Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2021.07.12 H.

Átadták az erdei iskola épületét

Július 10-én délelőtt ünnepélyes keretek közt került sor az újonnan megépített erdei iskola épületének átadására a Parkerdőben.

 Az ABOKOM Nonprofit Kft. Abonyban a közfoglalkoztató. Az önkormányzati cég nem csupán munkát ad helyieknek, hanem ugyanakkor folyamatosan értéket teremtenek, évről évre. A levendulaültetvényen megtermelt növényekből készülő tárgyak igazán népszerűvé váltak az elmúlt évek során. E mellett épületeket is alkottak a közfoglalkoztatási program keretében. Tavaly a Parkerdőben egy vizesblokkot létesítettek, idén pedig egy erdei iskola épülettel gazdagodhatott nekik köszönhetően a Parkerdő.
A hivatalos átadón beszédet mondott Pető Zsolt polgármester, Földi László országgyűlési képviselő, Vargáné Molnár Márta, az ABOKOM Nonprofit Kft. közfoglalkoztatásért felelős munkatársa, valamint Gáspár Csaba az önkormányzati cég ügyvezetője.

Az ünnepélyes átadón finom sütemények is kerültek az asztalra, melyeket az Amaretto cukrászda ajánlott fel. Gyönyörű és nagyon finom, levendulával díszített kekszek is színesítették az ünnepi asztal kínálatát. A szervezők köszönik a nemes felajánlást!

 

796 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak