Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'Kulturális hírek'
2019 október 26 szombat - 16:38:58     Kulturális hírek     Hozzászólás 0

imgp1640.jpgNagyon sok tudományos fejlesztés eredetileg katonai célokat szolgált. Ilyenek a pilóta nélküli repülőgépek is, amelyek emberélet kockázata nélkül vethetők be különféle hadászati célokra. Nem telt el sok idő, mire bebizonyosodott, hogy ezek az eszközök az élet számos egyéb területén is segíthetik a mindennapokat. Az Agro-Way Kft. 2016-tól kezdett el foglalkozni azokkal a permetező drónokkal, amelyek a gazdálkodás új korszakát hozzák el.
Az Agro-Way tulajdonosa, Bene Lajos az abonyi Kultúra Házába szervezett a mezőgazdasági precíziós művélésről konferenciát, amely az új technológia köré szerveződő kérdésekre keresete a válaszokat.
Az abonyi rendezvényen több magyarországi egyetem és a hatóságok mellett Svájcból, Szerbiából és Romániából is érkeztek a téma iránt érdeklődő szakemberek. A rendezvényt Pető Zsolt polgármester nyitotta meg, aki kiemelte, hogy város örömmel fogadja az innovatív vállalkozásokat, és a helyi gazdaság fejlesztése érdekében elősegíti a vállalkozások Abonyba történő betelepedését.
Az aulában meg lehetett csodálni a drónokat, amelyek a jövőt jelentik.

img_20191025_110109.jpg

A konferencián különleges vendég is részt vett: a kínai Beijing TT Aviation Technology Co.,LTD. (röviden: TTA) cégtől Lilian Lee, aki a nemzetközi értékesítésért felel. Lilian egy villáminterjúban beszélt a drónokról Nagy Abonyi Erna angol-magyar gazdasági szakfordító tolmácsolásában.

Jandácsik Pál (továbbiakban: J. P.): Csak mezőgazdasági feladatokat ellátó drónokat gyárt a TTA?
Lilian: Mezőgazdasági, közbiztonsági, térképészeti, illetve őrzés-védési feladatokat ellátó drónokat egyaránt gyárt a cég.

J. P.: Milyen mértékben nyújt nagyobb teljesítményt egy drón az emberi munkaerőnél?
Lilian: Maradjunk az agráriumnál. A drónok használatával a mezőgazdaságban használt víz felhasználása 70%-kal csökkenthető. Hatékonyságát tekintve egy drón 50 ember munkáját képes elvégezni. A legfontosabb, hogy a drónok használata környezetkímélő a mezőgazdaságban. Ugyancsak nem elhanyagolható tény, hogy a nem asztalsimaságú mezőgazdasági területek esetében a különféle földi akadályokat – fákat, egyenetlen domborzatot – is le kell küzdenie az embereknek. A drón számára ezek nem jelentenek szempontot.

J. P.: Milyen jogosítvány kell egy ilyen drón vezetéséhez?
Lilian: Nagyon fontos kérdést feszeget, hiszen ez a konferencia is legfőképp arról szólt, hogy milyen jogosítványokra van szükség ennek az eszköznek a használatához. Emellett arról is, hogy a törvényhozás, jelen esetben a magyar, mit tehet ennek az elősegítésére. A jelenlegi helyzetben a TTA saját cégén belül működtet kiképzőközpontokat, amelyekben jóváhagyott tanterv szerint tanulhatnak a jelöltek, majd szerezhetnek pilóta jogosítványt. A képzés során a jelöltek elsajátítják a drónok kezelésével kapcsolatos ismereteket, a karbantartásukat, illetve a vonatkozó jogszabályokat is. Az autóvezető képzéshez tudnám hasonlítani. A tervek szerint 2020-ban már Európában is elkezdődik a képzés. Magyarországon, de az Európai Unió többi tagállamában is lehet majd jogosítványt szerezni hozzájuk.

J. P.: Van bemeneti követelmény ezekbe a képzésekbe?
Lilian: Nincs szükség rá. De azért nyilván nem árt, ha tud írni és olvasni az ember (nevet).

J. P.: Mennyibe kerül egy ehhez hasonló drón?
Lilian: A legolcsóbb 1.999 USA dollár (jelenlegi árfolyam: 593.163 Ft). Ezek kisebb gépek. Amiket most itt lát (szerk.:a művelődési ház aulájában), azok átlagosan 18.000 USA dollárba (jelenlegi árfolyam: 5.341.140 Ft) kerülnek.

J. P.: Ha egy mezőgazdasági cég beruház egy ilyen típusú drónra, akkor később rengeteget spórol vele. Feltételezem költséghatékony a fenntartása, hiszen egyszerre 50 embert is helyettesíteni tud. Ráadásul jelenleg a magyar agráriumban nagy munkaerőhiány van, amelyet pótolni képes.
Lilian: Teljes mértékben.
 
imgp1644.jpg


Vagyis a drónok lehetnek azok az eszközök, amelyek a mezőgazdasági szektorban fellelhető – a felmérések szerint kritikus – munkaerőhiányt orvosolhatják. A konferencia ezekre az égető problémákra is a választ kereste.
 
Cikk: Jandácsik Pál
Fotó: Járdány Vanda, Jandácsik Pál
(A nagyításhoz kattintson a képre!)
2019 október 24 csütörtök - 20:57:51     Kulturális hírek     Hozzászólás 0

imgp1612.jpgKazinczy Ferenc magyar író-költőre minden évben hagyományosan megemlékezünk a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek előadásában. Idén születésének 260. és halálának 188. évfordulójának alkalmából gyűltek össze a Múzeum Baráti Kör tagok a szereplő gyermekek szüleivel együtt. A műsor helyszíne idén most az a Kazinczy-Beöthy-kúria volt, amely egykoron a nyelvújító irodalmár testvérének: Miklósnak a tulajdonában állt.
A tanulságos műsort követően a művelődési ház és a Múzeum Baráti Kör közös koszorúval rótta le a tiszteletét Kazinczy Ferenc mellszobra előtt, illetve a szereplő gyermekek is elhelyezték oda a megemlékezés virágait.
Az összejövetel lehetőséget adott a megjelenteknek, hogy a megemlékezés után megtekinthessék a Speciális Otthon „56 alagútja” elnevezésű rendhagyó kiállítását.
 
Cikk és fotók: Jandácsik Pál
(A facebook galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)
2019 október 23 szerda - 14:05:49     Kulturális hírek     Hozzászólás 0

petfi_istvnn_srja.jpgAz Abonyi Lajos Falumúzeum Baráti Köre a helyi értékek ápolására, megóvására törekszik. A katolikus nagytemetőben található Petőfi Istvánné sírja, amely kezdeményezésüknek hála nagyon szépen megújult.
Korbély Csabáné, az MBK elnöke köszönetét fejezte ki a Bármi-Kő Bt. munkatársainak, akik jelentős árengedménnyel végezték el a munkát: a sír keretét letisztították, átcsiszolták, a kopott betűket kifestették, és a sír környezetét is rendbe tették!
 
Petőfi Istvánné Petőfi Sándor öccsének a felesége volt. Az ifjabb Petrovics fivér a bátyjához hasonlóan nagyon nagy műveltséggel rendelkezett. Dánosra ment nevelőnek Gaylhoffer János családjához, ahol a jómódú földbirtokos két elemista gyermekét tanította. Itt ismerkedett meg az akkor tizenöt éves Gaylhoffer Antóniával, akibe első látásra belészeretett. István feleségül akarta venni őt, de a család a bizonytalan életű és jövőjű Petőfi Istvánt nem akarta maga közé fogadni. Az elutasításnak oka lehetett kettőjük közötti nagy korkülönbség – tizenhét év – is. A szülői tilalom ellenére 1863 decemberében, Alsónyáregyházán adta őket össze a pap.
petfin_gaylhoffer_antnia_191832.jpgA kapcsolatuk tragikus véget ért. Két hónap múlva az ifjú feleség visszaköltözött a szülői házba, majd nem sokkal később itt, Abonyban vásárolt magának házat, ahol haláláig lakott. A keserű véget valószínűleg egy szerelmi háromszög okozta, Petőfi István ugyanis egy másik asszony iránt is gyengéd érzelmeket táplált.
Antónia csendes magányban élt Abonyban. Életében már soha többet nem találkozott a férjével – csak a halottas ágyánál látogatta meg. Amikor 1918-ban Petőfi Istvánt a Kerepesi-úti temetőben helyezték nyugalomba, a szertartást tisztes távolból nézte. Nem sokkal ezután ő is elhunyt – tragikus módon egyedül, boldogtalanul és reménytelenül férje nevének az árnyékában.
 
Cikk és fotó: Jandácsik Pál
(A nagyításhoz kattintson a képekre!)
2019 október 23 szerda - 12:14:14     Kulturális hírek     Hozzászólás 0

72849988_401151547227879_540440738492579840_n.jpg2019. október 18-20. között került megrendezésre Egerben az Éneklő Magyarország Regionális Kórusfesztivál. A 3 napos rendezvénysorozat fesztivál és minősítő hangversenye október 19-én volt az egri EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban, melyre már másodszor jelentkezett az abonyi Andante Kamarakórus.
A fesztivál védnöke Szőnyi Erzsébet zeneszerző és a Nemzet Művésze, a szakmai zsűri tagjai: Dr. Kis Katalin és  Dr. Kabdebó Sándor az Eszterházy Károly Egyetem tanárai és karnagyai, Vadász Ágnes a KÓTA főtitkára, karnagy és a zsűri elnöke Ember Csaba az MZMSZ elnöke, karnagy voltak.
11 kórus jelentkezett idén a kórusfesztiválra, melyek közül 6 helyi kórus volt a többiek pedig Miskolcról, Gyöngyösről, Mezőkeresztesről és Abonyból jöttek. A fiúkórustól kezdve a férfikaron és nőikaron keresztül a vegyeskarig, nagyon változatos összetételű és korosztályú kórusok képviseltették magukat.
Az abonyi Andante Kamarakórus nőikar kategóriában mérettette meg magát, melyről Ember Csaba, a zsűri elnöke kiemelte, hogy milyen nehéz és magas színvonalú produkciót igénylő kategória.
A kórus januártól kezdve készült a megmérettetésre, még a nyári szünetben sem álltak le a próbákkal, szeptembertől kezdődően pedig megduplázták a gyakorlások számát.
Reich Anikó, a kórus vezetője magasra tette a mércét, igen nehéz műveket választott és tanított be: magyar zeneszerzők műveitől kezdve – különösen Daróci Bárdos Tamás emlékének adózva – széles skálán mozogva a zenei korszakok között.
Műsoruk:
-          Bartók Béla: Leánynéző
-          Willem Andriessen: Ave Maria
-          Noel Goemanne: Sanctus
-          César Franck: Panis Angelicus (4 szólamú feldolgozás)
-          Benjamin Britten: This little Babe
-          Daróci Bárdos Tamás: Üszküdárá
Nagy segítségére volt a kórusnak Polyákné Györe Éva, a Bihari János Zeneiskola zongora tanára, aki zongora kíséretével tette teljessé a kórus műsorát.
A szakmai zsűri Arany minősítéssel jutalmazta a kórus produkcióját.

74343654_409376133296955_2640761311960498176_n.jpg

Abony Város Önkormányzata neváben is gratulálunk a szép eredményhez!
 
Az abony.hu-nak beszámolt: Reich Anikó
(A nagyításhoz kattintson a képekre!)
2019 október 21 hétfő - 19:19:23     Kulturális hírek     Hozzászólás 0

74687829_2490003714657895_1668097239714627584_n.jpgOktóber 20-án tartotta Őszi Minősítő Versenyét a Dalma Dance az abonyi Kultúra Házában. A rendezvénye a modern táncoké volt a főszerep, így street és hip-hop speed is színesítette a palettát. A fiatal tehetségek egyéni és csoportos produkciókkal csillogtatták meg tudásukat.
Pető Zsolt polgármester kiemelte, hogy nagyon támogatja az értékteremtő közösségi kezdeményezéseket, hiszen a szabadidő hasznos eltöltése mellett Abony többi lakójának örömére is válnak – nem véletlenül rendszeres fellépői a Dalma Dance csoportok a városi rendezvényeknek, programoknak. A Dalma Dance-hez hasonló csoportok ráadásul utat mutatnak az útjukat kereső fiataloknak, akik a jövőben talán hivatásos táncosok szeretnének lenni.
Abony Város Önkormányzata nevében is gratulálunk az eredményekhez, és jó felkészülést kívánunk a jövőbeli fellépésekhez!
 
Cikk: Jandácsik Pál
Fotó: Dalma Dance Club S.E. facebook oldala
(A nagyításhoz kattintson a képre!)
2019 október 21 hétfő - 17:07:47     Kulturális hírek     Hozzászólás 0

img_7710.jpgAz Oktoberfest egy tradícionális német népünnepély. Először 1810-ben került megrendezésre, amikor I. Lajos király (akkor még trónörökös) feleségül vette Terézia Sarolta szász hercegnőt. Velük ünnepelt München egész városa, azóta pedig az ország és a világ is! A ma már hagyománnyá vált esemény évente körülbelül hat millió embert vonz, köztük nagyon sok túristát Olaszországtól kezdve Japánig.
Az abonyi Bereki Sramli Fúvósegyüttes ennek az ünnepélynek a hangulatát hozta el a Kultúra Háza színháztermébe október 19-én. Klasszikus német népzenék, indulók töltötték be a termet, amit a lelkes közönség vastapssal jutalmazott.
 
Cikk: Jandácsik Pál
Fotó: Borsányi János
(A facebook galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)
2019 október 19 szombat - 14:09:47     Kulturális hírek     Hozzászólás 0

img_7235.jpgA gyermekkori izomelhalás – orvosi nevén Duchenne-féle izomdystrophia – egy rendkívül ritka, örökletes, veleszületett betegség, amely az izomsejtek fokozatos pusztulásával jár. A mozgásért felelős izomsejtek helyét az izommunkára képtelen zsírszövetek és kötőszövetek töltik ki, így a beteg az évek során egyre gyengébb lesz, végül már a saját ellátására is képtelenné válik. Leginkább a fiúkat érinti a Duchenne-szindróma; 3600-ból egyet. Sajnos ebbe az egy főbe esett az abonyi, jelenleg 17 éves Szarvák Bence is, aki a betegség olyan stádiumában jár már, hogy képtelen felkelni az ágyából, gépi lélegeztetésre szorul. Ez óriási lelki terhet ró a családjára. A szükséges orvosi segédeszközök beszerzése növeli az anyagi nehézségüket, holott azok „csupán” arra szolgálnak, hogy Bence megfelelő életkörülmények között élhessen.

Október 18-án 19 órai kezdettel az abonyi Kultúra Házában egy Jótékonysági Esten énekeltek és táncoltak a helyi és vidéki tehetségek a megsegítéséért Csizmadia Gyula, a Melody Band vezetőjének hívó szavára. Népszerű slágerek, popdalok töltötték meg a színháztermet Zámbori Anett, Murvai Julika, Vince Icus, Steinitzer Erika, Tamasi Era, Fajka Zsanett, Majercsik Lili, illetve Nagy Kriszta előadásában, aki az est konferansziéjanként is remekelt. Mellettük Barati László Hagyományőrző Abonyi Néptánc Együttese ropta a színpadon és részt vettek a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, illetve a Kinizsi Pál Gimnázium tanulói is.
A családtagok mellett az est fővédnöke, Dr. Berkó Attila kormánymegbízott szintén köszönetét fejezte ki a nemes megmozdulás miatt. Külön köszöntette a megjelent alakuló Képviselő-testület tagjait és az új polgármestert, Pető Zsoltot, bízva abban, hogy a városvezetés még számos hasonló rendezvényt támogat a jövőben, amely a lakosok megsegítésére szerveződik.
A Kultúra Háza dolgozói azzal tudták segíteni a rendezvény sikerességét, hogy a helyszínt és a technikát bocsátották rendelkezésre.
A műsor végén valamennyi fellépő egy hangos sikollyal kívánta közvetíteni az energiát Bencének és családjának.

Ha Ön, kedves olvasó, nem tudott eljönni az Estre, de ugyancsak szeretne adományozni neki, még megteheti Szarvák Zoltán számlaszámán: 11773425-05159446.
A család köszöni valamennyi résztvevőnek, jószívű adakozónak a segítséget!
 
Cikk: Jandácsik Pál
Fotók: Borsányi János
(A facebook galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)
2019 október 18 péntek - 09:12:00     Kulturális hírek     Hozzászólás 0

imgp1248.jpgÉszak-Korea a világ egyik legelzártabb kommunista diktatúrája. Egy olyan ország, ahol megállt az idő, ahol a XXI. században a sztálini személyi kultusz még mindig él.
Dr. Erdélyi Zsolt azon vállalkozó kedvű fiatalok egyike volt, akik ellátogattak ebbe a „misztikus” világba, amelyet ugyan számos tévhit övez, de a híradásokból ismert kegyetlen megtorlások mellett talán mégis az átlagemberek mindennapjainak természetes beletörődömsége a legdöbbenetesebb. Az, hogy nem szenvednek semmiben sem hiányt, mert nincs tudomásuk annak a mibenlétéről, hiszen esélyük sincs arra, hogy megtapasztalhassák, hogyan élnek más országok népei. Miféle futurisztikus helyen lehet például vízum nélkül a városok között utazni? Hogyan lehet eligazodni kettőnél több tv-csatorna között? Azonban fontos azt is leszögezni, hogy a vidéki nélkülözéssel szemben például a nagyobb városokban – viszonylag – jó módban élnek a lakosok. 
Dr. Erdélyi Zsolt abonyi Kultúra Házában tartott október 17-i előadása az észak-koreai emberek mindennapjairól szólt, szokásaikról, illetve az őket körülvevő propagandáról. Emellett számos kiadványt, anyagot sikerült Magyarországra mentenie – olyanokat is (észak-koreai pénz), amelyek a helyi szabályokba ütköznek. Ezeket szintén megmutatta – rengeteg személyes fényképével együtt – a hallgatóknak.

Jandácsik Pál (továbbiakban: J. P.): Hogyan jutottál el ebbe a nagyon zárt országba?
Erdélyi Zsolt (továbbiakban: E. Zs.): Öt évvel ezelőtt kezdtem el feltérképezni a lehetőségeket. Eljutottam az ország bécsi nagykövetségéig, ahol közölték velem, hogy vízumot a magyar nagykövetség rendszerváltás utáni bezárása óta nem tudnak közvetlenül adni. Számos Észak-Koreával foglalkozó előadásra elmentem, jártam az ELTE tanszékén is, ahol találkoztam olyan emberekkel, akik már jártak Dél- és Észak-Koreában is. Tőlük informálódtam arról, hogyan jutottak ki. Ekkor megismerkedtem egy olyan korombéli sráccal, aki hozzám hasonlóan érdeklődést mutatott az ország iránt. Elhatároztunk, hogy egymást bátorítva kiutazunk együtt. Felkerestünk egy kínai utazási irodát, ahol 50 dollárért (nagyjából 15 ezer forint) elintézték nekünk a vízumot. Amikor elmentünk Kínába, kézbe is kaptuk azt, így szabad utat nyertünk Észak-Koreába.

imgp1254.jpgJ. P.: A legtöbb beszámoló szerint az országba érkező turisták csak a „kirakat helyeket” nézhetik meg. Csak azt láthatod, amit a rendszer engedni lát. Te is ezt érezted, amikor ott voltál?
E. Zs.: Teljes mértékben. Egy-két olyan fényképet sikerült készítenem, amik talán bemutatják az igazi Észak-Koreát. Az ott töltött nyolc napból hét és fél napban csak „kirakat helyekkel”, „kirakat emberekkel” találkoztam, illetve a reptéren szigorral is. Kijelentették, hogy csak oda mehetünk, ahova engedélyt adnak, arról csinálhattunk fényképeket, amiket ők jóváhagytak. Ezekről mind a minisztérium rendelkezett.

J. P.: Azt a néhány nem „kirakat” fotót hogyan sikerült kivitelezned?
E. Zs.: A phenjani metrón ülve készítettünk fotókat idősebbekről, akik a vállukon szalmabálákat cipeltek le a metróba. Az este folyamán odamentek hozzánk az idegenvezetők – akik egyfajta állami ügynökként megfigyelik a külföldieket –, és kérték, hogy adjuk át nekik a fényképezőgépeket, hogy azok tartalmát ellenőrizhessék, mert tudomásukra jutott, hogy olyan képeket készítettünk, amelyekre nem volt engedélyünk. Az országból való távozás után a csoporttársakkal megbeszéltük, hogy valószínűleg a metrón utazó emberek között is voltak beépített ügynökök, akiknek az volt a feladata, hogy szemmel tartsanak minket.

J. P.: Nem féltél valamiféle megtorlástól?
E. Zs.: A magyarokat barátként fogadják – az országunk szocialista múltja miatt. Még él az emlékezetükben Kádár, de még Rákosi is. A koreai háború idején nagyon sok magyar orvos utazott Észak-Koreába. Erre ők a mai napig emlékeznek, hálásak érte. Ha csináltunk volna valami nem odaillőt, a legsúlyosabb esetben valószínűleg csak kiutasítanak minket. Ezzel szemben a sajtó felkapta a hírt egy 15 évnyi kényszermunkára ítélt amerikai fiatalról (Otto Warmbier), akinek a bűne mindössze annyi volt, hogy ki akart vinni egy plakátot az országból. Ugyan 17 hónapnyi fogság után kiengedték, de olyan megrázkódtatások érték ezen idő alatt, hogy már nincs az élők sorában.
korea.jpgPersze a félelem légkörét mi is folyamatosan éreztük, főleg a kilépésnél, de ezt utólag inkább csak egy erősebb színjátéknak tartom az észak-koreaiak részéről. Semmi rosszat nem akartak velünk tenni az ellenőrök, annak ellenére, hogy ezt éreztük. Egy figyelmeztetést viszont kaptam, ugyanis a „The Pyongyang Times” újságot rosszul hajtottam össze, így véletlenül félbevágtam a címlapon szereplő Kim Dzsongun fejét. A vezetők nyomtatott képét is tisztelik, ezért a tömegközlekedési megállókban üvegvitrinek mögül olvassák az újságokat az utazók, nehogy esetleg összegyűrjék véletlenül azokat.

J. P.: Szerinted miért létezik ilyen hosszú ideje ez a diktatúra? Véget érhet a Kim-dinasztia uralma valaha?
E. Zs.: Akkor értettem meg az észak-koreai emberek diktatúrával szembeni elfogadását, amikor a koreai néplelket vizsgáltuk. Nagyon sok könyvet olvastam ezzel kapcsolatban. Észak-Koreában nagyon fontos az idősek és a rang tisztelete. Ha ott valakit elnökké, tanácselnökké, polgármesterré választanak, akkor annyira tisztelik ezért, hogy fel sem merül senkiben a tévedhetetlensége. Ez Dél-Koreára is jellemző. Ott is nagyon tisztelik a vezetőket. Évekkel ezelőtt csak egy nagyon nagy korrupciós botrány miatt bukott meg egy politikus, de a nép általában véve elnézi a botlásokat. Ugyanez a helyzet Észak-Koreával is, de ott olyan ideológiát raktak e mögé, amely elhiteti velük, hogy az ország határain túl csak rossz vár. az emberekre Az ellenségképük rendkívül erős. Az óvodáskortól a halálukig ezt plántálják beléjük. Egyrészt amerikai és idegen ellenesség veszi körül őket, másrészt az, hogy ezektől az ártalmaktól csak a Kim-dinasztia védheti meg őket. Kim Ir Szen 1994-es halála után egy vallási vonulatot is adtak az észak-koreai eszmerendszerhez. A kommunizmust vegyítették egy vallási rendszerrel.
imgp1257.jpgAz észak-koreai rezsim nem fog felbomlani, belülről biztosan esélytelen a megtörése. Minden telefonhálózat egyetlen gombnyomással lekapcsolható az országban. Ha bármiféle mozgolódás történne, azt egyből elfojtanák.
Észak-Korea hadserege az ötödik legnagyobb a világban. Olyan körülmények uralkodnak, amelyek semmiféle változást nem tesznek lehetővé – csak a vezető által. Nem lesz koreai tavasz. Csak akkor lehetne nagyobb változás, ha Dél-Korea és az Amerikai Egyesült Államok összefogna, és lerohanná Észak-Koreát, de ez esetben Kína és Oroszország is bekapcsolódna a történésekbe, és így egy olyan háború törne ki, amely több tízmillió ember halálával járna pár nap leforgása alatt. Ez senkinek sem hiányzik, így ez a változás valójában egyik félnek sem az érdeke.
 
Cikk és fotók: Jandácsik Pál
(A nagyításhoz kattintson a képre!)
2019 október 09 szerda - 19:33:34     Kulturális hírek     Hozzászólás 0

003.jpgA Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Humán Szolgáltató Központ, Rózsakert Nyugdíjas Klubjában, 2019. október 1-én került megrendezésre az Idősek Világnapja alkalmából szervezett ünnepség.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester asszony is. A Kinizsi Pál gimnázium tanulói köszöntötték az ünnepelteket, Dobozy Edgár tanár úr vezetésével. A tanár úr vándor könyvet ajándékozott a klubtagoknak, melyet egy év múlva vár vissza. Ezt követően a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola 4. b osztályos tanulói adtak színvonalas műsort. Felkészítő tanáraik Kovácsné Prágai Ilona és Bartúcz Lászlóné tanárnők voltak.
A műsor után egy szál virággal ajándékozták meg a szépkorúakat a diákok, a klubtagok pedig saját készítésű ajándékokkal kedveskedtek a tanulóknak.   
 

018.jpg
 
021.jpg
 
002.jpg
 
 
Az abony.hu-nak beszámoltak a Rózsakert Nyugdíjas Klub munkatársai
(A nagyításhoz kattintson a képekre!)
2019 október 08 kedd - 21:12:09     Kulturális hírek     Hozzászólás 0

71294968_3328030213875522_6667907736010752000_n.jpgAz Országos Könyvtári Napok idei mottója a természetvédelem, illetve a fenntartható fejlődés köré épült: „Felelősség a Földért”. Ennek jegyében az Abonyi Városi Könyvtár programjai (október 1-6-ig) is leginkább erre a csapásirányra fókuszáltak. A szervezők egy rajzpályázatot is hirdettek iskolások részére, felhívva a figyelmet a klímaváltozásra, illetve iskolai osztályok tekinthették meg a Vad Magyarország című filmet a rendező Török Zoltán támogatásával.
Sasvári Krisztina természetgyógyász a természetes kozmetikumokról és a testi-lelki egészségről osztott meg hasznos tanácsokat az érdeklődőknek, Schäffer Erzsébet, Pulitzer-díjas újságírónő, író „Gombold ki magad!” című előadásában pedig az emberi kapcsolatok fontosságát, illetve az elfogadást, nyitottságot taglalta.
A gyermekek és családok is megtalálhatták a maguk programját. Hajdú Katalin mesekönyvét mutatta be, szombat és vasárnap pedig kézműves foglalkozások várták a látogatókat, amelynek keretén belül ősszel kapcsolatos kreatív dísztárgyakat lehetett készíteni.
 
 
 71561043_3328030880542122_1270514316147163136_n.jpg
 
Cikk: Jandácsik Pál
Fotók: Borsányi János
(A nagyításhoz kattintson a képre!)
Oldal:  1 2 3 ... 12 13 14
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények