Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2022.01.25 K.

Színes rendezvénykínálat

Szines rendezvénykínálat vár az abonyiakra ebben az esztendőben is

Abony Város Önkormányzatának képviselő- testülete ezen a héten, január 27-én tárgyalja a városi rendezvénytervet. Az ezzel kapcsolatos döntéseket a szakbizottság már meghozta január 24-én hétfőn. Erről kérdezte meg lapunk Korbély Csabánét a Humánpolitikai Bizottság elnökét, aki elmondta, hogy ebben az esztendőben is igen színes, változatos, sokrétű városi eseménynaptár készül. Idén több jubileum is lesz. Így 70 éves a Bihari János Zeneiskola, 30 éves a Fergeteg Triatlon SE és fennállásának 20. évfordulóját ünnepli az Andante Kamarakórus. Így ezen szervezetek rendezvényei is nagy hangsúlyt kapnak 2022-ben.

„Megtárgyaltuk az idei eseménynaptárt, és a saját önkormányzati rendezvények mellett minden egyes civil rendezvényt is befogadtunk. A közkedvelt, kiemelt rendezvények ebben az évben is megtartásra kerülnek reményeink szerint, így lesznek Tarka Téri Piacok, Pecsenye Parádé, Lovas Napok, Augusztus 20-i rendezvények, Pünkösdi programok, Tó Party, Tarka Borjú Főzőverseny, Levendulaszüret, Családi nap, Idősek Világnapja, a Bihari Ifjúsági Stúdió előadásai és még sok egyéb más program is. Természetesen a nemzeti ünnepek mindegyikét a már hagyományosnak nevezhető magas színvonalon tartjuk meg. A cél az volt az összeállításnál, hogy mindenki megtalálhassa idén is azt a programot, melyen szabadidejét szívesen eltölti majd. A civil szervezetek későbbi kiírás szerint pályázhatnak három millió forintos keretösszegre, programjaik támogatására. A Bihari János Zeneiskola 70 éves fennállásának évfordulójára 3 millió forint támogatást javasoltunk annak érdekében, hogy az ország első falusi zeneiskolája méltóképp ünnepelhesse meg ezt a jeles alkalmat.

Intézményeink is sok színes programmal várják az érdeklődőket és természetesen a Kultúra Háza, Városi Sportcsarnok és Városfejlesztő Kft munkatársai ismét élen járnak majd a programszervezésben. Összességében elmondhatom, hogy nagyon színvonalas, színes, sokrétű programot tudunk kínálni Abonyban idén is. A városi eseménynaptárról és a programokhoz szükséges költségekről január 27-én dönt a képviselő- testület.”- mondta Korbély Csabáné a Humánpolitikai Bizottság elnöke.

Abony Sajtó

773 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak