Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'Hivatali hírek'
2010 október 25 hétfő - 15:26:03     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

 
Véradás

Véradási tájékoztató



A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat kihelyezett véradó napot tart
 
2010. november 2.-án 9-14 óra között
a ZENEISKOLÁBAN.

Beteg embertársaink nevében szeretettel várjuk a régi véradókat és az először véradásra jelentkezőket. Mindig szükség van rá, hogy minden rászoruló számára biztosítva legyen az életmentő, pótolhatatlan vér.
A személyi igazolványt, a TAJ. kártyát és a véradó igazolványt kérjük hozzák magukkal.


Pető Istvánné
Városunk Fejlődéséért Egyesület
2010 október 25 hétfő - 15:18:13     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

 
Zeneiskola

2010. ERKEL-év


200 évvel ezelőtt született Erkel Ferenc, a magyar nemzeti opera megteremtője. Ez alkalomból megemlékezéseket tartanak országszerte.

A mi zeneiskolánk is többféleképpen ünnepli a nagy magyar zeneszerző munkásságát:

Beneveztünk egy Pest megyeiek számára kiírt Erkel vetélkedőre. A verseny október 4-én került megrendezésre Budakeszin, az Erkel Ferenc Művelődési Házban. Iskolánkból 2 csapat indult és készült fel Erkel életéből, zenei munkásságából.Két nagy közismert operája – Bánk bán és Hunyadi László – kiemelt témái voltak a versenynek. Mindkét opera történetét - valamint 10-10 zenei részletet - részletesen kellett tudniuk a gyerekeknek.


Olvasd tovább...
2010 október 21 csütörtök - 08:41:53     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

Tábor

Nagyításért kattintson a képre

2010 október 18 hétfő - 08:50:06     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

Tájékoztatás

Az elmúlt évtized rendkívüli időjárása a település jelentős részében – a város földrajzi helyzetéből adódóan - komoly belvízkárokat okozott, amely veszélyezteti a lakosság, az intézmények és a vállalkozások vagyonát. A kertváros háztáji gazdaságai (veteményesek, állatállomány sérülékenysége miatt) részben, vagy teljes egészében kárt szenvedhetnek, amelyek az ott élő embereknek és családoknak komoly szociális és gazdasági kárt okozhatnak.

A belterületi csapadékvíz megfelelő elvezetésével ezek a veszélyek minimalizálódhatnak vagy megszűnhetnek. Éppen ezért, a további károkozások megelőzésére, Abony Város Önkormányzata megterveztette a város átfogó csapadékcsatornázását, azaz a belvíz-elvezető és csapadékvíz-elevető hálózat nagyarányú fejlesztését, rekonstrukcióját.
 
A fejlesztés első üteme - melyet az Abony Város északkeleti részének csapadékvíz-elvezetése és gyűjtése (KMOP-3.3.1/B-10-2010) című pályázat foglal magába - Abony Város egyik erősen belvíz sújtotta településrészén, a Kiss Ernő út - Szolnoki út – Mária Terézia utca – Lázár Vilmos utcák által határolt területen valósulna meg. Ennek keretei között sor kerülne mintegy 6900 méter csapadékcsatorna fejlesztésére, valamint egy 26000 m ³ belvíztározó és egy átemelő megépítésére.

Abony ÉK-i városrész belvízrendezése és tájrehabilitációja

Műszaki leírás


Csatornahálózat helyszínrajza

Ingatlanigénybevételi helyszínrajz
2010 október 18 hétfő - 07:00:48     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

Városháza

M e g h í v ó


Tisztelettel meghívom
2010. október 21-én (csütörtök) du. 18.00 órakor

tartandó rendkívüli Képviselő-testületi ülésére.

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Díszterme

A meghívó letölthető pdf formátumban
2010 október 12 kedd - 06:15:38     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

Felhívás

F EL H Í V Á S



Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének az állattartás egyes helyi szabályairól szóló 4/2009. (II.26.) számú rendeletének

7. § (4) bekezdése értelmében:
Ebet közterületre, vagy más közforgalmú területre a lakóház közös használatú helyiségeibe, annak udvarára kivinni, csak az eb megfékezésére képes személy által, annak felügyeletével, biztonságos –vezetésre alkalmas – pórázon szabad. Harapós vagy támadó természetű ebet szájkosárral kell ellátni.


Olvasd tovább...
2010 október 03 vasárnap - 16:36:52     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

 
Választás

TÁJÉKOZTATÓ



Tisztelt Választópolgárok!


Tájékoztatjuk a Tisztelt Választópolgárokat, hogy a szavazóköri jegyzőkönyvek 2-es számú példányát 2010. október 4-én 18.00 óráig, 5-én és 6-án 16.00 óráig a Polgármesteri Hivatal Jegyzői Titkárságán (21-es számú irodahelyiségében) tekinthetik meg.

Abony, 2010. október 03.


Dr. Németh Mónika s.k.
HVI vezetője
2010 október 02 szombat - 11:51:49     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

Tájékoztató a belvízről

Befejeződött a gát építése az Abonyi Lajos út végén. Percenként 4200 litert emelnek át a szivattyúk a Piócás dűlőbe.

Belvíz

Kattintson a képre a galéria megnyitásához!


Egy nap alatt 15 cm apadt a vízszint. Lehúzódott a víz a Károly Róbert út házai körül. Reméljük, hogy a vízszint a szivattyúzás megszüntetésekor nem fog gyorsan kiegyenlítődni.

 


Olvasd tovább...
Oldal:  1 2 3 ... 154 155 156 ... 174 175 176
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények