Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2012 június 06 szerda - 12:44:30     Hírek      Hozzászólás0
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az E.ON Hungária Zrt. honlapján meghirdetettek alapján Abonyban az alábbi időpontokban, és helyeken áramszünet lesz:


2012.06.15. 7 óra 30 perctől 16 óráig: Damjanich út, Corvin J. út, Gergely út, Aulich L. út, Kazinczy F. út, Abonyi L. út 1-38.sz.-ig, Nagy S. út, Kiss E. út, Lázár V. út, Szt.László úton nagyobb mint 5.sz., József A. út, Munkás út, Park út, Magtár út, Gyarmati (Rózsás D. Mikes-Kazinczy út között, Mikes út, Illyés Gy. út, Hold úton, Dembinszky út, Szolnoki út páros 52-96.sz.-ig, Mária Terézia út 6-14.sz.-ig, Szent Margit út, Tóth út, Béke út, Gárdonyi G. út 1-9.sz-ig, Temető út 1-5.sz-ig, Liget út, Losonczy út 1., 4., 5., 6.sz. alatt, Vécsey K. út, Nyírfa úton

2012.06.19. 8 órától 16 óráig: Ceglédi u páros 2-20-ig, Degré Alajos teljes, Dózsa Gy u   ( SPÁR is ) 2,5,6, Eötvös J u   2-10 ig, Kossuth Ferenc   1., Nagykőrösi 1-65-ig, Rádai u 1-11-ig, Széchenyi István   teljes, Szilágyi Erzsébet     teljes   (üzletsorok is), Bocskai I   5., Imre u teljes, Szabolcska u 1-6 ig, Tompa Mihály   u teljes, Petőfi Sándor u teljes, Kossuth Ferenc u teljes, Kőrösi Cs Sándor teljes, Márk u teljes, Endre   u teljes, Rákóczi u   2-35-ig, Bethlen G u   teljes, Péter u teljes, János u   teljes, Kécskei u 1-23-ig, Függetlenség u páratlan1- 15, páros   2-6 ig, Vasút u Vasút köz     7-Függetlenség útig, Arany János teljes, Dorottya   teljes, Hunyadi J u teljes, Kálvin János   u teljes, Luther Márton teljes, Csiky Gergely   teljes, Deák F u   teljes, Báthori István u   teljes, Jókai M u   teljes, Tószegi u páratlan 1-13, Páros 2-16-ig, Szolnoki u páratlan 13-61, páros 14-52-ig

2012.06.19. 8 órától 16 óráig:
Spar Áruház Ceglédi út 8. sz., Fogorvosi Rendelő Vasút út 15. sz., Somogyi Ált. Iskola Kálvin J. út 3. sz., Gyulai Gaál Miklós Ált. Iskola Kálvin J. út 9. sz., Bihari János Zeneiskola Kálvin J. út 1. sz., Kézmű Nonprofit Kft. Függetlenség út 10. sz. alatt
2012 június 06 szerda - 12:36:55     Hírek      Hozzászólás0

Tájékoztató
2012 június 06 szerda - 10:55:59     Hírek      Hozzászólás0

Nemzeti Vágta
A rendezvénnyel kapcsolatos információkért kattintson a képre!
Hírkategóriák
Abonyról

Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények