Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2021.09.27 H.

Rózsaszín séta

X. Bátorító, fegyelemfelkeltő séta

Szeptember 24-én a Kultúra Házában megható műsorral, Korbély Csabáné bizottsági elnök és Dr. Szabó Éva radiológus főorvos köszöntőjével kezdődött meg az immár hagyományos séta a mellrék ellen. A rendezvényen felléptek a Bihari János Zeneiskola növendékei és a Bihari Ifjúsági Stúdió előadói. A rendezvényt a Városunk Fejlődéséért Egyesület szervezte meg immáron tizedik alkalommal. Részletes beszámoló következő lapszámunkban!

Az alábbiakban Korbély Csabáné rendezvényen elhangzott beszédét olvashatják.

Kedves Megjelentek!

Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket a  Városunk Fejlődéséért Egyesület által X. alkalommal megrendezett a mellrák elleni Bátorító és Figyelemfelkeltő Séta alkalmából. 

Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm Dr. Szabó Éva radiológus főorvost, aki a kezdetektől segítette munkánkat, és az abonyi nőket abban, hogy Budapesten részt vehessenek mammográfiai szűrésen.

Szintén örömmel köszöntöm Pető Zsolt polgármester urat körünkben.

Igazából ez a rendezvény már két éve aktuális lett volna, de sajnos, az ismert okok miatt, számtalan dologról le kellett mondanunk. Egyúttal azt is megtapasztalhattuk, hogy milyen hirtelen tud lecsapni ránk a betegség, legyen annak bármilyen formája.

Egyetlen lehetőségünk van, a megelőzés, de gyakran ez sem elég.

A mellrák, illetve a rák bármilyen formája - késői felismerés esetében - sorra szedi az áldozatait, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen stádiumban kerül felismerésre ez a kegyetlen betegség. Nagyon fontos, hogy időben menjünk vizsgálatra, a betegség kezdetén, amikor még van lehetőség, remény a gyógyításra.

Az emberi természet furcsa. Mindenre van időnk, minden nagyon fontos számunkra, csak valahogy magunkra nem gondolunk! Tapasztalatból mondom, hogy az időben megkezdett gyógyítás, az időben elvégzett műtét megkímélhet bennünket attól, hogy később önváddal kelljen élnünk mondván: Miért is nem mentem időben? Miért nem figyeltem magamra jobban? Megkímélheti családunkat is ugyanezektől a dolgoktól, hiszen nem egyedül vagyunk a világon, ott vannak körülöttünk a családtagjaink, a barátaink.

Ezért minden évben arra buzdítunk mindenkit, hogy figyeljen magára, a környezetében élőkre, biztassa őket a megelőző vizsgálatok elvégeztetésére, mert egyedül ez nyújthat biztonságot számunkra.

Bármire hivatkozva nem megyünk el egy vizsgálatra, tudnunk kell, hogy az életünk egy csodás folyamat, amelyet meg kell élnünk, ha lehet egészségesen!

 

Köszöntőm végén álljon itt egy gondolatébresztő vers Kalkuttai Szent Teréztől:

Az élet himnusza

Az élet egyetlen – ezért vedd komolyan!

Az élet szép – csodáld meg!

Az élet boldogság – ízleld!

Az élet álom – tedd valósággá!

Az élet kihívás – fogadd el!

Az élet kötelesség – teljesítsd!

Az élet játék – játszd!

Az élet vagyon – használd fel!

Az élet szeretet – add át magad!

Az élet titok – fejtsd meg!

Az élet ígéret – teljesítsd!

Az élet szomorúság – győzd le!

Az élet dal – énekeld!

Az élet küzdelem – harcold meg!

Az élet kaland – vállald!

Az élet jutalom – érdemeld ki!

Az élet élet – éljed!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

 

929 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak