tovább...
2017 január 31 kedd - 14:11:34     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók      Hozzászólás0

A szolgáltató tájékoztatása szerint karbantartás miatt áramszünet várható az alábbi helyeken:

2017. február 13-án (08:00-16:00 óra között)
Baross Gábor utca / Páros házszám / 6 - 14 / Szövetkezet utca / Egész utca / Móricz Zsigmond utca / Egész utca / Akácos utca (volt Néphadsereg u.) Egész utca

(08:30-14:30 óra között)
Mogyoró utca / Piszke utca / Egész utca / Nép utca / Egész utca / Bajtárs utca / Egész utca
 
2017. február 20. (08:00-14:00 óra között)
Tószegi út / Páros házszám / 84 - 92 Tószegi Baross u. sarok átemelőnél / Páratlan házszám / 101 - 109 Tószegi Baross u. sarok átemelőnél

2017. február 24. (08:00-16:00 óra között)
Serkeszék dűlő / 2 / Kospart dűlő / 6 / Lóherés dűlő / Páros házszám / 12 - 58 / 9000 - 9006 / 185 / Zsombékos dűlő / 9001 Csaba és Czanik KFT Zsombékos dűlő 9001 / Belsőerdő dűlő / 8 / 9 / 28 
 
2017 január 31 kedd - 10:22:46     Városi rendezvények      Hozzászólás0

 
2017. február 5-én (vasárnap) 08:00 órai kezdettel rendezik meg a 18. Szegfű Kupa kispályás teremlabdarúgó-tornát, melyre várják a csapatok jelentkezését.
 
Helyszín: Varga István Városi Sportcsarnok
 
MSZP Abonyi Szervezete


2017 január 31 kedd - 09:50:39     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Több megyében és Budapesten is harmadfokúra emelték az ónos eső veszélye miatti figyelmeztetést.

    Az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez kedd délelőtt eljuttatott veszélyjelzése szerint Budapestre, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér és Tolna megyére a legmagasabb fokú (piros) figyelmeztetést adták ki. Szintén az ónos eső veszélye miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki Komárom-Esztergom, Somogy és Veszprém megyére. Elsőfokú a figyelmeztetés Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Zala megyében.

    A közútkezelő azt közölte: ónos eső esetén lehetőleg senki ne induljon útnak. A katasztrófavédelem is kiemelte: mindenki tájékozódjon az aktuális meteorológiai helyzetről és az útviszonyokról.
2017 január 31 kedd - 08:23:16     Hivatali hírek      Hozzászólás0

bankkartyas_adofizetes_nav_abony_abony.hu_2017.jpgInterneten keresztül bankkártyával is kiegyenlíthető lesz az adótartozás: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén fokozatosan vezeti be az új szolgáltatást - közölte a NAV az MTI-vel kedden.

    Az idén január 1-jén életbe lépett szabály szerint adótartozásukat interneten, bankkártyával is kifizethetik az adóazonosító jellel, illetve adószámmal rendelkező magánszemélyek és az egyéni vállalkozók a leggyakrabban fizetendő adónemeknél. Ilyen például a személyi jövedelemadó vagy az egészségügyi hozzájárulás. A különböző adók egyetlen tranzakcióval fizethetők, így az átutalás csak egyszeri költséggel jár.
    A tájékoztatás szerint a virtuális fizetési mód az eBEV szolgáltatás része lesz, amihez ügyfélkapus regisztráció és megfelelő jogosultság szükséges.


Olvasd tovább...
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
 
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények