Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2021.06.30 Sze.

Térfigyelő kamerák kerülnek a labdarúgó pályára, használhatják a létesítményt a szeniorok

Június 30-án Pető Zsolt polgármester irodájában folytatott megbeszélést Molnár Károllyal az abonyi KID FC elnökével. Jelen volt Nagy Tamás, a Varga István Városi Sportcsarnok vezetője is.

  Fontos, aktuális témákról beszélgettek, ilyen volt többek közt a közelmúltban a Tóth Ernő labdarúgó pályán történt rongálás is. Ahogyan arról hírt adtunk, néhány napja a hazai csapat kispadjának borítását megrongálták.

Pető Zsolt polgármester elmondta, hogy a KID FC által használt pályán történt rongálás témájában feljelentést tett a sportegyesület, folyik a nyomozás. Pótolják az eszközöket, helyrehozzák a hibát, ebben Abony Város Önkormányzata segítséget kíván nyújtani.

„Ezen kívül önkormányzati segítséggel elkészül egy kamerarendszer, mely a jövőben reményeink szerint elejét veszi az ilyen rongálásoknak. Az önkormányzat tehát ennek a kamerarendszernek a kiépítésében is segítséget kíván nyújtani, úgy, hogy ezt bekötjük a városi térfigyelőkamera- hálózatba.

Köszönöm, és egyben öröm számomra, hogy a KID FC eddig is elkövetett mindent, és biztos vagyok benne, hogy ezek után is el fog, annak érdekében, hogy ilyen szépen rendben tartják a pályát és annak környezetét. Rengeteget tesznek, hogy így legyen, és nagyon sok tervük is van a jövőre nézve.”- mondta el lapunknak Pető Zsolt polgármester

Molnár Károly, a KID FC elnöke lapunknak elmondta, hogy a szenior labdarúgókat azzal kívánják segíteni, hogy létesítményhasználatot biztosítanak számukra heti két alkalommal.

„Természetesen ezt a sportlétesítményhasználati szabályok betartásának megfelelően kívánjuk biztosítani, lehetővé téve szenior labdarúgóink számára is a rendszeres testedzés lehetőségét. Amikor pedig az előre egyeztetett időpontokban mégsem lehetséges a pályahasználat a szeniorok számára, mert versenyek, sportrendezvények vannak a pályán, akkor a Mucsányi Tamás műfüves pálya használatát fogja biztosítani a Varga István Városi Sportcsarnok létesítményvezetője, Nagy Tamás a megbeszélteknek megfelelően számukra.- mondta Molnár Károly elnök

Pető Zsolt polgármester a megbeszélés végén további sikeres bajnoki szereplést, és persze jó nyári pihenést kívánt  a KID FC valamennyi játékosa, és szakvezetője számára.

1083 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak