Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'Akikre büszkék vagyunk'
2016 július 25 hétfő - 18:46:48     Akikre büszkék vagyunk     Hozzászólás 0

birkozas_vargajanos_mtipetrovitslaszlo_vagott_640x480.jpgAz olimpiai aranyérmes, kétszeres világ- és Európa-bajnok Varga János is tagja lesz a birkózók Hall of Fame-jének.

A 78 esztendős sportember Kozma István, Polyák Imre és Kocsis Ferenc után a negyedik magyar versenyzőként kerül be a bírkózó hirességek csarnokába.
Varga Jánost a tervek szerint a riói olimpia alatt iktatták volna be a birkózók Hall of Fame-jébe. Mexikóváros 57 kg-os kötöttfogású bajnoka azonban egészségi állapota miatt, orvosi tanácsra nem vállalkozik az utazásra. Az elismerést Németh Szilárd, a szövetség elnöke veszi majd át - írja a mob.hu. Tovább a cikkre -->

Szívből gratulálunk és jó egészséget kívánunk Jani bácsinak!

Forrás: Magyar Olimpiai Bizottság
Fotó: MTI/Petrovits László
2016 június 22 szerda - 11:31:13     Akikre büszkék vagyunk     Hozzászólás 0

vegvari_jozsef_ejtoernyozes_abony_2016.jpgÖtvenegy évvel ezelőtt hét fiatal hadnagy a szolnoki ejtőernyősökhöz került. Közülük öt mélységi felderítő és egy híradó szakmai számú bátor fiatal tiszt elkezdte az ejtőernyős alapkiképzést, ami aztán örökre meghatározta az életüket.
 
1965. november 24-én 14:20 perckor hajtotta végre élete első ugrását az abonyi Végvári József, nyugalmazott ejtőernyős alezredes Szandaszőlősön.
 
Józsi bácsi a mai napig tisztán emlékszik az első izgatott pillanatokra.
- A szakmai számom alapján eredetileg nem vehettem volna részt az ugrásban, de mivel én képeztem ki a távírászokat, akik a felderítőkkel együtt vágtak bele a mutatványba, ezért engedélyezték, hogy én is velük tartsak. Az első időszakban csak nyolcat ugorhattam, de később századparancsnokként és híradófőnökként már naponta négyszer is önként dőltem ki a gépből – magyarázza.


Olvasd tovább...
2016 június 03 péntek - 19:04:15     Akikre büszkék vagyunk     Hozzászólás 0

Jubiláló és nyugdíjba vonuló pedagógusokat köszöntöttek június 3-án, a Városi Pedagógusnapon, ahol az „Abony Közoktatásáért” kitüntetéseket is átadták. Az eseményt Pető Istvánné városi képviselő, a Humánpolitikai Bizottság elnökhelyettese konferálta. A jeles nap alkalmából a Napkő Projekt zenés irodalmi műsorral kedveskedett a résztvevők részére. Köszöntőt mondott Fodor Gábor úr, a KLIK Ceglédi Tankerületének igazgatója és Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester asszony.

Az óvodapedagógusokat, pedagógusokat Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester asszony, Kelemen Tibor aljegyző úr, Fodor Gábor úr és az intézmények vezetői köszöntötték.

A képre kattintva tekinthető meg a fotógaléria.
Szilágyi Tamás képriportja

Íme az ünnepeltek intézményenként:


Olvasd tovább...
2016 május 27 péntek - 16:49:20     Akikre büszkék vagyunk     Hozzászólás 0


Fél éve működik új telephelyén a Komáromigép. Utánajártunk, mi történt az elmúlt hónapokban a mezőgazdasági gépgyártó vállalkozás háza táján. A kereskedelmi vezető, Komáromi Attila fogadott és kalauzolt végig bennünket a Vasút dűlőben található telephelyen, ahol beavatott minket a gyártási folyamatokba is, az alapanyagoktól egészen a késztermékig. Izgalmas utazás részesei voltunk, melynek gyümölcseit arassák le Önök!

A Komáromigépet 30 év mezőgazdasági gépgyártásban eltöltött szakmai tapasztalatra építve Komáromi Béla hozta létre 1999-ben. A kezdetben nehézségekkel küzdő vállalkozás gyorsan a fejlődés útjára lépett. Kialakultak a főbb gyártmányok, melyek mára hazai piacvezetők lettek, úgy mint a szárzúzó, a szalmaszecskázó, a soros műtrágyázó, a mikrogranulátumszóró és a többszörös díjjal kitüntetett sorközművelő kultivátor.

A riport során készített fotók a képre kattintva nézhetők meg.

Riport: Darányi Erika
Fotó: Szilágyi Tamás


Olvasd tovább...
2016 április 29 péntek - 16:34:22     Akikre büszkék vagyunk     Hozzászólás 0

szavai_roland_eletkepek.jpgProgramajánló - „Tárt kapukkal” várta vendégeit az Abonyból elszármazott Szávai Roland, aki április 29-én, délután a Kultúra Háza aulájában 33 festményét és grafikáját mutatta be a közönségnek. A realista művész fejlődésének fontosabb állomásait is végigkísérhetik az érdeklődők, ha megtekintik a különleges festmények szépségét. A kiállítást Dr. Gajdos István, Abony Város Díszpolgára nyitotta meg. Az eseményen a Bihari János Zeneiskola növendékei hegedűn közreműködtek Dóra Hajnalka tanárnő felkészítésével. Mivel mi nem tudunk festeni, így lefényképeztük és megírtuk Roland művészetének rövid történetét, akit egyik kedvenc festményével kaptunk lencsevégre. A műveket a teljesség igénye nélkül, kedvcsinálónak örökítettük meg. A kiállítás megtekinthető a Művelődési Ház nyitva tartási idejében. Nekünk nagyon tetszett!
 
Beszámolt: Darányi Erika
Fotó: Szilágyi Tamás
 
A megnyitóról készült galéria a fotóra kattintva érhető el.

Korábbi, Szávai Rolanddal készített interjúnk ide kattintva is elérhető.
2016 február 16 kedd - 17:12:15     Akikre büszkék vagyunk     Hozzászólás 0

Rangos állami és megyei kitüntetéseket vehettek át abonyiak 2015-ben, de a település Képviselő-testülete is számos neves díjat kiosztott. Az alábbi összefoglalóban a teljesség igénye nélkül összegezzük, milyen díjakat, kitüntetéseket érdemeltek ki az elmúlt évben a településen élők és a városból elszármazott, itt született személyek, kikre méltán lehetünk büszkék. Az összefoglalóban hónapokra lebontva mutatjuk be a díjazottakat. Ha van olyan 2015. évben kitüntetett személy, aki nem szerepel a felsorolásban, kérjük küldjék el nekünk a sajtoreferens(kukac)abony(pont)hu e-mail címre. 
 
Darányi Erika


Olvasd tovább...
2016 január 18 hétfő - 16:10:57     Akikre büszkék vagyunk     Hozzászólás 0

A legjobb tetováló művészek is elismerik munkáját, ám inkább az ecsetek, a festékek és a festővászon közelségére vágyik az Abonyból elszármazott Szávai Roland. 1977 óta, amióta megszületett, rögös út vezetett a pemzliig, de mára biztossá vált az irány. Roland jelenleg a fővárosban él, mert szüksége volt rá, hogy kilépjen a szűkebb környezetéből egy nagyobb városba, ahol a lehetőségek száma is megnő. Eleinte csak megélhetési céllal költözött Budapestre, de sok mindent kapott a változástól, nagyobb lett például a látótere. 2015 decemberében aztán a vidéki tárlatok után megnyílt első, egyéni grafikai és festménykiállítása Budapesten. 

- Hogyan értékeled a pesti kiállításod? 
- Szávai Roland: A kiállítást Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta művésztanár nyitotta meg, akinek művészettörténelmi/művészeti tudása ámulatba ejtett. Jól sikerült a tárlat, úgy érzem, hogy új kapuk nyílnak meg számomra és tanulságos volt abban a tekintetben is, hogy a szervezésben mit csináljak jobban, ill. másképp.

- Mióta foglalkozol művészettel, és hol volt lehetőséged ezt gyakorolni? 
- Már gyerekkoromban sokat rajzoltam az ikertestvéremmel. Eleinte autodidakta módon kezdtem ismerkedni a grafikával, majd 2000-ben egy kiállításon megismerkedtem Kaid Nabillal, akitől folyamatosan lehetőségem nyílott tanulni a realista művészetet. Több közös és önálló kiállításom is volt már más-más városokban, a legbüszkébb mégis a martfűi kiállításra vagyok, ahol közel 70 alkotó közül a zsűri 1. díját nyerték meg képeim.
 
Az interjúhoz kapcsolódó képgaléria a fotóra kattintva megtekinthető!


Olvasd tovább...
2015 december 15 kedd - 20:02:22     Akikre büszkék vagyunk     Hozzászólás 0
Alig múlt 16 éves, amikor 7:4-re leterítette orosz ellenfelét a szabadkai európai bajnokság birkózószőnyegén az Abonyi Birkózó Club kadett válogatottjának tagja, és bronzérmet akasztottak a nyakába a világversenyen. Nem mellesleg ő már egy kész nő, és egyáltalán nem ijeszti el a gondolat, ha valaki azt mondja, a "birkózás nem egy lányos sport", sőt erre rá is cáfol. Aktív, mozgékony gyermekként először tornadresszbe bújt, ami nagyon jól állt neki, és az eltelt 7 év alatt eredményeket is szerzett a tornában és akrobatikában. A fordulópont akkor állt be, amikor a két bátyját elkísérte a birkózóedzésekre, és egyszer csak elragadta a birkózótermek hangulata, majd ott maradt. Olyannyira komolyan veszi a birkózást, hogy jelenleg heti kilenc edzéssel elszántan készül a versenyekre a „Budapest” Baptista Külkereskedelmi Szakközépiskola, Gimnázium és Sportiskolában. A sport miatt iskolaváltásra is „kényszerült”, hiszen középiskolai tanulmányait a Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskolában kezdte meg. A jövő olimpiai bajnoka – mert bizony ilyen tervei vannak -, azonban nem bánja a váltást, hiszen minél jobb teljesítményt akar elérni a birkózásban. Megneszelték ezt sokan, és büszkék rá a városban.
 
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre! Fotó: Szilágyi Tamás
 
Beszámolt: Darányi Erika
 
Videórészlet a szabadkai kadet EB-ről: 
 
##SANITISED## id="Object1" style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;" width="600" height="450" data="files/media/201512152/player_flv_maxi.swf" type="application/x-shockwave-flash">##SANITISED##>


Olvasd tovább...
2015 december 15 kedd - 17:54:45     Akikre büszkék vagyunk     Hozzászólás 0

Közel harminc év fáradhatatlan munkája, alázat, szorgalom és remény csillant meg az asztalon lévő plaketten, ami Abonyt hirdeti. Érdemes volt hát elkezdeni, és érdemes lesz tenni a továbbiakban is még nagyobb erőbedobással, hiszen a munka, ami hivatás, nem csak attól jó, ha azzal szeretünk foglalkozni; az elismerések még nagyobb kitartást adnak a nehéz, küzdelmes időszakokban. A plakett és az oklevél aztán büszke kezekből jó kezekbe vándorolt.
 
Ünnepélyes keretek között ugyanis átadták „Az Év Vállalkozója” díjat 2015. december 15-én a Kultúra Házában. A városvezetés utolsó munkaterv szerinti, kihelyezett ülésén a 2015-ben alapított kitüntetést először kaphatta meg helyi vállalkozó a Z-244/2015. (XI. 26.) számú határozattal összhangban.
 
A galéria a fotóra kattintva tekinthető meg. Fotó: Szilágyi Tamás
 
Beszámolt: Darányi Erika


Olvasd tovább...
2015 november 30 hétfő - 10:29:06     Akikre büszkék vagyunk     Hozzászólás 0

A Rozsdás Kft-t az abonyi Antal Sándor feleségével alapította 1988-ban. A vállalkozás bölcsője a családi háznál volt, és az akkori gazdasági helyzetben lehetőség nyílott a fejlődésre.
 
- A MÉH vállalat szolnoki telepén dolgoztam 17 évig gépkocsivezetőként. Később alkalmam nyílt rá, hogy megvásárolhassak egy önrakodós autót 212 e Ft-ért. Tulajdonképpen ezzel indultunk el, aztán 1991-ben a jelenlegi, Baross úti telephelyünkre költöztünk kezdetben bérlőként, végül 1995-ben megvásároltuk az ingatlant. 2001-ben végeztünk egy felmérést a környéken, hogy hol nagyobb az ipar, és annak eredményeként Kisújszálláson is létesítettünk egy begyűjtőt. Azóta két telephelyünk van, Abonyban és Kisújszálláson – mesél a kezdetekről Antal Sándor ügyvezető úr.
 
A vállalkozás fő tevékenységi köre a vas- és színes fémhulladék gyűjtése, kereskedelme, illetve a veszélyes hulladékgyűjtés- és kezelés, melyet a kisújszállási telepükön végeznek.
 
A képgaléria a fotóra kattintva tekinthető meg. Fotó: Szilágyi Tamás és Rozsdás Kft.
 
A fémhulladékokat helyben dolgozzák fel
 
- A hulladékokat vagy a lakosság hozza be, vagy mi megyünk érte. Ma már 84 céggel állunk kapcsolatban, kihelyezett konténereink vannak, melyeket önrakodós autóinkkal hordjuk be az abonyi és kisújszállási telepünkre. Mindkét helyen 60 tonnás, digitális kijelzős hídmérleg segíti munkánkat – avat be a gyakorlati folyamatokba az ügyvezető.
 
A beszállított hulladékok feldolgozása aztán helyben történik, melyhez megfelelő gépparkkal rendelkeznek. Munkájuk során bálázóval, ollózóval; plazmavágó gépekkel (a speciális anyagok vágásához), kábelnyúzóval és daráló gépekkel dolgoznak. Hulladékkezelő csarnokot is építettek. A feldolgozott fém hulladékot belföldi és külföldi acélműveknek értékesítenek. A vásárlói kört erősíti Szlovákia, Szlovénia, Olaszország és Ausztria is.


Olvasd tovább...
Oldal:  1 2 3 4 5
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
 
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények