Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'Önkormányzati hírek'
2020 január 21 kedd - 15:28:49     Önkormányzati hírek     Hozzászólás 0


Megkezdődött a Kormány által meghirdetett Kisváros Fejlesztési Program kidolgozása. Abony város jövőbeni fejlesztései érdekében kiemelten fontos, hogy már az előkészítési szakaszba is bekapcsolódhassunk. 


Pető Zsolt polgármester a mai napon tagja lett annak a munkacsoportnak, melyet szakmai egyeztetéshez állított fel a Települési Önkormányzatok Szövetsége. A polgármester elmondta, hogy továbbra is a helyi gazdaság fejlesztését tartja a kulcsterületnek, ezért elsősorban a helyi gazdaság versenyképesség és a munkahelyteremtés támogatását kidolgozó szakmai csoport munkájában vesz részt. Kidolgozásra kerül többek között a helyi közutak, intézmények, műemlékek, sportlétesítmények, valamint a közösségi rendezvények támogatására vonatkozó javaslat is. A munkacsoportnak ez év április első napjaiban kell átadnia javaslatait a Kormánynak. Várhatóan ez év őszén jelenhetnek meg azok a pályázatok, melyek jelentős fejlesztési forrásokat hozhatnak Abony város számára is.
2020 január 14 kedd - 12:19:38     Önkormányzati hírek     Hozzászólás 0

Virág István, a MÁV vezérigazgató- helyettese felkérte Kiss Gábort a MÁV pályavasúti területi igazgatóját, hogy tartsanak Pető Zsolt polgármesterrel közösen helyszínbejárást az abonyi vasútállomáson. Erre január 13-án a kora délutáni órákban került sor. A MÁV illetékese rendkívüli módon segítőkésznek bizonyult. A helyszíni bejárás után Kókai - Dudinszky Mónika alpolgármester asszonnyal folytatták tovább a megbeszélést, a Polgármesteri Hivatalban. 



A vasúti szakember nyitott volt a polgármester kéréseinek irányában, így számos, az utazóközönséget nagyon pozitívan érintő változás várható a közeljövőben. Az önkormányzat és a MÁV együttműködési megállapodást köt majd, melynek köszönhetően több kisebb- nagyobb felújítást, illetve fejlesztést is végrehajtanak. Így a vandálok megfékezése érdekében a tervek szerint kamerarendszert szerelnek fel. Fontos és aktuális teendő az utasok komfortérzetének növelése érdekében egy váróterem megnyitása. Jelenleg sajnos a váró ajtaja zárva van. Kiss Gábor ígéretet tett arra, hogy az egyik várótermet felújítják, és az ezt követően az utasok rendelkezésére áll majd. A fenntartásról, tisztán tartásról, az állagmegóvásról a helyi önkormányzat segítségével gondoskodnak. Gondot okoz a MÁV állomáson az is, hogy régóta nem vitték el a felhalmozódott lombhulladékot, mely közegészségügyi szempontból sem kedvező. Ennek elviteléről, illetve a bozótos rész kivágásáról, és egyéb területek rendbetételéről is közösen gondoskodik Abony és a MÁV, amennyiben létrejön a megállapodás. Szóba került többek közt az illemhely kérdése is. A régi WC épület elbontásra kerül, a MÁV állomás elől átkerül az ideiglenes illemhely, Pető Zsolt polgármester kérésének megfelelően. Annak lehetőségét is vizsgálni fogja a MÁV, hogy hogyan és hol lehet állandó vizesblokkot kialakítani az állomás épületében. Ezek mellett számos kérdésben egyeztetés történt, a fejleményekről beszámolunk Önöknek!


Lőrinczy Veronika
2020 január 09 csütörtök - 13:07:58     Önkormányzati hírek     Hozzászólás 0

Pető Zsolt polgármester kezdeményezésére január 9-én megalakult Abonyban az úgynevezett Vörös kód Bizottság, melynek feladata a nehéz élethelyzetben lévő lakosok segítése az extrém hideg időszakban. Abonyban az ezzel kapcsolatos jelzőrendszer évek óta remekül működik, ennek ellenére fontos a szakemberek folyamatos egyeztetése a témában. Emiatt egyeztettek a Polgármesteri Hivatal, a rendőrség, a Családsegítő Szolgálat munkatársai. A cél az, hogy egyetlen abonyi lakos se kerüljön krízishelyzetbe a téli időszakban, és kapja meg azt a segítséget, amellyel átvészelheti a telet. 

Még 2017-ben döntöttek országosan a vörös kód intézményének bevezetéséről. Ez azt jelenti, hogy ha extrém hideg jön, akkor kiadják a vörös kódot. Ez elsősorban a szociális ellátórendszerben dolgozóktól kíván még nagyobb odafigyelést a nagy hidegben, de részt vesz benne a polgármesteri hivatal, és a rendőrség is. A Vörös kód akkor lép életbe országosan, ha a levegő hőfoka mínusz 10 Celsius fok alá csökken. Deákné Orosz Zsuzsanna a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Humán Szolgáltató Központjának intézményvezetője a megbeszélésen elmondta, hogy ők természetesen nem várják meg az extrém hideget, mindenkinek segítenek, e felett a hőmérséklet felett is. Az intézményvezető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy csak azon tudnak segíteni, aki ezt hagyja. Sajnos a segítségről való lemondás az állampolgár joga, és erre Abonyban is van példa. Ennek ellenére ők mindent megtesznek, hogy az extrém hidegnek ne legyenek áldozatai. 

A Vörös kód Bizottság ülésén részt vett Korbély Csabáné, Abony Város Önkormányzat Humánpolitikai Bizottságának elnöke is, aki szintén sokat tesz annak érdekében, hogy elesett, és segítségre szoruló embertársaink ne legyenek bajban. A bizottsági elnök asszony kiemelte annak fontosságát, hogy a szomszédoknak is figyelniük kell egymásra, ezzel sok tragédia megelőzhető. Pető Zsolt polgármester a megbeszélés végén kérte, hogy írjanak levelet a háziorvosoknak és a védőnőknek, és vonják be őket is a jelzőrendszerbe. A megbeszélésen a jelenlévő szakemberek kiemelték az Abonyi Karitász Szolgálat áldozatkész munkáját, mely szervezettel szintén folyamatosan együttműködnek. 

Lőrinczy Veronika
2020 január 09 csütörtök - 10:54:08     Önkormányzati hírek     Hozzászólás 0


Több szempontból is újdonságnak számított az idei év első véradása szerdán Abonyban. A korábban megszokottól eltérően délutáni időpontban zajlott az alkalom 13 és 16 óra között. 26 véradó adta önként a vérét, hogy segíthessen a betegeken, akiknek ezúton is hálásan köszönjük önzetlenségüket. Továbbá várjuk a visszajelzéseket, hogy a jövőben tervezhetünk-e még hasonló délutáni véradást vagy maradjon a korábbi 9 és 14 óra között tartott véradás. 


A visszajelzéseket itt kommentben vagy a Vöröskereszt Cegléd facebook oldalán keresztül várjuk, valamint jelezhetnek az Abonyi önkéntes véradószervezőkön keresztül is. A másik különlegessége az alkalomnak az volt, hogy a Szolnoki Hetényi Géza Kórházból érkezett a vérellátó szakmai csapat, akik idén januártól átvették a Ceglédi Toldy Ferenc Kórháztól az Abonyi véradások lebonyolítását. Azt kell, hogy mondjam kedvességükkel és szakértelmükkel mindenkinek szimpatikusak lettek, így a következő alkalmakon már ismerősként köszönthetjük őket. 

A szabályok szigorodtak kicsit az idei évtől, így akinél nem volt fényképes igazolvány, illetve TAJ kártya, sajnos nem jelentkezhetett véradásra. Kérjük az Abonyi véradókat, hogy szokjuk meg az új eljárást, így a véradási alkalmakra figyeljünk, hogy nálunk legyenek a szükséges iratok. További különlegességként emelném ki az Abonyi önkéntes véradószervezői csapatot Pintér Zsuzsanna vezetésével, akik nagy erőkkel vetették bele magukat a munkába így már el is kezdték frissíteni az Abonyi új és rendszeres véradók nyilvántartását. Nagy segítség ez, hiszen egy-egy irányított véradás alkalmával van valami a kezünkben, ami alapján célzottan vehetjük fel a kapcsolatot azokkal a véradókkal, akik tudnának segíteni ilyen helyzetekben. 

A két ünnep között is nagy erőkkel dolgozott a csapat és segítettek egy Abonyi hölgynek, akinek műtétjének elvégzéséhez volt szükség vérre. Az önkéntes csapat a családdal együttműködve megszervezték, hogy több Abonyi véradóval közösen elutaztak a Szolnoki Kórházba irányított véradásra. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki ebben az akcióban részt vett. Reméljük, hamarosan hírekkel is szolgálhatunk a hölgy állapotáról. 

Több kedves véradó is jelezte, hogy betöltötte a véradási korhatárt, a 65. évet így már nem tudnak jönni az alkalmakra. Egyikük süteménnyel is kedveskedett így neki ezúton üzenjük, hogy isteni finom volt, nagyon köszönjük illetve neki és mindenkinek, aki jelezte, hogy már nem tud jönni a jövőben kívánunk jó egészséget és köszönjük nekik hogy rendszeres véradók voltak. Végül még egy különlegességét emelném ki a véradásnak. Én személy szerint, mint Vöröskeresztes véradó felelős átadom a stafétát Vank Nándorné Ilonának, aki szintén részt vett a szerdai véradáson. Kérem kedves véradóinkat, hogy forduljanak hozzá bizalommal a jövőben, illetve ezúton is kívánok neki sok sikert a munkájához. A következő alkalom a megszokott időben lesz, mint ahogy a tavalyi évben, szerdán 9 és 14 óra között március 18-án. 


Vasvári Lászlóné Gulyás Szilvia 
Területi munkatárs 
Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezet 4. sz. terület
2019 december 26 csütörtök - 10:33:36     Önkormányzati hírek     Hozzászólás 0


A közelmúltban Pető Zsolt polgármester, Korbély Csabáné önkormányzati képviselő, Dr Gáspár Anita aljegyző, valamint a Múzeum Baráti Köre köszöntötte otthonában a 100. születésnapját ünneplő Biró Béla bácsit. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy én is felkereshettem Béla bácsit, és gondozóját Margitkát, akikkel interjút készítettem. A 100 éves abonyi férfi maga a mesélő történelem, régi idők tudója és ismerője. 

Béla bácsi irigylésre méltóan tökéletes memóriájával emlékezett vissza a múltra. A házban példás rend, tisztaság, és igazi szeretet honolt. Felemelő érzés volt a beszélgetés, melyet ezennel szeretettel teszek közzé karácsony alkalmával. Az interjú a szeretet ünnepéhez illik, hiszen a gondoskodás és feltétlen szeretet igaz meséje ez. Persze a hosszú élet titkára is kíváncsi voltam. Béla bácsi sokat sejtetően mondta, hogy szesz- és füstmentes életet élt, és persze a szebbik nem irányában sem habzsolta ez életet. „Jó gondozóm van, Margitka! Az Isten tartsa meg, mert az Isten után csak ő van aki gondoz engem.”- mondta Béla bácsi 


Béla bácsiék végtelen szeretetben éltek feleségével, akit a Teremtő már sok esztendővel ezelőtt magához szólított. Margitka néni is özvegyasszony.

„Abonyban születtem 1919. december 23-án. Január 6-án kereszteltek meg a Katolikus Templomban Abonyban. 1927-ben mentem első osztályba. Ott volt az iskola a Szelei úton, akkor még palatábla volt. A negyediket elvégeztem és mentem a polgári iskolába. 1935-ben bekerültem a temetkezési vállalathoz, mint kifutó gyerek. Ott töltöttem 45 évet, majd nyugdíjba mentem. 1940-ben voltam katona. Kétszer voltam a fronton, vége lett a háborúnak, fogságba estem. Hat hónap után, mert jól viselkedtem hazaengedtek. Újra mentem dolgozni a temetkezéshez. Nincsenek gyermekeim. A feleségem 11 éve meghalt. 21 éve gondoz Margitka. A felségem egyszer kijött a virágos kertbe utánam, sírva, hogy nem tud főzni, nem tud állni. A lábai tönkrementek. Mondtam neki, hogy ezért nem kell sírni, van nekünk pénzünk, hozatunk ebédet. Gyenge lesz ez az ebéd, próbáljunk valakit... Az első, akit megkerestünk, nem vállalta, hazamentem, mondta a feleségem, hogy keressem meg Margitkát, aki így került hozzánk. Mosott, főzött, takarított, mindent megcsinált, kísérgetett engem, mert nekem a látásom gyenge. 



Nyugodtabb volt a régi világ, és mindenki megadta a tiszteletet a másiknak. Ha mentek befelé a városba, a tanyáról köszöntek egymásnak az emberek: „Adjon Isten!”. Szerették egymást az emberek, mentek egymáshoz segíteni. Sajnos ma, ha valaki összeesik az utcán, akkor sem segítenek rajta. Ma már nincs az a tisztelet.... A mai világban nagy hiba, hogy a szülők nem foglalkoznak a gyerekkel, elmennek dolgozni aztán jól van. Az volt a jó mikor a feleség nem dolgozott, a férj hazament, terített asztal várta. Margitka a lelkit kiteszi értem. Mindkettőnknek alkalmazkodni kell, be kell látnom, hogy én öreg vagyok, ő meg fiatal! (Margit néni közbeszól: Két év múlva 80 leszek!) 


Én is szavaztam az önkormányzati választásokon. Saját magam mentem el Margitkával. Nem vagyok megelégedve az eddigi abonyi fejlesztésekkel. Régen sok terve volt a városnak, de ezek nem valósultak meg, ezek mind elaludtak sajnos. Régen a parókia és a templom közt piac volt. Kocsiról árulták a krumplit, a káposztát. Nem vagyok megelégedve sajnos a fejlődéssel. Nem akarok senkit megsérteni, de tanulatlan emberek voltak a vezetőink. Lehet, hogy munkára kifogástalan becsületes ember, de nem oda való. Bízom benne, hogy ez most jó lesz Abonynak! Fiatal gárda, máshogy fogják fel a dolgot. Bízom a polgármester úrban és a csapatában. Azt mondtam neki, hogy a Jó isten segítsen, hogy boldoguljatok, mert nem egyszerű dolog ez. Máról holnapra nem megy ez, ehhez idő kell. 


Rendszeresen járnak a templomba is, minden vasárnap a fél kilences misére mennek. Betelefonálós műsorokat néznek a TV-ben. Végtelen szeretetben figyelnek és vigyáznak egymásra. Béla bácsi gondozója Margitka néni három fiú édesanyja. Nagyon szeretik Margitka fiai Béla bácsit, mindig kérdezik a telefonban, hogy hogy van. Ragaszkodnak hozzá nagyon. Béla bácsi házában Margitka néni egyik fia lakik, az idős ember naponta elmegy oda. Különösen nyaranta jár sűrűn, mert sok szeretettel gondozza növényei, káprázatosan virágzó kaktuszai vannak, melynek csodájára járnak. Béla bácsinak a mindene a virágoskert, no meg Margitka néni, akinek végtelenül hálás a segítségért és szeretetért, amit kap az idős asszonytól. Így is lehet, nem hétköznapi módon, nem hétköznapi igazi szeretetben élni. Nekik megadatott, és ez az igazi karácsonyi történet, nem is mese.... 


Lőrinczy Veronika
2019 december 23 hétfő - 09:12:35     Önkormányzati hírek     Hozzászólás 0

 

Készülünk a karácsonyra- 7. rész - Cikksorozatunk kapcsán Abony Város Önkormányzatának képviselőit kerestem meg, hogy meséljenek nekünk arról, hogy mit is jelent számukra a karácsony, és hogyan töltik szeretteik körében az ünnepet. Hetedik interjúmban Mészáros László önkormányzati képviselőt kérdeztem családja karácsonyi hagyományairól. Mészáros László települési képviselő háromgyermekes apuka, akinek az életében a kereszténység, a vallás igen fontos szerepet tölt be. Az önkormányzati képviselő már több évtizede dolgozik Abonyért, pénzügyi ismeretei kimagaslóak, szereti munkáját, szereti Családját és persze Abonyt. Mészáros László egy szép karácsonyi verset is küld az abonyiaknak.





Ady Endre: Karácsony vers részlet 

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

Az egyedüli dolog, amiért érdemes ezen a földön élni, az az, hogy az ember tudjon szeretetet adni és elfogadni. Csak ez teheti boldoggá minden napjainkat. Milyen egyszerűen hangzik, és mégis olyan nehéz megvalósítani! Minden napjainkban ez mégsem jelenik meg. Életünket kitöltik a munkahelyi problémák, aggódás a családtagjainkért, barátainkért. Ezáltal életünkbe észrevétlenül belopódznak a „szürke hétköznapok”. 


A Karácsony azonban egymáshoz vezet bennünket. Nem csak egy ünnep, hanem egy érzés. Szépségét nem az ajándékok nagyságával kell mérnünk, hanem egy olyan ajándékkal, amiből mindenki részesülhet, amit mindenki adhat, ez pedig a szeretet. A karácsony nemcsak a keresztény emberek számára fontos ünnep, hanem a világon mindenhol örömünnep. Eredeti üzenete valamiért az évek során kicsit elveszett, a szeretet időnként elhalványulni látszik. Fényét azzal tudjuk erősíteni, ha a karácsonyfa alá az ajándékokkal együtt elhelyezzük szívünk szeretetét is. 

Ezt az ünnepet az emlékezés, az együttlét élménye, a boldogság érzése különbözteti meg a hétköznapoktól. Egymásra mosolygunk, mert együtt lehetünk. Meggyújtjuk a gyertyákat, és emlékezünk azokra is, akik már nem lehetnek velünk. Kívánom, hogy őrizzünk meg ebből az ünnepi pillanatból minél többet az újév hétköznapjaira, hogy azokból ünnepit, méltóságteljeset, a hétköznapitól eltérőt varázsoljunk. 

Hogyan telik egy Karácsony nálunk? 

Az Adventtel, vagyis december elejével kezdődik az ünnepi előkészület. Igyekszünk a „rorátén” (hajnali mise) részt venni, a gyerekek pásztorjátékkal, karácsonyi dalok tanulásával várják Jézus születését. Az ünnepi menü hagyományos, Szenteste halászlé, rántott hal, és mákos guba, Karácsony napján húsleves, töltött káposzta, és sültekből áll. A sütemények között a bejgli, valamint a mézes kalács elmaradhatatlan. Nálunk a Karácsonyfa is hagyományos, amit klasszikus díszekkel díszítünk.

Az ünnepi forgatag záró akkordja, egy hagyományos „nagy családi találkozó”, ahol 30-40 vagyunk, a pici gyerektől a család legidősebb tagjaival bezárólag. Program a közös éneklés, vacsora, kötetlen beszélgetés. Mit is kívánhatnánk magunknak a következő évre? Természetesen mindenkinek egészséget, boldogságot, békességet, anyagi biztonságot. 

Végezetül egy ismeretlen szerző soraival kívánok minden Abonyi lakosnak békés, boldog karácsonyi ünnepeket:  

Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni. Higgy a csodában, mert teli van vele az élet. De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban, mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai.”



Mészáros László városi képviselő
2019 december 21 szombat - 14:26:32     Önkormányzati hírek     Hozzászólás 0


Készülünk a karácsonyra- 6. rész - Cikksorozatunkban Abony Város Önkormányzatának képviselőit kerestem meg, hogy meséljenek nekünk arról, hogy mit is jelent számukra a karácsony, és hogyan töltik szeretteik körében az ünnepet. 

Hatodik interjúmban Járdány Vanda önkormányzati képviselőt kérdeztem a családja karácsonyi hagyományairól. Járdány Vanda neves, köztiszteletben álló fényképész, nagycsaládos anyuka, aki játékboltot is vezet. Ezek mellett a mindig tevékeny, örökmozgó Vanda a Városunk Fejlődéséért Egyesület adventi programsorozatát is megszervezte. A képviselő asszony Családja is közismert városunkban, édesapja és nagypapája is fényképészként dolgozott. A szókimondó és extravagáns, szeretettel tele Vanda karácsonyi sztorija is éppen olyan laza, mint ő maga. Fogadják tőle szeretettel! 

Vanda írja: 

Karácsonyi készülődés. Lőve kérésére. Imádom a kéréseit! Az egész ott kezdődött, hogy tavasz, meg méhecskék meg Ámor nyila így az összes Gyerek karácsony tájékán született. Még a férj is. Így ez az időszak a családi ünnepségek tömkelege. A Játékboltos rohamot, a karácsonyi fotózásokat, a tűzijáték pakolászást a család már megszokta.

Ezt húzták, egy kereskedő, vállalkozó fényképész játékboltos tűzijátékos anyucit. Tudják, hogy anya ilyenkor éjszakánként árut vesz át, éjjel megy a mosógép, nincs vasalt ing, nincs mézeskalács illat meg szegfűszeges narancshéj. Nem kell a leégett bejglit és kiszáradt mézeskalácsot megkóstolniuk, hiszen reggelente kiadom a virtuális étkezési jegyeket, amiket a mamáknál lehet beváltani, itthon mindenki eszik azt, amihez hozzájut csellel, vagy Shrekes macskaszemekkel apára nézve . 

A lakás november közepe óta fel van díszítve. Ez arra jó, hogy mindenki ráhangolódjon a karácsonyi őrületre, és vésse az eszébe, hogy ilyenkor nincs. Anyaaaaa...hol a zoknim, meg... Vigyél már el a körmöshöz!
De! Mielőtt rám küldené valaki a gyámügyet, vagy a lelki segélyszolgálatot, tisztázzuk, hogy van egy anyukám, aki olyan igazi mézeskalács sütögető fajta. Aki nem eszi meg a szaloncukrot mielőtt feltenné a fára. Akinél meleg van és szeretet, karácsonyfa, sült liba és mogyoró. December 24-én nála lecsapódik az összes rohanó rokon, körbeüljük a terített asztalt, degeszre esszük magunkat, eldőlünk a kanapén, pihegünk és nevetünk a gyerekeken ha hisztiznek, hogy nem azt hozta a Jézuska amit kértek. 

Idén másképp fogom tervezni a karácsonyt. Karácsony másnapján Krupiékhoz megyek, úgysem lesznek otthon és megeszem a maradék lazacot és rákot. Lefényképezem Kókai- Dudinszky Móni karácsonyfáját és abból lesz képeslapom. Kérek Ilike mákos Guba tortájából egy szeletet. 

Huszonnyolcadikára kiheverem a rengeteg kaját és szaladok be táncolni a Főtérre! 

Minden kedves abonyinak, és nem abonyinak is Boldog Karácsonyt, kellemes Új Esztendőt kívánok magam és Családom nevében! VANDA” 

Kikerekítette: Lőrinczy Veronika
2019 december 20 péntek - 19:10:33     Önkormányzati hírek     Hozzászólás 0

Készülünk a karácsonyra- 5. rész Cikksorozatunkban Abony Város Önkormányzatának képviselőit kerestem meg, hogy meséljenek nekünk arról, hogy mit is jelent számukra a karácsony, és hogyan töltik szeretteik körében az ünnepet. Ötödik interjúmban Szűcs Sándort a Fidesz- KDNP képviselőjét, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium igazgató- helyettesét, köztiszteletben álló tanárát kérdeztem. Szűcs Sándor képviselő úr tanári szakmájához híven egy szép verset küld az abonyiaknak karácsonyra.



Karácsonyi himnusz 

Örök Istenség ragyogása, Krisztus,
életet, fényt hoz a világba jöttöd,
gyógyul az ember, örök üdvösségünk
    ajtaja tárul. 

Angyali kórus dalolása hallik,
himnuszuk hangja új korokat hirdet:
Jó Atyánk, néked odafenn dicsőség,
    s béke a földön. 

Kisdedként fekszel, Ura a világnak,
tiszta gyümölcse makulátlan méhnek,
Krisztus, a győztes szeretet hatalmát
    hozd le a földre. 

Otthonunk ég lett, születésed adta,
testet öltöttél: közülünk egy lettél.
Újítsd meg szívünk, szeretettel láncold
    újra magadhoz. 

Lásd közösségünk dala ujjongással
angyalok boldog örömében részt vesz,
az Atyát, téged s a Szeretet Lelkét
    áldva dicséri. 

Ámen.

Megfontolandó vélemények szerint karácsony szavunk a kerecsen szóra vezethető vissza. A középkori Kassai Kódex leírása szerint őseink a téli napfordulót sólyom (kerecsen) röptetéssel köszöntötték. Az újjászülető fényt ünnepelték. Azt, hogy a fény diadalmaskodott a sötétségen, a jó győzelmet aratott a rosszon. Megszületett az Igazság, Krisztus. 

Köszöntsük mi is a mindenkor megszülető fényt, Krisztust, aki a fenti Himnusz tanítása szerint az „Örök Istenség ragyogása”, aki megadta nekünk, hogy „Otthonunk az ég lett”. 

Kívánom minden abonyi és minden magyar embernek, hogy szülessen meg benne is a fény, növekedjék a jóra való hajlam és készség; találjon vissza mindenki magyarságához, keresztény hitéhez, s akkor jöhet bármilyen vész és fenyegetés, Magyarország, s benne Abony is az életre és a boldogságra Ítéltetik. 

Kívánom, hogy találjuk meg az Igazságot, ismerjük fel azt, ami hamis és talmi, hogy méltósággal és büszkén nézhessünk majd utódaink szemébe. Ebben is segítsen nekünk a fenti himnuszt üzenete!
2019 december 20 péntek - 13:07:02     Önkormányzati hírek     Hozzászólás 0


December 18-án a MÁV Általános- és Műszaki vezérigazgató -helyettesével, Virág Istvánnal folytatott megbeszélést az abonyi MÁV állomáson tapasztalható tűrhetetlen állapotokról Pető Zsolt, Abony Város polgármestere. A megbeszélés eredményesnek tűnik, mert a tapasztaltak szerint mind a MÁV, mind pedig a helyi önkormányzat partner lesz abban, hogy sürgősen megoldást találjanak a problémákra. 

Virág István vezérigazgató- helyettes úr rendkívüli módon nyitott volt az abonyi helyzet rendezése kapcsán, hamarosan a tettek mezejére lépnek. A Pető Zsolt felhívására érkezett lakossági panaszos leveleket, kommenteket a polgármester elvitte vezérigazgató- helyettes úrhoz, aki ezek alapján nyújt majd segítséget. 

Az egyeztetésen szóba kerültek a kalauzok által a vonatokról letessékelt jegy nélkül utazó utasok, akik sok esetben hajléktalanok, illuminált állapotban vannak, vagy drogosok. Virág István és Pető Zsolt polgármester megbeszélték, hogy van szándék a vasútállomás környékének rendbetételére közös erővel. A megbeszélésen kiderült, hogy a MÁV- nak és Abony Város Önkormányzatának nincsen együttműködési megállapodása, de a vezérigazgató- helyettes úr szorgalmazza azt, hogy jöjjön létre egy ilyen. Ezzel természetesen az abonyi polgármester egyet értett. 


Az alábbiakban a beszélgetés egy részének lényegét olvashatják: 
 

Virág István vezérigazgató- helyettes: 

Van egy biztonsági főigazgatóságunk, velük nagyon jó a kapcsolatunk, jelezni fogom a problémát. Kezdeményezni fogok tábornok úrral egy tárgyalást erről. Mindenképpen javaslom, hogy kössünk együttműködési megállapodást. Amit én itt most láttam, abban természetesen fogok intézkedni. Szorgalmazni a fogom a kamerák felszerelését. Szerencsés, hogy van Abonyban polgárőrség, jó lenne, ha a rendőrség, vasútőrök és a polgárőrök közösen tudnának fellépni ezek ellen. Itt valóban rendet kell varázsolnunk, van épületkarbantartó részlegünk is, próbálunk segíteni. Valóban az elfajult növényzetet el kell tüntetni onnan, és a területet rendbe tenni. A megyei területi igazgatónak jelzem az itt látottakat és hallottakat, mindenképpen lesz helyszíni szemle, és szorgalmazom az együttműködési megállapodás megkötését.” 
 

Pető Zsolt polgármester: 

Úgy jöttünk ide, hogy közös megoldást találjunk. A problémákat nem azért mondom el, hogy mindent Önre zúdítsak. Az egyik problémás dolog a vasútállomás épülete, én most reggel ott jártam és fényképeket készítettem. Vasútőröket már irányítottak Abonyba, Dr Egedy Zsolt alpolgármester úr kérésének megfelelően, de az a baj, hogy ők délben jönnek pár órára. A nem kívánatos események nem ilyenkor történnek. Éjszaka és hajnalban vannak a problémás időszakok. Ilyenkor törik be az utasvárók üvegeit, az elmúlt pár hétben három ilyen eset volt. Az állomásépület szörnyen néz ki kívülről, de belülről még rosszabb. Az illemhelyünk jelenleg egy TOI- TOI WC a kinti parkolóban. Az állomásépület ajtaja mellé letettek egy WC-t... A következő bánatom, hogy valaki összegereblyézte a leveleket, de nem vitték el, így azt hulladéklerakónak használják egyesek. A kerékpártároló az épület előtt van, mi önkéntesen vállalnánk, hogy hetente több alkalommal a cégünk, az ABOKOM munkatársai rendbe teszik. Valamint az állomás környékét kívülről is rendezik közmunkásaink. A váróteremmel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy az be van zárva, és az egy szeméttelep. Az egy dolog, hogy rossz állapotban van és omladozik a fal... Nyilván ezen is segíteni kell, de belül a kuka felborítva, a szemét mindenfelé. Nagy lakat a rossz ajtón! Azt mondom, hogy mi város vagyunk! Mindkét ajtón lakat és ráírva, hogy nem váró. Akkor könyörgöm, hol a váró? Az utcafronton teljesen el van vadulva a növényzet! Kinőtt a kerítésből. Segítek ebben is, de arculat szempontjából előre kellene lépnünk. Ez nem lenne annyira pénzkérdés.” 
 

A kétoldalú megbeszélés eredményeiről, és a továbbiakról később még beszámolunk Önöknek! 

Lőrinczy Veronika
2019 december 20 péntek - 10:26:16     Önkormányzati hírek     Hozzászólás 0


Készülünk a karácsonyra- 4. rész - Cikksorozatunkban Abony Város Önkormányzatának képviselőit kerestem meg, hogy meséljenek nekünk arról, hogy mit is jelent számukra a karácsony, és hogyan töltik szeretteik körében az ünnepet. 

Nagyedik interjúmban Krupincza János önkormányzati képviselőt, a POWER Karate SE vezetőjét, senseit kérdeztem meg a karácsonyi szokásaikról. Jánosnak és feleségének Andreának összesen öt gyermekük van. 

Igazi nagy családban élnek. Megtudtam többek közt azt is, hogy karácsony második napján a szüleihez mennek, a picike házikóba, amely tele van ilyenkor szeretettel és ez az érzés leírhatatlan. Most karácsony táján János lányához, Renihez és Párjához is elmennek, ahol házavatót tartanak. 


Nálunk nagyon jól és mozgalmasan telik a karácsony. Szent este jön hozzánk mind az öt gyermekünk és persze a párjaik is. Ilyenkor nálunk van a lakoma. Feleségem, Andrea főzi meg a karácsonyi menüt, aki igazán szuper és ínycsiklandozó ételekekel várja a családot. Csak engem enged be ilyenkor a konyhába segíteni, ez igazándiból megtisztelő számomra. Hagyományosan hallé, lazac steak tejszínes rákraguval, konfitált oldalas, sültes tálak, töltött káposzta, pulykacomb került az asztalra. Nagy karácsonyfánk van mindig, olyan plafonig érő. 

Évente változó a díszítés színe, feleségem, Andi öltözteti fel a fát. Idén még nem árulta el, hogy milyen színű lesz. Van ajándékozás nálunk, de csak apróságokat adunk egymásnak. Az az igazság, hogy nálunk hetente, általában csütörtökönként összegyűlik a Család, jönnek a gyerekeink. Ilyenkor is beszélgetünk, ez hagyományosan így alakult ki. Mondhatom, hogy nálunk hetente van karácsony, csak most annyi a különbség, hogy ez ünnepélyes, más a „körítés”. Ezek a heti találkozások nem kötelezők, mégis jön mindenki, jó érzés, hogy van kötődés és szeretet, és nem csak karácsony alkalmával. 

Az abonyiaknak karácsony alkalmából, és az év minden napjára szeretettel kívánok HITET, önbizalmat, kitartást, azt, hogy higgyenek magukban, mert érdemes! Higgyenek a jövőben, kívánok mindenkinek mindenféle pozitív dolgot, pozitív életszemléletet. A múltból csak a szépet kell megtartani és a rosszat el kell engedni! 

2020-ra mindenképpen magammal szeretném vinni 2019-ből a Családomat és az ezzel kapcsolatos sok szép dolgot. Ők nagyon nagy erőt adnak nekem az egész esztendőben, mindenben. Ez alatt értem a szülőket is, akiket nagyon szeretek és tisztelek. Mindent magammal szeretnék vinni 2020-ra, hiszen tényleg nagyon pozitív volt az évem, olyan dolgok történtek velem, amikről még csak nem is álmodtam! 


Ezúton kívánok minden kedves abonyinak eredményes, hittel és önbizalommal teli karácsonyi ünnepet, és békés, pozitív Új Esztendőt!” 

Lejegyezte: Lőrinczy Veronika
Oldal:  1 2 3 ... 54 55 56
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények