Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'Intézményi hírek'
2016 május 09 hétfő - 18:53:38     Intézményi hírek     Hozzászólás 0


A Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola a 2016-2017-es tanévre pótfelvételit hirdet a 4 évfolyamos gimnáziumi osztályba (belső kód: 014). Jelentkezés személyesen, az iskola Igazgatóságán, előzetes egyeztetés alapján a 06-53-360-071 telefonszámon.

Jelentkezési határidő: 2016. május 13.





2016 május 09 hétfő - 18:36:28     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

 abony_kinizsi_ballagas_2016.jpg
A fotóra kattintva megtekinthető a galéria! Fotók: Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola honlapja
2016 május 01 vasárnap - 17:42:43     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

aranyzsolt_gyulai.jpgPályázatot írtak ki a Gyulai Gaál Miklós Általános és Művészeti Iskola intézményvezetői állására. A KLIK Ceglédi Tankerületének igazgatója, Fodor Gábor levélben tájékoztatta a Polgármestert, hogy a pályázati kiírás határidejére egy pályázat érkezett, Arany Zsolt pályázótól. Arany Zsolt a ceglédi Református Általános Iskola igazgatója volt 10 évig, korábban pedig egy évtizedig földrajz-testnevelés szakos tanár szintén ebben az intézményben. A felhívásra a jelenlegi intézményvezető, Simon Gáborné már nem pályázott. Úgy tudjuk, a jövőben csak a tanítással szeretne foglalkozni.

A Képviselő-testület 2016. április 28-i ülésén megismerkedett a pályázóval, a pályázati anyaggal. A tantestület májusban véleményezi a pályázati anyagot és a pályázó személyét. A Képviselő-testület a kinevezéssel kapcsolatos véleményét a tantestület álláspontjának ismeretében alakítja ki.

Arany Zsolt kinevezése 5 évre szólhat, 2016. augusztus 16-tól 2021. augusztus 15-ig.

Darányi Erika
2016 április 24 vasárnap - 12:40:25     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

bihari_konnyuzenei_koncert.jpg
Nagyításhoz kattintson a képre!
2016 április 22 péntek - 11:57:17     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

Az Abonyi Gyöngyszemek Óvoda idén már kilencedik alkalommal rendezte meg a Regionális Ovi Olimpiát, ahol az abonyi nagycsoportos óvodásokon kívül az Újszilvási Kerekerdő Óvoda is részt vett. Az idén 10 óvodai csoport - 230 gyerek - és az őket kísérő mintegy 35 felnőtt - óvónők, dajkák, pedagógiai asszisztensek, karbantartó - jelent meg 2016. április 13-án a Varga István Városi Sportcsarnokban. Az óvodásoknak nagy élmény volt, hogy az óriási sportcsarnokban ezúttal nem nézőként, hanem sportolóként lehettek jelen. Nem csoda ezért, hogy a csoportok nagyon készültek erre a rendezvényre. Az óvó nénik már hetekkel ezelőtt tájékoztatást kaptak a verseny menetéről és a versenyszámokról is. Skultétyné Őzse Hajnalka óvónő a verseny főszervezője a kolléganők bevonásával évről évre új és élményszerű játékokat talál ki, amelyekkel a versenyszámok között a gyerekeket megmozgatja.
 
A képgaléria megtekinthető a képre kattintva!


Olvasd tovább...
2016 április 17 vasárnap - 19:15:39     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

20. megyei versenyen vettek részt az 5-6-7. osztályos somogyis diákok. Felkészítő tanárok: Antalné Nagy Magdolna tanárnő, Györe Csaba tanár úr. A közel 100 versenyzőből a középmezőnyben végeztek a tanulók. 10 feladat volt minden egyes évfolyamon, ebben szerepelt vaktérkép, tesztfeladat, igaz-hamis állítások, események, évszámok, képfelismerés... A feladatok megoldására másfél órát kaptak. A tanulók örömmel vettek részt a versenyen.
 
 
 
Beszámolt: Antalné Nagy Magdolna
2016 április 10 vasárnap - 18:05:07     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

2016. április 4-én a Somogyisok Tápióbicskén jártak Györe Csaba tanár úr vezetésével. Segítői Király Borbála és Antalné Nagy Magdolna tanárnők voltak.
 
„Ötödik és hatodik osztályos tanulókat vittünk el egy csatajelenetre, ahol Lipák István tárlatvezetővel körbejártuk a helyszíneket, pl. a Szabó Jóska utcát, a Vaskeresztet és a Fehérkeresztet. Ezután ünnepi műsort adtak a bicskei diákok, majd megkezdődött a csatajelenet, mely felelevenítette a dicsőséges tavaszi hadjárat egy napját. Az egy órás műsorban látható párbajozás, ágyúzás, a tűz, a hídi harc stb. nagy hatással volt a gyerekekre. A csata mellett vásári forgatagban is szétnézhettek. Hazafelé jövet az élményeiket osztották meg egymással. Mindenki nagyon jól érezte magát, szívesen vesznek részt hasonló programon jövőre is – számolt be Antalné Nagy Magdolna történelem szakos tanárnő.
 
Darányi Erika
2016 április 07 csütörtök - 14:13:07     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

A Somogyi Imre Általános Iskola 2016. április 5-re vers- és mesemondó versenyt hirdetett Abony óvodásainak, akik közül sokan bőszen készültek az óvodában és a tavaszi szünetben a nagy megmutatkozásra. Az iskola már több alkalommal invitálta ilyen megmérettetésre a gyerekeket, melynek célja ismét az volt, hogy még jobban megszerettessék velük a verseket, a meséket és az előadás örömét. Nem is lehetne szebben köszönteni a tavaszt, mint a gyerekek hangján szóló rímekkel és szavakkal. A kis mesélők jól felkészülten, bátran, kedvesen adták elő szavalataikat.  A verstanulást, a magyar nyelvre és a vers szeretetére való nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Sok kis óvodás félretéve a játékokat, a szülők, az óvónők és saját maguk indíttatására megszerette a verseket - tanulni és elmondani is. Köszönet érte a szülőknek és az óvónőknek is. A szavalatokat háromtagú zsűri értékelte. A zsűri elnöke Nemes Vivien Virág, tagjai Tóth Orsolya és Csizmás Anikó tanítónők voltak. A zsűri minden szereplőt győztesnek jelölt volna, de tudjuk, ez is egy verseny, ahol mindenki nem győzhet.
 
A galéria a fotóra kattintva megtekinthető! (Fotó: Szilágyi Tamás)


Olvasd tovább...
2016 április 05 kedd - 13:40:51     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

Részletek a plakátra kattintva!
2016 április 02 szombat - 16:11:19     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

Ha egyszer valamit felteszel az internetre, azt onnan többé nem tudod leszedni – ez is elhangzott többek között pénteken a diákoknak megtartott baleset- és bűnmegelőzési előadáson az Iskolarendőr programon belül, melyet Kapás Béla r. törzszászlós tartott a gimnázium két osztályában. Kapás Béla iskolarendőr felhívta a figyelmet az interneten rejlő kockázatokra, és a baleset-megelőzésről is tájékozódhattak a fiatalok, melyekhez könnyen emészthető és elgondolkodtató videókat is levetítettek az ORFK-OBB jóvoltából.
 
Kavecsánszkiné Pál Erika igazgató üdvözölte az intézményben tartott rendszeres előadásokat, és hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a gyerekek minél több helyről tudjanak tájékozódni, hogy ne váljanak sem az internet, sem más egyéb bűnesetek, és balesetek áldozatává.
 
Darányi Erika 
Fotó: Szilágyi Tamás (A kép nagyítható!)
Oldal:  1 2 3 ... 23 24 25 ... 32 33 34
Közérdekű információk

Programajánló

 
*****
*****
*****
 
*****
*****
baba_mama_zenes_foglalkozas_abonyi_kultura_hazaban_abonyban_abony_abony.hu_2018.png
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények