Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2023.01.27 P.

Alpolgármesteri napirend előtti felszólalás

A január 26-i képviselő- testületi ülésen- ahogyan arról beszámoltunk- több napirend előtti felszólalás érkezett az utak állapotával kapcsolatosan.

Az ülésen többek közt Dr Egedy Zsolt alpolgármester is felszólalt az utak kérdésében:

„A Polgármesteri Hivatal elkezdte elkészíteni az utak állapotáról a felmérést. Sajnos több területen jelentősebb kátyúsodást lehet tapasztalni, bár a tél nem is volt olyan kemény, mint eddig, mint amit vártunk. A körzetemben is két helyen van nagyobb kátyú probléma. Az egyik a Széchenyi utca, illetve a Márk utcában van egy nagyobb kátyú. Nyilván több utcára is kiterjed, most nem kívánom minden problémás útszakaszt felsorolni.”- mondta az alpolgármester

Az útellenőri és karbantartási munkálatokért az ABOKOM Nonprofit Kft a felelős szerződés alapján. Sajnálatos módon az önkormányzati cég részéről senki sem vett részt az ülésen, így érdemi válaszokat sem kaptak tőlük a kérdéseket feltevő városvezetők.  Pető Zsolt polgármester elmondta, hogy a közterület- felügyelők mérték fel az utak állapotát, készült egy lista. Az ebben lévő útfelületek javítását kérte a napokban levélben a polgármester az ABOKOM Nonprofit Kft-től.

„Tavaszias időjárás van, nem kell várni a kátyúk rendbetételével. Meg lehet kezdeni és nem csak a kátyús utak javítását, hanem az útpadkák rendezését is kezdje meg az ABOKOM. Ugyancsak kértem az ABOKOM-ot, hogy hogy a tavalyi évhez hasonlóan a Városfejlesztési Bizottság elé terjesszen be egy ütemtervet, hogy hogyan szeretné a javítási munkákat elvégezni ebben az évben. Ennek megfelelően terjesszenek be majd egy költségvetést, és a képviselő- testület elfogadja a forrásigényt.”- mondta el Pető Zsolt.

Dr Egedy Zsolt az utakon kívül több egyéb fontos közérdekű témában is felszólalt:

„Szeretném kérni a hatósági osztályt, a közterület- felügyelőket hogy a Tabán utca és a Mátyás király utca sarkán található elhagyott ingatlan esetében intézkedjenek. Belógnak a gallyak az úttestre. Lombhullatást követően ugyan könnyebb a kilátás, de ahogy a rügyfakadás beindul, gyakorlatilag beláthatatlan lesz ez a kereszteződés.  

Az Üzleti Parkba települnek be a vállalkozók, elkezdődtek az építkezések. Gyakorlatilag Törtel irányában egyre rosszabb a közlekedésbiztonság, nehezen belátható az az útszakasz. A múltban is javasoltam egy útburkolati jelnek a felfestését, ami a tábla mellett még ráerősítene arra, hogy ott meg kell állni. A Mátyás király út az nem vezet át egyenesen a Nagykőrösi úton, hanem ott van egy magasabb rendű főút, amit ugyan tábla jelez, de egy útburkolati jel erre rásegíthetne a közlekedésbiztonság érdekében. Ilyen jelzéseket továbbítottak felém.

Örökzöld sláger téma a Bocskay utcának az eleje, ott a járdaszakasz többé- kevésbé az első ház előtt járhatatlan. Ugyan van javulás, de nem a lakosság elvárt igényeinek megfelelő.”- mondta Dr Egedy Zsolt alpolgármester

Pető Zsolt polgármester kérte a Polgármesteri Hivatal intézkedését a Mátyás király úton az útburkolati jel felefestése érdekében. A városvezető kérte, hogy tájékoztassák a képviselő- testület tagjait, hogy ebben mikor várható előrelépés. A Tabán út sarokkal kapcsolatban szintén ugyanezt kérte Pető Zsolt.

LV

394 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak