Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2021.07.08 Cs.

Újratervezés alatt az abonyi piac

A jelenlegi uniós ciklusban a tervek szerint lesz mód és lehetőség multifunkcionális kereskedelmi terek létrehozására pályázatos támogatással.

Ez egybecseng az abonyi elképzelésekkel, mely szerint az abonyi piaccsarnok előtti, gyakorlatilag használaton kívüli területet a közösség számára hasznosítsák, a piaccsarnok új funkciókat kapjon, valamint esetlegesen az épület tetőterét is beépítsék, bevonva a közösségi élet körforgásába.

Korábban Kiss Gyula professzor, Ybl díjas építész- tervező tartott prezentációt az abonyi piac „újra gondolásáról” Abony Város képviselő- testületének ülésén. A látványtervekben egy igazi közösségi színtér elevenedett meg. Tekintettel arra, hogy a piac fejlesztését lehetővé tevő pályázati kiírások előkészítés alatt vannak már, szükség lesz a látványtervek konkrét kidolgozására, az engedélyes tervek megalkotására. Ennek érdekében Pető Zsolt polgármester aláírta az erre vonatkozó szerződést Kiss Gyula professzorral, Ybl díjas építész- tervezővel.

A megbízatás több ütemet tartalmaz, így: a piac előtti terület, a piaccsarnok, valamint a tetőtér tervezését is, melyet a szerződés szerint kilencven napon belül készít el a Kiss- Járomi Építésziroda Kft.

Kiss Gyula építész- tervező nevéhez több híres, díjat nyert épület megalkotása kötődik, így a Nagykőrösi Piaccsarnok is, mely 2019-ben az „Év háza” díjat kapta.

1243 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak