Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2021.10.01 P.

Abony is részt vett a Módszervásáron

Szeptember 29-án harmadik Módszervásárát rendezte meg a Nemzeti Művelődési Intézet a budakalászi Kós Károly Művelődési Házban.

A szakmai programnapon 11 művelődési ház mutatta meg valamilyen jó gyakorlatát, annak a módszertanát. Pest megyéből érkeztek leginkább vendégek, azonban Sopron, Debrecen, Szombathely, Zenta és Temesvár is képviseltette magát. A program során a szakemberek mellett az egyetemek tanárai és hallgatói is értekezhettek egymással, ezzel is erősítve a Pest megyei hálózatosodást és a szakma népszerűsítését. Dr. Mócz Dóra (Kodolányi János Egyetem), főiskolai tanár, intézetigazgató, tanszékvezető, illetve Dr. Jászberényi József (Milton Friedman Egyetem), főiskolai tanár, felnőttképzési igazgató tartottak előadást.

pali2 640 480

A poszterséta során az érdeklődők betekintést nyerhettek egy-egy jó gyakorlat módszertanába. A pest megyei 11 jó gyakorlat között képviseltette magát Abony is Jandácsik Pál személyében, aki a szabadulós játékokat mutatta be.

Ez a jó gyakorlat nagyon népszerű volt, rengetegen álltak sorba, illetve más művelődési házak kollégái érdeklődtek, hogy hogyan ültethetnék át ezt a programot a saját intézményükbe, hiszen ez a kezdeményezés az egyik legnehezebb megszólítható korosztályt: a tinédzsereket és a fiatal felnőtteket mozgatja meg leginkább. Ezt követően Jandácsik Pál egy kerekasztal beszélgetésen is képviselte az abonyi művelődési házat, ahol az online programok, illetve a koronavírus közművelődésre gyakorolt hatása volt a téma.

pali3

Czipperer Zsófia, az NMI Pest megyei igazgatója kihangsúlyozta, hogy reméli, a módszervásár sikere és a nagyszámú érdeklődés, szakmai tapasztalatcsere után Abony még inkább képviselteti magát a megye közművelődési közéletében is.

Abony Sajtó

965 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak