Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2021.09.01 Sze.

Polgármesteri köszönet a színvonalas programokért

Pető Zsolt polgármester az augusztus végi képviselő- testületi ülésen köszönte meg a szervezőknek az igazán színvonalas abonyi programokat, melyeket az elmúlt időszakban rendeztek meg Abonyban.

„A június 15. utáni időszakban nagyon színvonalas városi programokon vehettünk részt, mi városlakók. Kezdődött a családi nappal a Parkerdőben, mely egy nagysikerű rendezvény volt, gyermekek és felnőttek számára egyaránt. Az Abonyi Lovas Klub Egyesület szervezésében a hagyományos Lovas Napok megrendezésére került sor, nagy sikerrel. A Főtéren a Nikola Tesla musical előadást is megszerveztük, hatalmas közönségsiker mellett. Erre közel hétszázan váltottak jegyet. A Tarka Borjú Fesztivál és Tóparty következett, majd egy új rendezvény valósult meg a szervezésünkben, az Éjszakai Tarka Tér és Piac, melyet augusztus 19-én rendeztünk meg. Hatalmas sikerrel szervezték fitalajaink a Hotel Menthol két előadását, köszönet érte. Itt is köszönet illeti a szervezőket és résztvevőket, akik a testvértelepülési találkozó lebonyolításában részt vettek. Ugyancsak köszönet illeti mindazokat, akik az augusztus 20-i ünnepség megszervezésében és a délutáni programokban részt vállaltak. Volt egy nagyon örvendetes civil rendezvény is ezen a napon a Mikes- tó körül, a boxer- fajtakutya kiállítás.

Még egyszer köszönöm mindenkinek, aki szebbé tette az abonyi nyarat, és  tartalmas programokat varázsolt az abonyiak számára.”- mondta a városvezető

Abony Sajtó

1027 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak